Na, tessék. Körülnéztem a neten, összeszedtem néhány kódot, átírtam őket, aztán böngésztem színeket, képeket, és ezt eszkábáltam össze. Szakítottam az örökké világos háttereimmel, ezúttal a sötétebb felé húztam, és szerintem nem is lett olyan rossz. Ami pedig a betűtípust illeti... nos, visszatértem az előzőhöz. Egy tucatnyit kipróbáltam, de végül mégis ennél maradtam. Lehet, hogy titokban a szívemhez nőtt. :D

Nektek mi a véleményetek?

xoxo, Emmlyl

Mit szólsz hozzá?

Sehogy sem akar tetszeni a blogom stílusa. Hol a betűkkel, hol az elrendezéssel, hol a színekkel van bajom, és így igen nehezen veszem rá magam az írásra. Ideje lenne kitalálnom valami ütőset, ami kitart egy ideig. Dolgozni fogok az ügyön, mert úgy érzem, többször szánnám magam írásra, ha valamit változtatnék. 

Egyébként ez a nyár annyira furcsa, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Egyszerre gyors és lassú, és mivel nem tudom eldönteni, melyik inkább, eléggé határozatlannak érzem magam, amit jobban utálok minden másnál. Szóval mostanában igazi viharok tombolnak bennem, melyek között megfordul az érettségitől való rettegés förtelmes szele, az angol nyelvvizsgával lepaktált iszonytató tájfun és a szünet végének közeledésével egyre erősödő tornádó. Na szóval ez a helyzet az én személyes kis településemen. Azért remélem, nem viszi el a teheneimet a szél. Mert az azért nem lenne fair. Meg amúgy is.

Van egy olyan hátránya a hosszú távollétnek, hogy aztán azt sem tudod, mit kéne leírnod először, másodszor, harmadszor, sokadszor... Utána belekezdesz, és random eszedbe jutnak a dolgok, abszolút logikátlan ritmusban, totálisan megkeveredve. Nem baj, túl kell esni ezen a ponton.

Amúgya mondhatni fölösleges elmebajaimon kívül nincs okom különösebb panaszra, ugyanis bőven volt mit csinálnom az elmúlt hetekben. Miután hazajöttünk a tengerről, sikerült munkát szereznem. Nem egyszer és nem kétszer szaladgáltam össze-vissza a városban, de végül összejött, és kaptam két hetet, azaz 10 munkanapot, napi öt órával. Nem túl sok, de azért ez is valami. Megvolt életem első fizetése. És azért egészen más a saját erőnk árán megszerzett pénzzel gazdálkodni, beosztani meg minden. 

Megnéztük a Csillanaginkban a hibát. Ehhez fel kellett mennünk Pestre, ugyanis valamilyen - számomra abszolút érthetetlen - okból kifolyólag nagyon kevés helyen játtszák ezt a csodálatos történetet. Nem tudtam, hogy mit várjak. Borzasztóan szerettem volna megnézni, de mégiscsak féltem, ugyanis olyan szinten imádtam (és imádom még most is meg még sokáig ezután) ezt a könyvet, hogy azt hittem, ezt csak elrontani lehet. Mondhatni kellemeset csalódtam, bejött az ismerősök meg a netes véleményosztogatók jóslata. Életem eddigi legcikisebb mozis élményét is megéltem, ugyanis amikor a szomszédomban ülő, hasonlóan könnyekkel küszködő barátnőm szipogott egy aprót, elszakadt bennem a feszegetett cérna, és olyan hangosan visítottam fel, hogy utána rögtön majdnem el is röhögtem magam. Nagyon gáz volt, de annyira, hogy az már hihetetlenül vicces. 

Úsztunk, konditeremben jártunk, elkezdtem a T25 alfáját. Megcsináltam egy hetet, most fogok váltani következő fokozatra. Holnap délutánig még eldöntöm, hogy megcsinálom-e a béta edzéseket a héten, és csak aztán kezdek bele az Insanity-be, vagy rögtön belevágok. Nagyon számolnom kell, mert lassan már csak az augusztus marad, és a végzős év mellékhatásai biztosan kínos összetűzésbe fognak keveredni a tornáimmal. Valószínűleg érdemesebb lenne a 25 perces változatot beiktatni a tanítási napokra. 

Azt hiszem, ennyi elég lesz egyszerre, mert a többi témám valószínűleg megér majd egy-egy külön posztot. Addig is, legyetek jók/rosszak, mindegy, csak érezzétek jól magatokat! 

xoxo, Emmlyl

Mit szólsz hozzá?

