Igazán gonosz dolog lenne anélkül átlépni az újévbe, hogy még egyszer virtuálisan locsognék néhány igazán üdítő mondatban, így aztán arra jutottam, hogy megörvendeztetlek titeket egy bejegyzéssel az év utolsó napján. Bár arról fogalmam sincs, van-e valaki, aki hozzám hasonlóan a netet bújja ezen a napon, meg másféle paranormális dolgokat csinál (tanul), de azért nem kockáztatok.
Az a helyzet, hogy épp csak idejutottam írni egy kicsit, és erre olyan pazar ürügyet kreáltam magamnak, ami minden valószínűség szerint csak számomra vicces, de én elég jól kiterveltem. Éppen szárad a hajam. És ezért most nem tanulok, nem olvasok, sőt, a takarítást is befejeztem, mert úgy érzem, jelen állapotomban, azaz, míg szárad a hajam, megérdemlek egy kis kikapcsolódást. Ennyi jár. (Igaz, tegnap elolvastam egy könyvet, de hát az tegnap volt, ma meg ma van, és még nem szórakoztam eleget délelőtt ahhoz, hogy a délutánom olyan sima ügy legyen.) Szóval most félretettem a törit meg a porszívót, hogy okádjam magamból a szavakat, mert egyébként brutális szómenésem van, ha esetleg valakinek még nem tűnt volna fel.

Már három év is eltelt azóta, hogy először hallottam erről a sorozatról, mégsem olvastam el soha. Az az igazság, hogy bepillantás nélküli következtetéseket vontam le az alapsztori hallatán: gyerekeket küldenek valami bezárt helyre, ahol meg kell ölniük egymást. És ez alapján úgy gondoltam, hogy ez nem az én könyvem. Aztán most kiderült, hogy mégis. Méghozzá nem is akárhogyan.

A bejegyzésem hemzseg a spoilerektől, mert muszáj kiadnom magamból az érzéseimet, ugyanis tegnap fejeztem be a harmadik kötetet, és most szómenésem van. Csak saját felelősségre olvass tovább!

Éhezők viadala - Hunger Games

Itt van nekünk egy lány a Tizenkettedik körzetből, melyet akár a világ végének is nevezhetnénk, ha csak Panemben gondolkodunk, hiszen mióta a Tizenharmadik 74 évvel korábban a földdel vált egyenlővé, ez a Kapitóliumtól legmesszebb elhelyezkedő terület. Az emberek többsége szegény, Katniss, főhősnőnk is egy olyan család tagja, melynek számos problémával kell szembenéznie a szénpor által beszürkített mindennapokban. Édesapját elveszítette egy bányarobbanásban, a testvére, Prim egy ártatlan kislány, az édesanyja pedig majd' belehalt maga is az apa eltávozásába, és csak nehezen sikerült felépítenie magát a sajnálatos esemény után. Ezt megsínylette nagyobbik lányához fűző kapcsolata is, olyan heg ez, mely végig megmutatkozik a trilógia során. Katniss magára vállalta az eltartó szerepét, vadászni jár a kerítésen túl elterülő erdőbe - ami egyébként szigorúan tilos -, szoros barátságban áll ezzel a másik fiúval, Gale-lel, aki hozzá hasonló helyzetben van, és mindennél jobban szereti kishúgát.

Bitang dolog ez a kedd délután, én azt mondom - csakúgy mint az utálatos vasárnapok vagy a cseppet sem fényesebb hétfők. És mivel nem igazán tudok egyről a kettőre jutni, ráadásul alig akad egy ép gondolatom, úgy döntöttem, írok egy az állapotomhoz hasonlóan "üres" és "értelmes" bejegyzést, amely minden bizonnyal nagyon hasznos lesz a nagyvilág számára.

