Netes nevem, mint azt m�r l�thatt�tok, Emmlyl, ami egy sz�momra kedves k�nyvszerepl�, illetve egy login nevem �sszeoll�z�s�val sz�letett. �ltal�ban ezzel a n�vvel regisztr�lok, de egy r�gi h�bortnak k�sz�nhet�en twitteren p�ld�ul Lovplumm n�ven vagyok el�rhet�. Igaz�b�l pedig D�rinak h�vnak, ami �vekig rettenetesen bosszantott, de azt�n valahogy megb�k�ltem, �s most m�r tal�n azt is mondhatom, hogy szeretem. Kiz�r�lag i-vel a v�g�n, mert ha valaki D�r�nak sz�l�t, agy�rg�rcs�t kapok.
17 �ves gimnazistak�nt �lem a mindennapjaim: tanulok, tanulok, tanulok, csin�lok valamit ami kikapcsol, azt�n megint tanulok. Mondan�m, hogy rendszeres d�lut�ni elfoglalts�gaim k�z� tartozik a l�bl�gat�s, csak mert j�l esik, de ilyesmire nem igaz�n van ideje az embernek, ha olyan c�ljai vannak, mint nekem, �s m�g tenni is hajland� az �gy �rdek�ben. R�ges-r�gi �lmom, hogy egyszer a j�v�ben majd orvos lehessek. Ennek el�g sok oka van, �s ak�r sablonosak, ak�r egyediek, kiv�tel n�lk�l mind hajtanak az �ton, ami az egyetemhez, a diplom�hoz, �s ahhoz az �lethez vezet, amelyet egyszer majd �lni szeretn�k.  
A sz�momra legkedvesebb �s legfontosabb dolgok list�j�nak els� hely�n a zene �ll. Az�rt mert im�dom, mert �lek-halok �rte, mert az elm�lt �vekben a r�szemm� v�lt, mert mindig seg�t, kit�lti a csendet, vagy t�lharsogja a zajt, mert sz�ks�gem van r�, mert a kedvemt�l f�gg�en �r�l vagy s�r velem, felvid�t �s megvigasztal. 12 �ve, m�g �vod�s copfos kisl�nyk�nt bel�ptem a zeneiskola ajtaj�n, hogy elk�s�rjem a szomsz�dl�nyt – akkori legjobb bar�tn�met – beiratkozni. V�g�l, nem eml�kszem m�r hogyan, de �n is felv�teliztem egyet, �s amikor haza�rtem, bejelentettem itthon, hogy zongor�zni tanulok. Az�ta minden �vben dupl�zom az �vnyit�k �s �vz�r�k sz�m�t, k�t bizim van, rendszeres d�lut�ni elfoglalts�gom, �s valami olyanom, ami nem sok mindenkinek. Zene van az ujjaimban. Persze tekintve, hogy val�sz�n�leg sosem fogom egy nagykoncert plak�tj�n megvillantani b�jos mosolyomat, ez alatt a zene alatt nem valami virtu�z dolgot �rtek. Csak olyat, ami ennyi �vnyi tanul�s ut�n beleiv�dik az ember kez�be. Im�dom a tan�rn�m, az �r�kat, szeretek f�l�vkor �s �v v�g�n fell�pni a sz�npadra, �s meghajl�s el�tt v�gign�zni a k�z�ns�gen, kisz�rni az ismer�s arcokat, azt�n m�gis �gy le�lni a zongora mell�, mintha csak �n �s az a bizonyos valaki lenn�nk a teremben, akinek sz�l a j�t�kom, legyen az b�rki is.
A toplist�m m�sodik hely�n a k�nyvek �llnak. �ltal�nos iskol�s koromban nem olvastam olyan sokat, mint gimnazistak�nt, de m�r akkor megszerettem a r�gi k�nyvek illat�t, azokat a fantasztikus sztorikat, amik j� sok�ig fenntartanak, mert lehetetlen elszakadni t�l�k. Mindenf�l�t sz�vesen olvasok, k�sz�nhet�en a bar�taimnak, akik folyton mutatnak nekem valami �jat, valami j�t, valami sz�vszor�t�an szomor� „de �gy is el kell olvasnod!!!” k�nyvet. Szeretem Sarah Dessent, Dan Brownt, �s m�g sok-sok tehets�ges �r�t/�r�n�t. Tavaly �v v�g�n hal�losan szerelmes voltam a francia tagozatos �lomfi�ba, egy h�nappal k�s�bb a smaragdszem� id�utaz�ba, azt�n az angyalarc� �rnyvad�szba is, csak hogy teljes legyen a sor.
