2014.12.23. 09:45, Emmlyl
Éhezők viadala trilógia 1.
Tulajdonképpen Prim, az ártatlan kiskacsa az egész eseménysorozat kirobbantója, ugyanis a 74. aratáson az ő nevét húzza ki Effie Trinket, amire senki sem számít, hiszen szegény kislánynak, aki még a légynek sem ártana, mindössze egyetlenegyszer írták cetlire a nevét, míg másoknak tucatszor, vagy még annál is sokkal többször került be a neve. Mondanunk sem kell, gyakorlatilag nulla az esélye a túlélésre. Mégis ki gondolná, hogy meg tudna ölni huszonhárom társát, hogy egyedüliként kerüljön ki az arénából? Senki. Ezért aztán Katniss önként jelentkezik helyette, holott pontosan tudja, még az sem valószínű, hogy ő túlélheti a viadalt.
De hogy mi is ez a viadal? Talán egy valóságshowhoz hasonlíthatnánk, bár annál azért sokkal kegyetlenebb. A Kapitólium minden évben újra és újra megrendezi a játékokat, hogy emlékeztesse a jónépet a régi forradalomra, hogy újra és újra megbüntesse a fellázadt körzeteket egy régi "hibáért", és kellőképp rettegésben tartsa az embereket, nehogy megint túlságosan merész lépésre szánják el magukat.
Sokmindenről lehetne itt beszélni, ugyanis a történet igen biztos lábakon áll, és nagyon jól kidolgozott, de sosem érnék a bejegyzés végére, ha mindent részletezni akarnék. Pláne, hogy véleményt még nem is igazán mondtam, pedig ez lenne a cél.
Meg kell jegyeznem, hogy azután vetettem rá magam az első kötetre, hogy megnéztem a moziban a Kiválasztott első felének megfilmesített változatát. Így aztán eleve úgy indultam, mint egy megrögzött Peeta rajongó, bár a fiú nem kapott túl sok szerepet a vásznon, ugyanis ez épp egy olyan periódus volt, melyben fogságban tartották, és nem sokszor lépett színre.
Tartottam ettől a Gale - Katniss - Peeta szerelmi háromszögtől, mert általában rosszul leszek az ilyesmitől, de ezt már szerintem említettem korábban. A lényeg, hogy hála az égnek, akármennyire is ott lógott a levegőben, csak néha-néha került középpontba, hiszen ez a könyv nem arról szól, hogy kibe szerelmes Katniss. Még akkor sem, ha belekényszerítik ebbe a románcba, ha gyakran eszébe jut Gale, vagy bármi ilyesmi. Ez a könyv arról szól, hogy ez a lány mennyire szereti a húgát. Meg hát egy háborúról, természetesen.
Miután megtörtént a kiválasztás, Katniss és Peeta lettek a tizenkettedik körzet képviselői, egy kis búcsúzkodás után megindul a csapat - mentorukkal, a mindig iszákos Haymitch-csel - a Kapitóliumba, azon belül is a Kiképző Központba, ahol a versenyzők elsajátíthatnak néhány addig ismeretlen technikát, avagy megcsillogtathatják tehetségüket valamiben. Interjúkat készítenek velük, kicsinosítják őket, és a siralmas peremvidéki élelemellátáshoz képest annyi kaját raknak eléjük, amennyiről álmodni sem lehet. Színre lép a felkészítő csapat, mely csupa kapitóliumi piperkőcből áll, akiknek fogalmuk sincs, mi is ez az egész. Ez egyébként nagy átlagban az egész közönségre jellemző, akik az említett helyen laknak. Tényleg egy játékként tekintenek erre az egészre, holott emberek halnak meg. Mit emberek, gyerekek! De nekik ők csak sztárok, vagy valami efféle szerepben, néhány napig tündöklő egyének, akik feláldozhatók.
Utána megkezdődik a verseny.
Katniss nagyon kitartó teremtés, ehhez kétség sem fér. Azok közé a dőhősnők közé tartozik, akiktől nem másztam a falra, sőt, igazából még szerettem is. Okos lány, mindig sikerül előrukkolnia valamivel, ami segíthet, és nem fél olyan eszközökhöz folyamodni, melyek bajt hozhatnak a fejére. Mindent a túlélésért. Peetával, aki úgymond csapattársának tekinthető, míg be nem lépnek az arénába, eléggé semmilyen a kapcsolata. Nyilvánvalóan azért tartózkodik, mert tudja, hogy meg kell majd ölnie, de amúgy sem hasonlítanak túlságosan egymásra, így aztán ez nem egy 'Hej, most belebukfencezek a szakadékba' szerelem. Sőt, igazából itt még nem is szerelem. Talán a kötet végén csillan fel a reménysugár, ha jobban belegondolunk, de egyébként semmi komoly. Csak a hidegvérű lány, meg a mindig melegszívű, örökké kedves Peeta párosa.
Valahogy idegesít ez az egész: Peeta jártassága az álcázásban, az elérhetetlen torták és az álcázást oktató kiképző dicsérete.
– Nagyon cuki. Mintha cukormázzal meg lehetne ölni bárkit is – jegyzem meg.
