Sziasztok! Ezúttal egy személyes bejegyzést hoztam, mivel mostanság annyira sok dolog történt velem, és a következő hetekben még fog is, hogy bőven van miről írnom. Ha az embernek baromi sok dolga van, borzasztó gyorsan tud telni az idő, és néha csak úgy elröppen egy-egy hét, szinte észre se veszi. Nekünk rengeteg teendő jött össze, és néha már azt sem tudom, melyikkel foglalkozzak, mivel kezdjem, hova menjek, bár egyenlőre még nem csúsztak ki a kezeim közül a dolgok, akkor sem, ha nem sikerült mindent pontosan úgy összehoznom, ahogyan terveztem. A tizedik és a tizenegyedik tanév között akkora szakadék van, hogy a mostani papír, jegyzet és füzethalmaim tetejéről hangyányi kis pontnak látszik a tavalyi tanulnivalók összessége. Nem könnyű, és nem is lehet folyamatosan pörögni, de még mindig bennem van a bizonyítási vágy, sőt, állandóan ott üvölt a fejemben az a bizonyos "majd én megmutatom" hangocska, ami hozzáad egy nagy adag lelkesedést az amúgy néha siralmasan semmisnek tűnő, két másodperc alatt eltelő napjaimhoz. 
Ezer meg egy feladatunk van, a tanulás mellett persze, ami amúgy sem egyszerű, mert nem egy laza sulit választottam. Hozzáteszem, az előző mondatomban a panaszkodás leghalványabb árnyalata sincs benne, mivel én választottam, és pontosan tudtam, hogy így lesz. Akkoriban úgy döntöttem, hogy belevágok, és végig is fogom csinálni, akármilyen nehéz lesz majd. Mivel nem vagyok az a feladós típus, igyekszem a lehető legszorosabban tartani magam az elhatározásaimhoz. Irtózatosan nehéz egyensúlyt tartani, de pontosan tudom, hogy egyáltalán nem egészséges túlhajtani magam, így délutánonként, vagy hétvégéken szerintem teljesen jogosan megadom magamnak azt a kis időt, amit olyan dolgokra szánok, amelyek távolról kerülik a sulit, a tanulást. Így aztán nemrég elolvastam A herceget, most pedig, az én drága Abusomnak köszönhetően már a Veszedelmes sorscsapás felénél járok. Hetek óta égek a vágytól, hogy elolvassam, és vasárnap el is jutottam a feléig, ahol aztán kényszerítettem magam a szüneteltetésére, merthogy ezen a héten két tantárgyból OKTV-zek, és azért mégsem mehet az egész délutánom olvasásra. Nem bírta a lelkiismeretem...
Hétfőn megvolt a kémia, ami öt órán át tartott. Úgy mentem be, hogy bármi lesz, nem fogok elszomorodni, és annak ellenére, hogy siralmasan sikerült, úgy is jöttem ki. A számolási feladatokban rengeteg pontot buktam, mert más típusok voltak, mint ezelőtt, és olyan elméleti háttér kellett hozzájuk, amibe nem vetettem bele magam nyakig, így sokszor nem tudtam elindulni. A teszt rész viszonylag jó lett, azt végigcsináltam, bár nem hibátlanul, de azért a legjobb tudásom szerint megküzdöttem vele. Mindenesetre, akármi is lesz a vége, ez csak egy verseny, és tapasztalatszerzésnek, hogy milyen is, tökéletes volt. Amúgy az ilyen überhosszú versenyek egész viccesek tudnak lenni. A perc, amikor látod, hogy az egyik fiú egy rakat szendvicset kipakol maga elé, és minden témakör előtt befal egyet, majd amikor már kínodban egy csomag rágó van a szádban (muszáj volt elszórakoztatnom magam valamivel amíg újraszámolgattam a kiralitás centrumokat) mindenképpen klassz. Ráadásul kémiaversenyen mindig egyedül vagyok lány, szóval előtte hallgathatom, ahogy a mesterek megbeszélik az evési stratégiát, meg a többi rendkívül fontos dolgot. :)
Holnap pedig jön a biológia, a kettes számú verseny, a nagy kihívás, amire borzasztó nagy lelkesedéssel bólintottunk rá október elején, és bár a tanulási terveink nagy részét nem sikerült úgy megvalósítanunk, ahogy szerettük volna, ahogy az okos kis fejünkben megszületett, egy nap múlva ilyenkor már be lesz adva a lapom, és ugyanúgy fogok kijönni, mint hétfőn. Úgy értem, mindenképpen boldogan. Ha másért nem is, azért, mert túl leszek rajta.