Valamikor az elmúlt két hónapban előhozakodtam egy tervekkel teli bejegyzéssel, amiben arról írtam, hogy ideje lenne módosítanom kicsit a mindennapjaimon, visszacsempészni beléjük a már megszokott mozgást, és beiktatni néhány változást az étrendembe. Na, akkor elfogott a lelkesedés megállíthatatlan forgószele, és hirtelenjében össze-vissza beszéltem, végül nem lett belőle nagy dolog - igaz, elkezdtem futni. Májusban többször is sikerült elmennem, csak aztán júniusban rá kellett húzni a sulira, és megint elmaradtak az edzéseim. Most viszont, miután magamba döntöttem sok-sok számjegyre kikerekedő kalóriányi finomságot, volt néhány zabarohamom, és megkóstoltam szinte minden olyan finomságot, amit hónapokig kizártam az életemből, úgy érzem, ideje kitenni magam elé a stoptáblát. Nincs kimondottan bűntudatom - úgy érzem, kijárt nekem ez a kis pihenő -, bár ha arra gondolok, hogy ebben az évben csak úgy tengődtem, és karácsony óta sosem húztam meg igazán a dolgot, akkor... Hát, ha másként lett volna, valószínűleg előrébb járnék. De a volna egy mondhatni értelmetlen szó, így aztán ezt nem éri meg feszegetni.
A hajam érdekében mindenképpen szükséges lenne kicsit több zöldséget ennem - sajnos nem fűz forró szeretet többségükhöz, de majd megbarátkozunk. Remélem. Egy ideje elkezdtem halolajas kapszulát szedni, mivel sok jót olvastam róla, és gondoltam, kipróbálom, hiszen elvileg olyan vitaminok vannak benne, amik inkább hasznosak, mint ártók. Amúgy nem viszem túlzásba a halevést, szóval jó lehet.
Az edzéseket megpróbálom kicsit variálni. Valószínűleg újra bele fogok vágni az Insanitybe - nem tehetek róla, ez a kedvencem -, de egyelőre, kezdésnek próbálom kombinálni a napokat. Váltogatni az edzést és a futást, hogy újra formába hozzam magam, mielőtt terv szerint haladok. Na meg aztán amúgy is nagyon szeretk futni.
Aztán ott az úszás. Ma délelőtt rábukkantam egy bejegyzésre a facebookon, mely szerint a helyi strand úszómedencéje végre elkészült, ráadásul úszójegyet is lehet kapni, ami azért nagyon klassz, mert egyáltalán nem éri meg egész napra fizetni, ha egyszer csak reggel szeretne úszni egyet az ember. Így reggel olcsóbban letudhatom a dolgot, ami nekem tökéletes. Úgy döntöttem, holnap reggel ki is próbálom, aztán meglátjuk, lehet, hogy rendszeresen eljárok majd. A hátam miatt mindenképpen jó lenne - nem a gerincem az oka (a doki szerint az szinte tökéletes), hanem a fátamon lévő felesleg, merthogy nekem ott is van egy kicsi, és úgyszólván azt gyűlölöm a legjobban. :D

 

Kizárt, hogy valaha is ilyen hajlékony legyek, de azért nagyon-nagyon tetszik ez a kép.

Ma este élőben lehet nézni a Volton fellépő Hurts koncertjét a neten. És én lemaradtam az elejéről. Esküszöm, úgy emlékeztem pont tízkor kezdődik. Nem baj, most bekapcsolódok, és meghallgatom, ami még van. (Most töltött be, de már most végem van, szóval megyek is. Nagyon remélem, hogy még nem játszották a kedvenceimet, hátha a végére hagyják....) Látom őket, igaz, az ország másik feléről, de hát ez van. Sebaj, majd jövőre. Vagy azután. Somebody to die for! <3

xoxo, Emmlyl

Mit szólsz hozzá?

Hát hazaértem. És most, miután kifújtam magam, a bejegyzésem is célbaér, hogy netes kis zugom barátságos főoldalát elárasszam gyönyörű tájakról készített fotókkal, néhány szóval és sok sok szinte leírhatatlan érzelemmel.
Az igazat megvallva annyi szépet láttam az elmúlt 11 napban, hogy egy részem kételkedik benne: lehetséges ennyi mindent befogadni a szemnek. Azt a sok hegyet, hidat, templomot, épületet, a kanyargó utakat, azt a rengeteg vizet, a pálmafákat... És minden mást.

Rengeteg képet készítettünk, és nagy nehezen sikerült kiválasztanom azt a néhányat, melyeket egyenként feltöltöttem végül a twitteremre, ugyanis közvetlenül a blogomra nem tudtam a méretük miatt, a facebookon pedig nem szeretek túl sok képet megosztani. Ők lennének azok:

Szarajevóban...

...szintén.

Híd Mostarban.

Neretva.

Hideg vízben ácsorgó boldog alföldi lány.

Szerpentiknek sokasága okozta hányingerre küszködő, ámde felhőtlenül jókedvű mosoly, mely - még ha nem is látszik igazán ezen a képen-  éppen azt akarja üvölteni: JÉZUSOM ITT A TENGER!!! És Dubrovnik. Amúgy. Ott, a háttérben.

Orrdörzsölgetés.

Kotorban.