– Ne fölényeskedj! Nem tudhatod előre, mi vár rád az arénában – vág vissza. – Mi van, ha az aréna egy hatalmas nagy torta…
Peeta, aki szerintem a valahavolt legjólelkűbb fiúkarakter, akiről olvastam. Nem is csoda, hogy totálisan elvette az eszem, általában rögtön kifekszek az ilyen alakoktól... Nagyjából végig az a célja, hogy megmenthesse Katnisst (akibe egyértelműen bele van zúgva, már ki tudja, mióta), mint ahogyan azt már egyszer régen sikerült megtennie, mikor még kisebbek voltak. Hihetetlen beszélőkéje van a srácnak, mindig tudja, mit kell mondania, amivel Katnisst rendszerint kihúzza a csávából a kamerák előtt. Tuladjonképpen így lesz kettejük kapcsolata végül tragikus szerelmi történet, egy igen hatásos kis médiatrükk miatt. Mert hát ki akarná, hogy a szép, menő, szó szerint tüzes és egymás iránt gyangéd érzelmeket tápláló párocska valamelyik tagja odavesszen a nagy öldöklésben?
– Akkor hazudj! Találj ki valamit! – tanácsolja Haymitch.
– Nem tudok jól hazudni – felelem.
– Pedig jobban jársz, ha villámgyorsan elkezdesz gyakorolni. Annyi kedvesség szorult beléd, mint egy széttaposott meztelen csigába – teszi hozzá Haymitch.
Juj! Ez fájt.
Aztán ott van Haymitch, a mentor, aki már két viadalt is megnyert (ha számolgatunk, akkor negyvenhat ember halt meg mellette csak a játékokon, a többiekről még nem is beszélve), könyörtelenül megmondja, mit gondol (lásd föntebb), és örökké el van ázva:
– Különben is, hol van Haymitch? Nem kellene itt lennie, hogy megvédjen bennünket ezektől az őrült ötletektől? – kérdezi Peeta.
– Ennyi alkohollal a vérében talán jobb is, hogy nincs nyílt láng közelében – jegyzem meg.
Ha belegondolunk, hogy mennyi szörnyűséget élt meg, hogy minden évben halálig kísért két Tizenkettedikbeli gyereket, akiket úgyszólván lehetetlen volt megmentenie, és mindezt egyedül kellett véghezvinnie - ugyanis gyakorlatilag senkije nincs -, akkor talán nem is csoda, hogy folyton ott van a kezében az a bizonyos üveg. Én legalábbis megértettem. Idő közben egészen különös kapcsolata lesz Katniss-szel, ami a további kötetekben csak még jobban bonyolódik. Valószínűleg azért, mert annyira nagyon hasonlítanak egymásra bizonyos dolgokban. Nagyon jó karakter, ő volt az egyik kedvencem a kötetben (meg hát a sorozatban is).
Gale-t sosem szívleltem különösebben, elnézést, Gale fanok, szóval róla nem is mondanék sokat. Mindig furcsa volt nekem, és sosem szurkoltam azért, hogy ő jöjjön ki győztesen ebből a Katnissért folyó harcból, vagy miből. Bár szerintem ő sem ragaszkodott hozzá annyira, még akkor sem, ha tényleg szerette Katnisst. Mert hát szerette. De azért Peeta biztosan jobban. (Amiben talán az első két kötetben nem egészen lehetünk biztosak. Nekem érdekes módon a harmadik rész hozta a megoldást, ami fura, ha figyelembe vesszük mik történnek ott. De erről majd később.)
Effie Trinket megint hatalmas figura. Na jó, nem akkora, mint a többiek, de hát néha haláli a nő. :D
A Tizenkettedik Körzet emeletén, reggeli és vacsora közben Effie meg Haymitch kifaggat minket a nap minden percéről. Mit csináltunk, ki figyelt bennünket, milyen formában van a többi kiválasztott. Cinna és Portia nincsenek jelen, így aztán a józan ész érezhetően hiányzik az asztal mellől.
Cinna. Istenem, imádtam ezt az embert! Katniss stylistja, akinek fergeteges ötletei vannak, olyan ruhákat készít, hogy besárgul a népség feje az irigységtől, vagy kipirul a gyönyörtől - esetleg lefehéredik, ha figyelembe vesszük Snow-t is, aki biztosan közel állt egy kisebb sokkhoz, amikor a peremvidéki lány lángra robbant (először). Prim után ő a második, aki berúgja a motorját valaminek, amit most még nem is sejtünk igazán. De ő tudja. Végig tudja, szerintem már attól a perctől fogva, hogy megismerkedik ezzel a lánnyal. És igen szépen egyengeti a kezdeti lépések útját.
A harmadik, végső, igazi lökést pedig Katniss adja, a mérges éjfürt bogyóival, ami kezdetben ártatlan menekülési kísérletnek tűnhet az arénában átélt szörnyűségek után: éhezés, szomjhalál, a kis Ruta elveszítése és folytonos gyilkolászás. Valójában azonban Kapitólium elleni lázadásnak minősül.
Az elsőnek, de nem az utolsónak.
Mondhatni letehetetlen könyv, egy érdekes disztópia, tele izgalommal, vadsággal, harccal, és egy jó regény többi öszetevőjével, egy jó író tollából, aki tudja, hogyan kell egymás után pakolni a szavakat.
És most újra (sokadik alkalommal) bebizonyosult, hogy gyakrabban mindig hallgatnom kellene Abira, amikor arról beszél, hogy 'Ez aztán jó könyv volt!'
Történet: 10/10
Kedvenc szereplő: Haymitch, Peeta, Katniss és Cinna
Nem kedvelt szereplő: Azt hiszem, Cato. De igazából ez csak olyan ha már választani kell valakit.
Kedvenc jelenet: hát ezt így most nem tudom megmondani :D
Nem kedvelt jelenet: valamiért nem csíptem (már a többi részhez képest), amikor ezek a mutánsok itt a végén betoppantak. De lehet hogy csak besokalltam. Mindenesetre az is jó volt megírva, csak hát... mutánsok? Még ez is? Ááá.
Emmlyl
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