 

 

Aztán, ha túl leszünk ezen a nagy futamon, és decemberben talán megpihenhetünk egy kicsit, akármi is lesz, minden délután olvasni fogok, mert már annyira sok könyv van a listámon, hogy mindenképpen le kell húznom néhányat. Na meg, itt az ideje újra elolvasnom A leghosszab út című Nicholas Sparks tüneményt, mivel ezt minden évben megteszem. Mondjuk, két éve kaptam, és ezáltal kétszer olvastam el, szóval nem tudom, mennyire számít ez hagyománynak, de ha most még nem feltétlen mondható annak, hát, majd pár év múlva. Apropó december. A városban már felállították a karácsonyi bódékat, sőt, a fát is felöltöztették, szóval már nem sokáig kell várnunk, hogy megteljen a tér az árusokkal, és a levegőben ott lebegjen a borzasztóan csábító kürtöskalács illata, esténként égjenek a fények, és gőzölgő poharas emberek sétáljanak az utcán.  Alig várom a telet! Hogy essen a hó, hogy nagykabátban járjunk, hogy minden nap rajtam legyen a cuki sapkám, és véget érjen az átmeneti időszak a két évszak között, amit valahogy sosem kultiválok.

"Felejtsd el a gyémántokat, és rá fogsz jönni, hogy egy lány legjobb barátja a csokoládé."
- Carole Matthews -

A csoki a világ egyik legfinomabb édessége, és ezt már a maják is tudták. Ennek az ízlelőbimbóinkat kényeztető csemegének egy tópusi fa gyümölcse, a kakaóbab, vagy latin nevén Theobroma Cacao az alapanyaga. A név egyébként borzasztóan találó, ugyanis "Az istenek eledelét" jelent. Az azték indiánok úgy tartották, hogy a finom szer bölcsebbé teszi őket, illetve növeli az erejüket, így aztán előszeretettel fogyasztották serkentő hatása miatt. Európában egészen a XVI. századig ismeretlen csemege volt, végül Hernán Cortés fedezte fel 1519-ben. Ekkor az aztékok már fizetőeszközként használták a kis szemeket, amire a kakaó neve is utal: az eredeti "cacau" ige jelentése vásárolni, cserélni. 

 

Európában az első csokoládét egy zaragózai apát készítette. Ennek ízvilága nem igazán hasonlított a napjainkban kóstolhatókéhoz, majd' egy évszázadig kísérleteztek, mire mézzel, később pedig cukorral rúgták seggbe az ízeket, így felküldve a falatozása élményét egészen a csillagos égig, ahonnan meglehetősen gyönyörű folyós állapotában sem sikerült lefolynia azóta. A XVII. században a spanyol királyi család hivatalos itala lett, és miután házasság útján bekerült a napkirály udvarába, egyre szélesebb körökben ismerték. Borzasztóan népszerű ital lett belőle, ami végül a franciák ízlése miatt vízzel hígított formában terjedt el Európában, és rengeteg akkortájt nyílt szalonban fogyasztották. Hamar az elegancia és a kifinomultság szimbólumává vált, amiben szerintem egyébként van valami.

 

A csokoládé egészséges étel. Fontos megjegyezni, hogy mértékkel kell fogyasztani, de szerintem ezt valahol mélyen még azok is tudják, akik úgy tesznek, mintha megfeledkeztek volna erről az apróságról. Magas kakaótartalmú, akár 60-70%-os darabok fogyasztásával csökkenthető az érelmeszesedés kialakulásának esélye, a szélütés veszélye, kitűnő köhögéscsillapító lehet, és bár tapasztalt tinilányként borzasztóan nehéz elhinni, állítólag a bőrre is jó hatással van. Emellett élénkítő hatása van, fél tábla csokoládé akár 30 mg koffeint is tartalmazhat, ami majdnem megegyezik egy csésze feketekávé koffeintartalmával. A sötét étcsokoládé kakaón kívül számos más olyan anyagot tartalmaz, ami szükséges a szervezetünknek. Ilyen például a kalcium, a vas, a kálium és az A-, B-, C-, D-, E-vitaminok. A finomságban található theobrominnak köszönhetően boldogabbnak is érezhetjük magunkat, amit gondolom elég sokan tudunk igazolni saját tapasztalatainkkal.