Tenger. Nem lehet betelni vele. :)

Hatalmas pálmafák, és Mi. Igen, ott azok a kislányok a kő mögött. Milyen picik vagyunk! :D

Egy Szép Utca. Mellékesen megjegyezném, hogy ilyet rengeteget láttam, és le is fotóztam őket, csak hát mégse tölthetem fel mindet. Szóval kiválasztottam ezt. Hogy miért pont ezt? Hát fogalmam sincs. :D

Porto Montenegróban, egy mesés pálmafa alatt, jachtok egész hada előtt. Ez olyan igazi nyálcsorgatós hely, kedves látogatók. Végigsétál az ember a kikötőben, és kedve lenne elsírni magát a gyönyörűégtől, a vágyakozástól meg talán egy kicsit az irigykedéstől is. Elgondolkodtató. Talán az efféle helyek miatt lehet sós a tenger?

Álom.

Tengeralattjáró. Bár gondolom, felismertétek. Mindegy, a lényeg, hogy nem csak kívülről láttuk! Ez azért nagy szám szerintem. Mármint, nem hinném, hogy olyan sok ember nézett volna meg belülről is egyet. Amúgy nagyon király volt. Ha visszagondolok rá, kedvem támad megnézni egy klassz NCIS részt, nagyon menő. :D

A Tenger és Mi. Budván. Kikötőben. Este.

Szintén Budván, kicsit korábban. Az időrendem már rég megborult, mostmár látható jelei is vannak, de sebaj.

Porto Montenegro egy fájának gyönyörűséges virága.

Dubrovnik szűk, szépséges, lépcsőkkel tarkított utcáin.

Idióta vigyor egy kávézóban, Tőlem Nektek egy isteni croissant és kávé után.

És újra a tenger, ezúttal Dubrovnikból.

Hogy milyen érzés szembe nézni vele?
A legtöbb dolog egészen más, mint egy fotón, de ezt valószínűleg már tudjátok. Sosem tudsz egy képen mindent átadni, amit abban a bizonyos pillanatban látsz az orrod előtt. Ezért lehet művészet a fotózás, és ezért kellhet nagyon ügyesnek lenned abban, hogy kitaláld, hogyan mutasd meg azt a valamit, ami egy kis kockában mindig máshogy akar festeni mint a mozgó, élő, pörgő valóságban.

A tengert látni... hm. A perc, amikor a semmiből valami lesz, és az embernek kedve támad hosszú percekig bámulni akkor is, ha ugyanolyan marad, ha ugyanúgy csak rengeteg víz és ugyanúgy hullámzik. Vonzza a szemet, magához csalogatja, hogy aztán elvesszen benne. És onnan bizony nem könnyű kitalálni.

Csípi a szemed. De azért próbáld meg kinyitni a víz alatt.

Ha fürdés után megnyalod a karod, érezni fogod a nyár, a víz, a nap ízét.

Viharban hullámzik. Természetesen. Ez gondolom, egyértelmű volt. Na de csak azért mondom, mert már tudom, hogy... belülről még fantasztikusabb!!! Főleg, ha nem ér le a lábad. Csak ne vidd túlzásba, hogy vissza tudj fordulni. :D

Rengeteget ettünk (még a rákot is megkóstoltam, bár olyan ideges voltam, hogy azt hittem, menten leizzadok), a fagyitól kezdve a pizzán keresztül az eurokrémig. Aprópó fagyi. Amikor Dubrovnikban sétálsz, és elgondolkodsz, hogy megéri-e venned KÉT gomból fagyit kb 800 forintért akkor ne habozz sokáig, mert #nagyon finom #2 náluk különös módon mást jelenthet a gombóc szó, ugyanis miután kértem egy csokiskekszet és egy kávésat, a lány jól belenyomta a kanalat, rátette a tölcsérre. Ezt megismételte négyszer. Aztán áttért a kávésra. És én fagyievő bajnok vagyok. De nyolc gombóc, azt kell mondjam, majdhogynem kifogott rajtam. (Persze este megettünk Abussal ketten egy egész dobozzal, de az más, mert ott volt dr. Meier, és vágyakozó lélegzetvételeink után muszáj volt valami édességgel kompenzálni a forró szerelmek és a csodálatos mosolyok hiányát. Na.) Elolvastunk két könyvet. Fejenként. És megfejtettünk egy halom sudoku rejtvényt. És ittunk egy csomó kávét. Meg ettünk baklavát, habos sütit, pizzát és annyi mást, hogy már fel se tudom sorolni. Így hazatérve azt hiszem, a gyomrom kisebb sokkot kapott. Azzal az utolsó esti bakvalalökettel rendesen megkoronáztam a zabálást, és ha most rágondolok, esküszöm, érzem a tömény édes illatát, és olyan érzés fog el, mint a kanyargó szerpentineken kocsikázva! :D

Szóval összességében minden csodás volt, nem győzök áradozni, de egyszer majdcsak abbahagyom. :D

Remélem, Ti is jól vagytok, és élvezitek a nyár kezdetét, ezeket a szép, többnyire szabad napokat. Tessék sokat mosolyogni, olvasni, zenét hallgatni, vagy ki mire vágyik épp! <3

xoxo, Emmlyl

Mit szólsz hozzá?