Untitled2015.06.28. 21:03, Emmlyl
Amikor egy ajtó bezárul...
Szisztok!
Nem hogy a május 15-e, de a június is szépen elröpült a fejem fölött virtuális némaságom idejét illetően. Rettenetesen röstellem, hogy ilyen hosszúra nyúlt a csend... Mindazonáltal illik bevallanom, hogy nem azért nem írtam, mert egyetlen szabad percem sem volt az elmúlt időszakban - az azért enyhe túlzás lenne -, hanem inkább azért, mert képtelen voltam rá. Igazán furcsa dolgokat kellett lerendeznem magamban, átgondolni körülbelül mindent, amit csak lehet, és ez a búcsú a gimitől&kitekintés az egyelőre még homályos jövőre szitu alapjáraton sem egyszerű.
De most itt vagyok, túl sok-sok izgalommal, idegességgel vegyült percen, órán, napon. Túl az elmúlt négy éven, és szemben a következő hattal, meg aztán még ki tudja mennyivel. A végzős-kettős lét szűk kis sikátorából átugrottam a márnemgimistöbbé és a majdnemegyetemista utak kereszteződésébe, ez pedig itt az utolsó olyan nyaram, amit a nagy többség még olyan igazinak nevez - bár jómagam kétlem, hogy jövőbeni nyaraim megérdemelnék, hogy jó előre hamiskásnak tartsam őket, szóval ez azért nem fair.
Először is, bár komolyan legszívesebben messziről kerülném ezt a szót még jó ideig, azért illenék szólnom pár szót az érettségiről...
Az már biztosan egyértelművé vált - és talán mondtam is -, hogy túléltem. Ami nagyon fontos. Leendő érettségizők, íme az első okosság: nem lehet belehalni.
Talán furcsán hangzik, de egészen addig, míg én magam bele nem csöppentem a vizsgaidőszak rejtett szépségeibe vagy sokkal inkább és csúfságaiba, valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy egyszer tényleg nekem is érettségiznem kell majd. Ebből következik, hogy totálisan halvány lila gőzöm sem volt, miként fog érinteni engem ez az egész. Úgy éreztem, olyasmi lesz, mint mondjuk a nyelvvizsgám volt, vagy valami ahhoz hasonló, de hát ez cseppet sem volt konkrét meghatározás. (Bár az előbbi megállapításom minkét esetben teljesült, ugyanis februárban sem haltam meg.) Azt hittem, hetekig görcsben áll majd a gyomrom, még magamhoz képest is sok kávét iszok majd, és olyan étvágytalan leszek, hogy még le is fogyok. Nos, való igaz, magamhoz is sok kávét ittam. A többit hagyjuk. :D
Nem fogok hosszú-hosszú sorokon keresztül papolni a vizsgáimról, bőven elég volt egyszer átélni őket, még akkor is, ha némelyik közel sem volt olyan rossz, mint amilyennek vártam. Azt azért elárulom, hogy a tervezett keretemet túlteljesítettem, és végül annyi pontot sikerült összehoznom, amennyivel elviekben nincs okom különösebb aggodalomra a felvételimet illetően. Rettentően boldog vagyok, hogy sikerült, és hát... talán kicsit furcsa ez így, de tulajdonképpen hálás vagyok, amiért folytathatom, és szeptemberben újra felcsaphatom majd a tankönyveket. Nagyon úgy tűnik, hogy az egyik álmom kapujába értem, és ez... nos, ha valóban beléphetek rajta, akkor az elmúlt hetek-hónapok vagy akár egész év összes nehéz pillanatát megérte. Mindegyiket.
Aztán, ha már így búcsút intettem középiskolás éveimnek, írnom kéne néhány szót a gimiről is...
Én olyan emlékezős fajta ember vagyok (attól függetlenül, hogy mostanában a rövidtávú memóriám rakoncátlankodik, és néha komolyan azt hiszem, valami gáz van velem:D), szóval elég tisztán megvan még bennem, milyen is volt az első középiskolás napom. Meg aztán még sok másik... Rengeteg dolog történt velem ebben a négy évben, és bőven többet tanultam, mint amennyit a tankönyveim írtak. Sok-sok leckét az átlagos tantárgyakon felül, okításokat az életről, a barátságról, egy kicsit a szerelemről, a társaságról meg a magányról és még sok-sok szép vagy kevésbé szép dologról.
Egyszer valaki, még mielőtt elkezdődött volna az egész, azt mondta: ezek lesznek életem legszebb évei. Azóta mindenki azt szajkózza, hogy valójában az egyetemista évek azok, akkor meg ki tudja mit fognak mondani majd. De. Akármennyire is akad néhány fordulat, amiről legszívesebben örökké megfeledkeznék, hiszem, hogy nem kevés olyan emléket gyűjtöttem itt, amely mindig is a legkedvesebbek közé fog tartozni. Most még van amivel nem békéltem meg, de nemsokára úgy is elengedem.
A nyár pedig...
Nos, a vágyaim a tavalyiakhoz képest nem sokat változtak: szeretnék munkát találni, rengeteget olvasni, kirándulni, a barátaimmal lenni, és még sok-sok csodálatos dolgot csinálni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy unatkozásra fecséreljük. Szóval, tervezésre fel, tessék kiugrani a takaró alól, és vadászni valami szép kis kalandra!
Szépséges napokat nektek!
xoxo, Emmlyl
|