Először is, fontosnak tartom megjegyezni, hogy mennyire nagyon várom már a péntek délutánt. Istenem, de mennyire! Tulajdonképpen már hetek óta azon szenvedek, hogy miért is kell reggel felöltöznöm, és olyan korán elhagynom a szobámat, hogy felüljek a buszra, aztán bent üljek a suliban, ahelyett, hogy aludnék még egy kicsit... Pedig korákelő típus vagyok. De hát a szenvedésnek is vannak bizonyos fokai, pláne, ha úgy csinálja az ember, mint én. :D
Nagyon kell már ez a szünet, az idegsejtjeim regenerációra éhesek, és ilyen körülmények között képtelenek építkezni. Eredetileg azt terveztem, hogy halálra olvasom magam, esetleg elvisz a csokoládé mérgezés, de mivel előbbire minden bizonnyal nem lesz időm, az utóbbi pedig már tegnap majdnem megtörtént, át kell ütemeznem a programot. Sajnálatos. (Azért azt leszögezem, hogy Peetától nem fosztom meg magam - amint lehet, megajándékozom magam néhány kedves perccel, és letudom a közös kis kalandulnk befejező részét.)

Mit is mondhatnék még? (Nos, ez egy igazán se füle, se farka poszt, szóval muszáj teletömnöm efféle közhelyekkel, meg karakterfoglaló, semmitmondó felkiáltásokkal avagy költői kérdésekkel, mert így úgy tűnik többet írok, pedig nem, és lám, máris össze hoztam két és fél sort a nagy semmiről, ami igazán örvendetes.)
Tény 1.: A hó nem esik. Ami igazán szomorú, lévén gyakorlatilag szeptember óta vágyom rá, és akármennyire is fura, úgy érzem, megérdemelném, hogy essen. De hát nem esik. Szörnyű!!!
Tény 2.: Sikerült belerontanom a szép félévembe. Ami a bizit nem befolyásolja, de az ellenőrzőmet igen, és ez, bár semmiféle jelentősége nincs, azért böködi az oldalam, mert hát...
Tény 3.: Nem jutottam be a kémia OKTV-re. És egy fél ponton múlott. SZÁZBÓL NYAMVADT HÜLYE KIS FÉL PONTON!!!!! Kiakasztó.
Tény 4.: Úgy tervezem, a következő két hétben a csokit müzliszeletre váltom, hogy egészségesebb legyek. (No persze.)
Tény 5.: Nagyon várom, hogy vége legyen ennek a délutánnak, mert abszolúte semmi értelme nincs.

Szóval most összeszedem magam, és kezdek valamit az életemmel.

November 14-én szalagtűzött lettem. Azóta ott virít a kabátomon az iskolám kitűzője meg a hozzá tartozó kicsiny kék szalag, a kezdetet és a befejezést hirdető 2011-2015 felirattal.

Mióta gimnazista vagyok, minden évben jól megnézem a végzősök téli kiegészítőjét. Most pedig nekem is van, ami olyan hihetetlen, hogy kellett egy kis idő, hogy tudatosuljon bennem. Rettentően gyorsan szalad az idő, szinte már ijesztő, milyen tempót diktált az elmúlt 3-3,5 év. És ha eddig nem vettük volna komolyan, hogy ez bizony az utolsó évünk itt, májusban ki leszünk dobva, hát most már tárgyi bizonyítékot is kaptunk rá, mely minden nap emlékeztet a közelgő kihívásra.

