De ez a poszt nem a seggelés miatti önsajnálatom kiterjesztéséről szól. Inkább csak azért írok (igen röviden), mert szó szerint tele van a fejem gondolatokkal, és reménykedem benne, hogy ha egy részüket a virtuális birodalmamra zúdítom, én magam felszabadulok valamelyest.

Még a gimi előtt kitaláltam, merre szeretnék tovább menni, teljesen határozott voltam, a terveim pedig megingathatatlanok. És ezzel nem voltam egyedül - egy csomó barátom van, aki már évekkel ezelőtt fel tudott dobni egy szakot és egyetemet, ami, (akkori elhatározása szerint) rajta kell legyen a jelentkezési lapján, sokan még a sorrendet is pontosan tudták. Most pedig, akármilyen hihetetlen is, majdhogynem többen vagyunk bizonytalanok, mint bizonyosak, pedig nemsokára célegyenesbe fordulunk. Egy bő hónapunk maradt kitalálni a lista elemeit és a sorrendet, meghozni egy igenis fontos döntést, ami cseppet sem könnyű.

Az biztos, hogy alaposan meg kell gondolom, mi a fenét kezdek magammal, aztán választani valamit, ami mellett ki tudok tartani, akárhogy is alakuljon az életem a továbbiakban. Kicsit hadilábon állok az érzéseimmel, komolyan, lassan ketté szakadok, de majd meggyőzöm magam, hogy minden rendben lesz. Ha ez nem sikerül, akkor tanulásba folytom majd a kétségbeesésemet - zabálnom már nagyon nem kéne, a semmittevéstől pedig még jobban kikészülök. Ez alapján reménykedhetünk benne, hogy a lelkiállapotom ilyen marad mint most, és akkor legalább jó lesz az érettségim. A többi gondolatomat meg majd elrugdosom valahová jó messzire.

Szó mi szó, utolért ez a végzős kettős érzés, amikor is félig gyerek vagy, félig meg már nem. Ugyanazt csinálod mint eddig, csak közben egyre közeleg a nap, amikor továbblépsz majd - és egyelőre még nem tudod biztosan, hogy merre is. Elszakadsz a helytől, ahol addig voltál, és az emberek egy részétől, akik körül vesznek, akik veled voltak az elmúlt pár évben. Van, akiről fogalmad sincs, mi lesz vele, de akad olyan is, akiről vannak tippjeid, akiknek látod a biztos pontjait. De nem csak te nősz fel, hanem a barátaid is, így csoportosan szorultatok ebbe a szűk kis résbe a két oldal között, amikor még nem vagytok elég nagyok, de már majdnem.

Még csak most voltam taknyos kis kilencedikes a nagy gimnazisták között, most meg ha minden jól megy, ennek az évnek a másik felében gyakorlatilag máshol fogok élni. Az elkövetkezendő legalább tíz évben meg halálra tanulni magam, meg teperni, hogy elérjek valamit, ha már ennyire szeretném, és ennyit áldozok rá. Sőt, pár év, és már koszorúslányruhába is bújhatok. Félelmetes, nem?

 

xoxo, Emmlyl