 

 

Érdekességek:

 

• Bár mi magyarok elég sok csokit eszünk, közelébe sem érünk az élen haladó fogyasztóknak. A legtöbb csodában a svájciak részesülnek, akiknél egy felmérés adatai szerint évente 10 kg csokoládé elfogyasztása jut egy főre. Ausztria, Írország, Nagy-Britannia, Norvégia, Dánia és Németország, nyolc kiló feletti értékeikkel szorosan Svájc nyakában lihegnek.
• A japánok kevesebb cukrot használnak az előállításához, azonban válzotatják a zsíradékok arányát, amivel szintén sokféle variáció kreálható, mivel fontos része az édességnek.
• Háborús időszakokban a katonák gyakran kaptak csokiporciót, mivel a magas tápértéknek köszönhetően növelte az erejüket.
• A kakaó több mint 500 féle aromát tartalmaz.
• Sok sportoló, különösen a versenyek során, szívesen fogyaszt csokoládét, mivel az energiakészletek feltöltése nagyban javíthatja az állóképességet, így növelhető a teljesítmény.
• A kakaóbabban található flavonoidok gátolják az öregedésért felelős szabad gyökök képződését.
• 40 g tejcsoki ugyanannyi antioxidánst tartalmaz mint egy pohár vörösbor.

 

Ma már aztán ezer meg egy féle sütemény, fagyi, cukor meg sima csoki található a boltokban, és természetesen mind borzasztóan jól néz ki. Viszont ez tipikusan olyan táplálék, aminek legtöbbször csak integetni szabad, nekem legalábbis biztosan, mivel én magam hoztam meg a szabályaimat, és ezekbe bizony nem fér bele túl gyakran egy csokiban tocsogó fenomanális ízorgia, aminek már a gondolatától is beindul az ember lányának a nyálelválasztása.
Nem kell teljesen megvonni magunktól, az előzőekben leírtak alapján bizonyos mértékben egészséges, de nagyon-nagyon mértéket kell tartani, mert ami jó, és borzasztóan finom, annak bizony megvan az ára, és nem biztos, hogy minden esetben megéri. Pedig én aztán borzasztóan imádom.

 

Szerintem a világ legfinomabb  csokija a belga csoki. Akárki akármit mond, akármennyi isteni, lehengerlően finom fajtáját kóstolom meg Isten eledelének, nem vagyok eltéríthető a belga csokitól. Lehet, hogy nem tartjuk a kapcsolatot, szorosan legalábbis biztosan nem, mégis örökre hű maradok hozzá. Pont.

 

 

Amúgy a táblás csokik közül a Milka a kedvencem, gyakorlatilag bárhogyan - bár a mogyorósért valami rejtélyes oknál fogva sok-sok ember számára érthetetlen módon nem rajongok. Lehet karamellás, joghurtos, epres, KEKSZES, FOLTOS, sima, csokis csoki, kerek, lapos, buborék alakú, krémes, száraz, mit tudom én milyen.

 

 

A sütik közül pedig például egy duplacsokis torta bármikor levehet a lábamról. Egy szelet lúdláb hasonlóképp megdobogtatja a szívemet. Azok, amikben még folyékony rész is van... nos...azok aztán igazán... á, arra nincsenek szavak. És még egy személyes kedvencem: a csokis keksz. Imádom, fagylalt formájában is, meg simán is.

 

Most pedig, miután már annyi klassz képet találtam a neten, hogy a fél kontinens erőteljesen túlsúlyossá válhatna a mennyiségtől, és én magam már csak a képekre nézve úgy érzem, hogy felszedtem vagy öt kilót, ideje abbahagynom, mert nagyon nem akarom még hatezer gyönyörű látványt nyújtó képpel untatni az erre tévedő népet, illetve a fájó szívvel sóvárgó sorstársaimat, akiknek egy átlagos napon ennyi fér bele. Azért néha, mondjuk havonta egyszer harapjatok bele a boldogság egy kis mocskosul ragadós, folyós, kenhető darabkájába. Ez mindenkinek jár.