Az én sulimban a szalagtűző és a szalagavató bál külön napon van. Általában egy hét választja el egymástól a két alkalmat, de ebben az évben változtattak a hagyományon, és az egyetemi nyílt napok miatt ezúttal két héttel a bál előtt volt az iskolai ünnepség. Aznap volt a nyolcadikosoknak rendezett nyílt napunk is, melyen csak az első két évfolyam vesz részt, szóval bőven volt időnk készülődni. Még jó, hogy így alakult, ugyanis kicsit kiborultam délelőtt, mert a matrózblúzom sehogy sem akart jól állni a szoknyámmal, és amúgy is labilis állapotban voltam akkoriban. Végül aztán göndörített hajjal és egy "ennyit tudtam kihozni magamból most" sminkkel indultam el itthonról.
Mind nagyon kíváncsiak voltunk, mivel rukkolnak elő a tizenegyedikesek, ugyanis a ballagtató osztályok minden ilyen eseményen műsorral kedveskednek a búcsúzóknak, ebben az évben nekünk. Tanár- és diákparódiák, vicces képek az osztályokról, zenés videók a kivetítőn. Kivételesen mi is beálltunk (ez nem igazán szokás), és a testvérosztályunk műsorát kiegészítettük egy videóval. Annyira sokat nevettünk, hogy már fájt a hasam és könnyezett a szemem, de még mindig képtelen voltam abbahagyni. Nem vagyok az a felejtős típus, sőt, ha nyilatkoznom kéne, azt mondanám, egyszer az emlékeim fognak teljesen megőríteni, de még így is láttam dolgokat, amik kimentek a fejemből... Nem mintha meg lehetne jegyezni annyira sok dolgot, mint amennyit átéltünk.
A műsor és a tűzés után folytatódott a már korábban megkezdett fotózkodás. Ez egy olyan délután, melyen mindenki ezerrel nyomogatja a fényképező vagy a telefon megfelelő gombját, és mi nem szakítottuk meg a hagyományt, sétáltunk, fotóztunk, nevettünk, aztán megint elkaptunk valakit, aztán csak úgy magunkban hülyéskedtünk. Ennek eredménye a nemtudom hány darab, de mindenképpen rengeteg kép - tanárokkal, barátokkal, ismerősökkel. Csináltam egy kollázst, amit most feltöltök ide, hogy megmutassak néhányat a gyűjteményemből. Hívek voltunk magunkhoz, a nagy arányban előforduló "vágj hülye fejet!" fotók teljesen szándékosan néznek ki úgy, ahogy. :D

Szóval jól alakult a szalagtűző, még akkor is, ha egészen más volt, mint az előző években, így nem éppen azt éltem át, amit mondjuk, tavaly ilyenkor elképzeltem. De ez cseppet sem meglepő... Unalmas lenne az életünk, ha mindig azt tennék elénk, amit várunk. A lényeg: akárhogy is állt rajtam a matrózblúzom (ezen nem tudok túllépni!), rettentően jól éreztem magam, hihetetlenül sokat nevettem a barátaimmal, és most már nem csak én meg a társaim tudjuk az utcán, hogy végzősök vagyunk - és májusban depressziós tinédzserek leszünk, akik elvadult kinézettel, nyálukat a könyvjeik lapjaira csorgatva tudnak majd csak aludni -, hanem mindneki. Hah!

Emmlyl

Ha akartam se találhattam volna ennél sablonosabb címet így a tél kezdetén, de imádom ezt a dalt, meg amúgy is szalagavatókkal zsúfolt időszakon vagyok túl, így hát elsütöttem.

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy utoljára boldogítottalak titeket a néha már számomra is megfejthetetlennek tűnő mondatszerkezeteimmel, így aztán rengeteg mesélnivelóm gyűlt össze, pláne, hogy ez a hónap ezerrel pörgött, messze fölülmúlva az összes többit ebben az évben. Szervezkedés, vadászat az egyetemi nyílt napok időpontjára, OKTV, ruhapróbák, szalagavatók, dolgozatok és még sok minden más.