Ha jellemeznem k�ne magam, akkor legfontosabb dologk�nt azt eml�ten�m el�sz�r, hogy rettenetesen tudok szeretni – n�ha olyanokat is, akiket tal�n nem k�ne… annyira. Mindig is barna szemeket szerettem volna (tiszt�ra el�gedetlen vagyok, a nevem meg ez is), de �gy, hogy az �lt�z�kemt�l, sminkemt�l vagy valami k�l�nleges befoly�sol� t�nyez�t�l (amir�l �n m�g nem tudok) f�gg�en hol z�ld, hol k�k a szemem, nem szomorkodom a meleg sz�n� bociszemek hi�nya v�gett. Na meg azt�n am�gy is szeretem a v�ltozatoss�got, �s �gy ez igaz�n klassz. Eredeti hajsz�nem vil�gosbarn�s-semmilyen, sz�leim szerint csod�latos, „fest�s ut�n ilyen m�r soha nem lesz” sz�n� volt. Azt�n ny�ron v�r�s lettem, �s most �gy �sszel �jra barna, de az eredetin�l s�t�tebb. Im�dok nevetni, hajlamos vagyok a vinnyog�sra, a „nem kapok leveg�t” kacag�sra, meg a „mindj�rt lefejelem az asztalt” r�h�g�sre is. Mindh�rom felejthetetlen �lm�ny, f�leg, ha valami csendes helyen produk�lom. Vagy mondjuk, az �ra kell�s k�zep�n. Van ez �gy. Az emberek t�bbs�ge �nbizalom hi�nyosnak l�that, de alapj�ban v�ve szerintem el�gg� ki vagyok b�k�lve magammal, eltekintve n�h�ny apr�s�gt�l, amin m�g dolgozom. Szerintem fontos, hogy ne �lljak h�bor�ban magammal, a bels� hangommal vagy a t�k�rk�pemmel, mert �gy mi egy�tt, �n magam �s a t�bbi hasonl�k�pp skizofr�n �nem, vagyunk azok, akiket egy eg�sz �leten �t el kell viselnem.  �ltal�ban pr�b�lok j� d�nt�seket hozni, m�g akkor is, ha igaz a „hib�ib�l tanul az ember” mond�s. Sz�momra ez ink�bb csak akkor �rv�nyes, ha m�r elrontottam a dolgot. Az�rt az esetek t�bbs�g�ben igyekszem megel�zni a bajt. Im�dok besz�lgetni, b�rmir�l, b�rkivel, b�rhol, van, hogy be nem �ll a sz�m, csak mondom, mondom �s mondom, addig, am�g m�r saj�t magam is soknak tal�lom a fecseg�st. De att�l folytatom tov�bb, mert j�l esik.
Azon szerencs�s emberek k�z� tartozom, akiknek igazi bar�tai vannak. A legjobbak, a legkedvesebbek, a legviccesebbek, az igazi legek. Kilencedik el�tt, augusztus 25-�n olyan embert ismertem meg, aki k�ts�gk�v�l „megmentett”, �s az�ta is folyamatosan ezt teszi.  � a bizony�t�k r�, hogy j� nekem ez �gy, hogy nem helytelen, hogy nem vagyok pont olyan, mint m�sok, hogy nem felt�tlen vagyok k�l�nc, �s annyira nem baj, hogy hetente egyszer-k�tszer elvesz�tem a fejem, �s bolond vagyok, mert �gy is elvisel. � a legjobb bar�tn�m, aki n�lk�l m�r hatsz�zhetvenh�tmilli� plusz-m�nusz n�h�nyezer alkalommal elvesztem volna. Na meg azt�n ott vannak a t�bbiek, akik mind-mind fontos r�szei az �letemnek, akikt�l szint�n tanulok, akiket hasonl�k�pp tisztelek �s szeretek, akikkel ugyan�gy fergeteges �rz�s addig nevetni, am�g k�nnyezni nem kezd a szem�nk, �s m�g ann�l is tov�bb.