 

A bejegyzésemben található érdekességeknek, illetve a csokoládé történetének elmeséléséhez ez, ez és ez az oldal szolgált alapul. :)

 

 

 

Tudjátok, van az az újévi fogadalmas lista... A legtöbb lány csinál ilyet, és a akárhány szempontot sorol be, a tökéletes alak elérésével kapcsolatos ígéretek a következő esztendőre nézve folyton visszaköszönő elemek. Én is folyton jártatom a szám, főleg mióta gimis csitri vagyok, szóval nem titok, hogy minden alkalommal elsütöm a "Többet fogok mozogni" és az "Egészségesebben étkezem majd" közhelyeket. Aztán, miután úgy döntöttem nincs értelme egyszerűen csak szavakkal dobálózni, hanem tennem is kéne valamit, a tavalyi fogadalmamat nagyon komolyan vettem. Persze ez nem azt jelenti, hogy január elsején kipattantam a szobámból, és eszkimónak öltözve körbefutottam a várost. Lassanként kezdtem tornázgatni, gyakorlatokat kerestem a neten, megcsináltam őket, aztán újra böngésztem valami új után kutatva. Hetente néhány este belevetettem magam, erősen mondogatva, hogy ez amúgy oltári klassz. Természetesen nem volt az. Kinek van kedve tornacuccba vedleni, és kiizzadni magából a maradék energiáját, miközben a suli amúgy is totálisan lefárasztja? Senkinek. Senkinek, aki azelőtt nem csinálta. De egyszer mindent el kell kezdeni, és a kezdetek sosem könnyűek. Viszont, ha túléled, megszenveded az elejét, és eléred a határt, egyszerűen nem lesz kedved visszafordulni. Nekem legalábbis nem volt.

Végül, ha jól emlékszem, áprilisban jutottam el odáig, hogy valóban minden hétre kitaláltam valamit. Mindez édeskevés a későbbiekhez képest, de bemelegítésnek elég lehet. Májusban folytattam, júniusban hasonlóképpen. A mozgás elsősorban alakformáló, erősítő foglalkozás - szerintem legalábbis. Akármennyire is igaz, hogy bizonyos szinten fogyni lehet vele, egyértelmű, hogy nem lesz belőled Victoria's Secret modell, ha suttyomban chipset ropogtatsz. Ha igazán komoly terveid vannak, akkor bizony le kell mondanod néhány dologról, mert semmire sem mész azzal, ha egy hétig nem eszel, követsz valami drasztikus diétát, fogysz négy kilót és aztán még csak annyi ideig sem marad meg a súlyod, amennyi alatt megvontál magadtól mindent. Csak akkor vágj bele, ha elég akaraterőd van, és csináld fokozatosan. Ne akarj egyik napról a másikra életmódot váltani, mert valószínűleg nem fog menni. Semmit se vonj ki teljesen az étrendedből csak azért, mert azt írta a net, hogy ha két hétig nem eszel szénhidrátot, tutira lemegy a hasad. Ne tedd tönkre magad...
Nyáron úgy döntöttem, felcsapok kerítőnek, és bármi áron egymás karjaiba terelem a sportolási és étkezési szokásaimat. Nos, ez kezdetben borzasztóan nehéz volt, mindketten erősen kapcsolatfóbiás szinglik voltak, de nagy nehezen beadták a derekukat, és randizgatni kezdtek. Mára már dúl a love, és bár néha még előfordul, hogy a hasam fejét elcsavarja egy csábító kis falatka, határozottan ott leng a levegőben az eljegyzés és a szerelem szaga.

Az igazi robbanás júliusban érkezett. Már nem emlékszem pontosan, hogyan bukkantam rá, de valószínűleg összevissza kattintgattam az oldalak/blogok között, amikor találtam egy cikket az Insanityről. Sóhajtottam egy nagyot, kerestem véleményeket, olyan blogokat, ahol naplót vezettek az edzésekről, olvasgattam, és végül rákattintottam a letöltés gombra. Én nem mondom, hogy szerelem volt első látásra, de másodikra biztosan. Egyszerűen tetszett, bejött, és nem volt  se okom, se kedvem mást csinálni. Még akkor sem, ha eleinte határozottan béna voltam, és néha lassítanom kellett, ami tök normális, és ezt Shaun T is megmondta. Logikus, hogy nem tudok elsőre kivágni egy olyan produkciót, mint a videóban ugráló izomkötegek. A lényeg, hogy fejlődj. És én fejlődtem. Éreztem, hogy ráléptem egy útra, ami mindenképpen jó irányba vezet. Egyszerűen megszerettem a tornázást, megtaláltam benne azt a jó oldalt, ami miatt ez az egész nem egy hatalmas teher és nyűg, hanem az a dolog, ami kicsit kiszakít a gondolataidból. Edzés mellett néha eljártam futni, és rájöttem, hogy nem sok dolog van, ami annyira ki tud kapcsolni, mint végigkocogni pár utcán, fokozatosan növelni a tempót, aztán az utolsó szakaszon lecsavarni egy sprintet, és alig kapni levegőt.