Valamikor november elején tűnhettem el, amikor is megint elhagyott a mostanra teljesen újjászületett laptopom (jobb, mint a betegsége előtt volt, csodát tettek vele, bár lehet, hogy ezt a hála és a lelkesedés meg az írás okozta boldogsághormonfelszabadulás együttese mondatja velem). Emlékszem, a kezdetekben kimondottan jó hatással volt rám a netmegvonás, ugyanis sikerült kizárólag a tanulásra koncentrálnom, és annyit kémiáznom az OKTV előtt, amennyi csak belefért. Szó szerint, csütörtök reggeltől vasárnap estig nonstop a könyvet bújtam, hétfőn délelőtt a szerves összefoglaló átolvasásakor már azt hittem, konstitúciós képleteket hányok a füzetemre, ami vicces, mert egyébként tényleg hányingerem volt, annyira izgultam. És rettegtem, hogy el fogom rontani, mert ha egy dolog volt/van ebben az első félévben, amit igazán szerettem volna/szeretnék jól megcsinálni, akkor hát ez az. Bejutni a kémia megyei fordulórája. Még nincs meg az eredmény, de 69,5 pontot sikerült összeszednem, a helyzetem tehát nem abszolút reménytelen.
A biológiáról ez már nem mondható el, messze nem értem el a ponthatárt, az első kanyarban kizúgtam, amit totálisan megérdemeltem, ugyanis ha azt mondom, nem készültem fel tisztességesen, akkor azzal nem fejeztem ki magam elég jól. Mostanában egyre nagyobb a para, mindenki sietni akar, mindenki követel, tanulni kell erre meg arra is, az ember néha már azt se tudja, most akkor melyik könyvet nyissa ki, mire készüljön először, hogy szelektáljon. Emlékszem, egyszer azt mondták, meg kell tanulnunk szétválasztani, mi az, ami fontos, és mi az, amivel nem szükségszerű annyira sokat foglalkozni. Nagy fenéket. Ebben az évben ezt majdnem lehetetlen megcsinálni. Biztos akad néhány nagyon ügyes ember, aki jól sakkozik, és úgy alakítja a lépéseit, hogy szerencsésen alakítja az életét. De ha csak belegondolunk, hogy több mint négyszáz pontra van szükségem, szóval mindenből ötösnek kell lennem, az érettségiket pedig szintén erre a szintre kell belőnöm (legalább), akkor nem nehéz levonni a következtetést, mely szerint nem igazán éri meg bedobni a sarokba a magyar könyvemet, még akkor sem, ha biológiából emeltezek. De hagyjuk is az iskolát, mert bár talán nem konstitúciós képleteket, hanem a vacsorámat, de valamit visszahoz ez a téma, ha nem pattanok le róla rögtön.

Wicca, olvastam a blogod, a bejegyzésed a listádról, melyen szerepel az oldalam. Ezúton is nagyon köszönöm, igazán jól esett, hogy eszedbe jutottam, és hihetetlenül boldog voltam (meg még most is az vagyok), amiért engem választottál a második helyre! <3
Bár ez a design kicsit más lett, egyszerűbb mint az előző, remélem, ez is elnyeri a tetszésedet. :)

Még az őszi szünet végén, majd az azt követő héten valami rejtélyes oknál fogva egy csomó filmet néztem meg. Mármint magamhoz képest. Valamikor megpróbálom összegyűjteni, miféle alkotásokkal gazdagodott a listám, és hozok róluk egy összegző bejegyzést. Hasonlóképp állok a könyvekkel is, bár ebből több felmutatnivalóm van, ugyanis mivel nem pinteresteztem, nem írtam, valamivel el kellett töltenem az időmet, és végre megjött a bátorságom az olvasáshoz - amit csak azért szorítok háttérbe a mindennapokban, mert néha nagyon nehéz félbehagyni, és annak dolgozatok láthatják kárát. Új élményt szereztem Sarah Dessen fantáziájából, Csak egyetlen napból, Útvesztőből, sőt, viadalról is, így ezekből is lesz mit összeeszkábálnom a héten. Megyek is, frissítem a molyomat.

És akkor még meg sem említettem a szalagtűzőmet és a szalagavatómat, melyek szintén a novembert színesítették. Igazán tarka hónap volt, nem? Meg sem próbálom elképzelni, még a végén beleszédülök a színkavalkádba...
Kezdetnek összeraktam egy teljesen más hangulatú dizit, mely már hetek óta a fejemben motoszkál, és alig vártam, hogy végre viszontláthassam a képernyőn. Készüljetek, hamarosan fehérruhás mesével érkezem, meg egy csinos kis szalag igen jól dokumentált történetével!

Remélem, mind csodásan vagytok!

Emmlyl