(Persze, ha egyszer így fogok kinézni futás közben, csak azért is elmegyek majd, hogy lássam az emberek szemében a gyűlöletet meg az irigységet, amiért ilyen jól festek sportszerkómban.)

 

Eddigi tapasztalataim szerint olyankor a legjobb tornázni, amikor:

• Borzasztóan fel vagyok pörögve, és annyi fölös energiám van, hogy képtelenség túlélni a napot anélkül, hogy valahogyan levezessem egy részét.
• Elkap az a bizonyos extázis, miután hatmilliószor meghallgattam azt a bizonos számot, és még mindig olyan hangulatban vagyok miatta, hogy nehéz rendesen levegőt venni. igaz, részben szenvedés, hogy torna közben nem mindig hallgathatom (ez ugyebár attól függ mit csinálok), de mindenképpen irtóklassz.
• Dühös vagyok. Rettenetesen felidegesített valaki, és muszáj valahogy megnyugodnom, különben felrobbanok. Ilyenkor a futás az egyik legjobb, és akkor lehet jó sprinteket menni, vagy ha edzéstervből válogatok, akkor mindenképpen valami kardiót.
• Megnézek egy csomó motiváló képet, látom, hogy másoknak is sikerült, és érzem, hogy bennem is bennem van a lehetőség. Hogy már készülődök.

Így aztán már július közepe óta sportolok. Nem mindig ugyanazt, néha találok valami újat, amit kipróbálok, de nem tartok nagy szüneteket. Egyetlenegy hét volt, amikor nem tornáztam. Fölösleges lenne kifogásokat írni, mert egyértelmű, hogy fáradt voltam a suli miatt, meg kikészített a sok rohanás, és csak bezuhantam esténként az ágyba. Kimaradt az a hét, de a végére már rettenetesen hiányzott a napomból az az egy óra, és tettem érte, hogy visszatérjen.

Április óta 9 kilót fogytam. Nem két hét kellett hozzá, hanem hónapok, de nem is éreztem cafatul magam. Igaz, hülye lennék letagadni, hogy néha majd' megvesztem egy szelet sütiért, de halálinak éreztem magam, amikor ott tudtam hagynia tányéron. És amikor nem sikerült... nos, néha bizony el kell venni. Meg kell tanulni komprumisszumot kötni a hasaddal, és néhanapján kényeztetni egy kicsit, hogy ha már nem ellenkezik amikor leülsz hasprésezni, nagyritkán had tartogasson valami édeset magában.

Ha már megvan benned a szikra, akkor vágj bele, hidd el, túl fogod élni. És ha eljutok arra a pontra, ami után régesrég epekedek, megmutatom majd. Tudom, hogy nagyon sok erőt lehet meríteni mások sikereiből, és titkon vágyom rá, hogy egyszer én is segíthessek valakinek. :)
És még valami. Ha csinálod, ne másokért csináld. Lehet, hogy tovább bírod levegővel, ha Rá gondolsz, de nem fogod végig csinálni, ha Miatta teszed. Állj oda a tükör elé, és nézz szembe az egyetlen emberrel, aki miatt felveszed az edzőcipőt és elindulsz. Neki kell elviselnie téged, és ha ő igazán szeretné ezt az egészet, akkor nincs okod halasztgatni az indulást.

 

 

A halloween eredete egészen a római időkig nyúlik vissza, és bár legfőképpen az angolszász országokban ünnepelték/ünneplik, manapság már az egész világon elterjedt. Nem csoda, hiszen az ember október 31-én folyton belebotlik néhány képbe vagy esetleg cikkbe, ha a neten bóklászol, nem beszélve a facebookozókról. Én személy szerint egészen sok képet láttam az üzenőfalon a témával kapcsolatban. Töklámpások, régi képek, beöltözött sztárok és néhány lelkes imserős, aki komplett jelmezt állított össze magának.

Érdekességek:

• A 'halloween' szó szerinti fordításban a Mindenszentek előtti estét jelenti. Az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet, a nyár végét, a Napisten és a holdak Ura előtt hódoltak. Hitük szerint október 31-én tért vissza az elmúlt esztendőkben elhunyt bűnösök lelke a földre.
• A halloween Észak-Amerika második legnépszerűbb ünnepe, míg Hongkongban már a karácsonyon is túltett. Egy importált tök akár több mint száz dollárba is kerülhet.
• Az államokban élő gyerekek 93 %-a öltözik be, és jár házról házra a Csokit vagy csalunk! játékot játszva.
• A britek 72%-a tesz úgy ezen a napon, mintha nem lenne otthon. (Legalábbis ennyien ismerik el)
• Németországban az ijesztgetés szövege: Édeset vagy savanyút!

 

 

Természetesen a halloween is (mint minden más) megmozgatja a leleményes emberek fantáziáját, ami számos maszk elkészítésére, vagy eseteg különböző sütik megalkotására ösztönöz. A neten kutakodva rengeteget lehet találni, és néhány süti tényleg irtóklasszul néz ki!

 

Reggel olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy régen az emberek sokkal félelmetesebb jelmezeket dobtak ösze, mint napjainkban. Szerintem ez nézőpont kérdése, de azért mindenképpen van benne valami. Mondjuk, a régi képekhez sok pluszt jelent az, hogy eleve akkor készült fotó, meg persze hogy hol csinálták. Egy már fakulgató kép a pusztán álló kaszásról mindenképpen félelmetesebb, mint egy betontömegek között futkározó, összevarrt szájú akárkiről lőtt fotó.

 

Ez mondjuk egy komplett család, nem egy kaszás, de azért egész jól megoldották, nem?

 

Idén én is lelkesebb voltam a szokásosnál, szóval életemben először faragtam egy tököt, akit nagyon fantáziadúsan Jacknek neveztem el, mivel az ünnepi jelkép neve amúgy is Jack-lámpás.
Aztán, amikor megérkezett egy réges-régi barátnőm, Luca, előre eltervezett sminkpartit tartottunk, és úgy kikentük magunkat, hogy minden, de minden csupa alapozó, csillám és festék volt! A munka folyamatát és eredményét természetesen megörökítettük, hoztam is néhány jól sikerült képet magunkról.

 

 

A bővebbenre kattintva további képeket nézhetsz rólunk :)

(A bejegyzésben található érdekességhez, illetve a halloween eredetéről szóló részekhez a wikipedia témába vágó lapja, a rd tudástár, illetve a családilap oldala szolgált forrásként. Ezeken a lapokon még több dolgot olvashattok az ünnepről, még több érdekességgel és elképesztő tényekkel.)

Christy oldalán olvasgatva találtam egy sorozatos kihívást. Úgy döntöttem, hozok róla egy bejegyzést, mivel a szünet nyújtotta szabadidő végett van néhány friss élményem. A kihívás lényege, hogy ki kell választani öt sorozatot a kedvenceid közül, majd válaszolni a kérdésekre. Régebben többet néztem, az utóbbi években már nem igazán, de néha bizony engem is elkap a láz, és akkor nagyon gyorsan lemegy egy-egy évad. Volt már olyan is, hogy két nap alatt végignéztem egyet. Bár, szerintem semmi sem körözi le azt, amikor barátnőmmel egy nap alatt végignéztünk egy 16 órás koreai sorozatot. Verhetetlen.
(Naponta kéne írni, de Christy egyben csinálta, és nekem így jobban tetszik, szóval én is hasonlóképp írom.)

Az én kedvenceim:

1. A férfi a legjobb orvosság
2. Gossip Girl
3. Így jártam anyárokkal
4. Heartstrings
5. Gyilkos elmék

Tudnék még olyanokat írni, mint például a Grimm, NCIS, vagy You are beautiful, meg esetleg Szellemekkel suttogó, de sajnos nem emlékszem már annyira rájuk, hogy kielégítő válaszokat tudjak adni. Pedig mindet imádtam. A Doktor House-ról nem is beszélve! Istenem, az az ember egy zseni.

 

Ki a kedvenc karaktered a harmadikban?

Nem is kérdés. Természetesen Barney Stinson. Akármennyire is hülye tud lenni néha, akárhány csajjal ment ki már az ajtón, nem számít. Szerintem kompenzálja a 8. évad, meg úgy összességében a Robinnal közös jelenetek. Na meg a Tesókódex. Szeretem, ahogy tagolja a legend... wait for it.... legendary szavakat (ez nekem csak angolul hangzik jól), a pacsikat (főleg Robinnal és saját magával), és az öltöny is jól áll neki. Király lenne, ha lenne egy olyan fiúbarátom, mint ő, és éjjel-nappal röhöghetnék a hülyeségein meg azon, mennyire magabiztos és önimádó.

Amúgy szerintem az őt alakító színész, Neil Patrick Harris is fantasztikus. Úgy értem, szeretem a filmjeit, azt, ahogy játszik. A Hupikék törpikékben például nagyon aranyos volt, szerettem.

Kit kedvelsz legkevésbé az elsőben?

Gabi. Az a nő nekem teljesen érthető okokból kifolyólag sosem volt szimpatikus, és soha nem is lesz. Egyetlen klassz megvillanása az volt, amikor Sabine kórtermében voltak az utolsó részben. Amúgy az egész karakter ellenszenves számomra. El sem tudom hinni, hogy komolyan megölt egy embert csak azért, hogy hozzámehessen Meierhez, és ezt is csak a pénz miatt tette volna. Bah. Bár még így is megsajnáltam, amikor elvetélt (mert ez még a leggonoszabbak esetében is szörnyű dolog), a többi részben határozottan örültem, amikor nem volt képernyőn.

Melyik a kedvenc epizódod a negyedikben?

Hmmmmmmmmm. Ez elég bonyolult, de ha nagyon-nagyon választanom kéne, akkor talán a 12. rész, ami a Don't cry címet kapta. De csak és kizárólag azért, mert ebben van az a jelenet, amelyben szegény főhősünk elmenekül a gonosz egyetemisták elől, és a tetőn megbújva szomorkodik, miközben a Lee Shin keresi őt. Végül aztán nem kutakodik tovább, csak bemegy a sulirádióhoz, és énekel neki egy dalt. Imádom ezt a részt, meg az epizód végén lévő tetős jelentet is, szóval ez a válaszom.

 

Melyik a kedvenc évadod az ötödikben?

 

Ó, jaj. Hát, tuti, hogy ebben nem tudok dönteni. Imádtam a 2. évadod, amikor még benne volt Gideon. Izgalmas részek voltak, mindenkit nagyon szerettem. Aztán, ez most butaság lehet, hogy pont ezért, de az ötödik-hatodik évad is isteni, mert Reid levágatta a haját. Nem mintha amúgy nem lenne fantasztikus.... Csak rá kell nézni. Aztán, ha belegondolok, mekkora zseni, és milyen okos gondolatok vannak a cuki pofikája mögött, arra jutok, hogy egészen szívesen hallgatnám az okoskodását... napi 24 órában.

(Amúgy csak így zárójelben megjegyzem, hogy erre a sorozatra is ráférne már egy frissítés, sőt, olyan részek is vannak, amiket még nem láttam, így ezek alapján joggal mondható, hogy mást kellett volna raknom a helyére, de ezt a képet egyszerűen muszáj volt beraknom. Enélkül, úgy érzem, a blogom nem lenne igazán teljes.)

 

Ki a kedvenc párod a harmadikban?

Hát ez már egy korábbi kérés megválaszolásában egyértelműen kiderült, de azért leírom, hogy Barney és Robin. Ők nagyon klasszak együtt, összeillenek. Amúgy, ha ők nem lennének, akkor Lilyéket mondanám. Király, hogy olyan régóta együtt vannak, és azt a pár hónapnyi külön töltött időt leszámítva végig ott vannak egymásnak. Nem tudom, most mi lesz itt a kilencedik évadban. Marshall hazafelé tart, és vár rájuk egy nagy beszélgetés, őriási döntések, meg minden. Izgalmas lesz.

Melyik párt kedveled legkevésbé a másodikban?

Abban a néhány részben, amíg Blair és Dan együtt volt, szabályosan ölt az ideg. Nekem ők nem tetszenek együtt. Jó, mondjuk ez valószínűleg csak Chuck miatt volt. Ésszerű, mert amúgy Louit is utálom.

Mióta nézed az elsőt?

Augusztus elején, amikor egy barátnőmnél töltöttem pár napot, náluk láttam először pár részt. Amikor hazajöttem, rettenetesen rákattantam, átragasztva a nagy rajongásomat Abusra, szóval napokig FDF lázban égtünk mind a ketten, és a csodás galléros pólók, az ingek meg az orvosi köpeny nézegetése tudott eredményesen lefoglalni minket. Azt hiszem, a Németország iránti szeretetünk is nagy mértékben nőtt a sorozat megnézése után, ami nem csoda. Ha minden kórházban van egy Marc Meier, akkor érdemes lenne valahogy arrafelé tervezni a jövőt. :D

Igazam van, vagy igazam van? Hmmmmmmmmmmm?

 

Hogyan kezdett el érdekelni a harmadik?

 

Sokszor hallottam beszélgetni róla néhány osztálytársamat, és miután egy délután halálra untam magam (ah, azok a szép idők, mikor volt időm ilyesmire...), felmentem egy oldalra, és elkezdtem nézni. Nagyon durva sebességgel haladtam, faltam a részeket, és szerintem másfél hét alatt végignéztem 8 évadot. Ha jól emlékszem. Lehet, hogy kettő volt, vagyis remélem, merthogy az elsőn még tartott a suli.

 

Ki a kedvenc színészed a másodikban?

 

Hahaha, ez kérdés?

 

Melyiket részesíted előnyben: az elsőt, a másodikat vagy az ötödiket?

 

Jaj, nemár. Igazából mindegy mit mondok, ha valamelyiket újra megnézném, az lenne a válaszom. Így mivel a GG-t múlt héten fejeztem be, hát legyen. Szóval 1. (De ha itt is lenne egy kép Dr. Reidről, akkor természetesen őt választanám!!!)

 

Melyikből láttál több részt: az elsőből vagy harmadikból?

 

Mivel az első három évados (és ezekben is csak nyolc rész van), természetesen az Így jártam anyátokkalból. Amúgy mindkét sorozatból láttam az összes eddig megjelent részt, szóval nem igazán számít melyik volt több, mert ha akarnék se találnék újabbakat.

 

Ha lehetnél valaki a negyedikből, ki lennél?

 

Természetesen Gyu Won. Aranyos, jó hangja van, és bár szegénnyel jópárszor ki akarnak tolni, rendesen veszi az akadályokat. Még azt sem bánnám, ha nyolc részen keresztül reménytelenül kéne vágyódnom Lee Shin után. Kit érdekel? Ennyit igazán megéri szenvedni, ha végül olyan kimenetelre számíthat az ember, amilyet a sorozatban látni lehet. Tetszett, hogy ők ketten mindig megoldották valahogy. Az, hogy úgy összességében a sorozatban nem voltak olyan sablonok, mint "tudom, hogy most megcsalsz és végeztük". Inkább kitalálták, hogy valaki rendesen bekavart, és meg akarta téveszteni őket. Amúgy Gyu Won ruháit is imádtam.

 

Hogyan irtanád ki a kedvenc szereplődet az elsőben?

 

NANANA! Őt senki sem bánthatja, hé! Amúgy lezuhanna a repülője, mivel ott hagyná Gretchent, és elmenne Amerikába.

 

Egy 4-5 crossover működne?

 

Ez most komoly? :D Hát, maximum akkor, ha Koreában őrült gyilkosok szaladgálnának, és az egyetem 100. évfordulós darabjának színészeire vadásznának, de az előadás védelme érdekében felfogadnák az amerikaiakat, hogy vigyázzanak rájuk. Aztán Reid magyarázna az élet nagy igazságairól, miközben Hotch-csal őrt állnak a terem előtt, Garcia pedig unalmában feltörné Korea összes rendszerét, és miután ez megvolt, beállna a technikai dolgozók közé, pár tuti effekttel feldobva a darabot. A többiek járnák Szöult, keresve a gyilkosokat, meg felfedezve a várost, ahol természeresen további szerelmi bonyodalmak alakulnak ki. Ja, és a bringázó Lee Shint, aki mögött Gyu Won békésen és boldogan üldögél, vigyorogva átkarolva a fiút, egy bazinagy fekete, viselkedéselemzőkkel megrakott überbiztonságos kocsi követné.

 

Párosíts két szereplőt az elsőből, akik fura, de elfogadható párt alkotnának!

 

Ez érdekes kérdés, lehet rajta agyalni. Szerintem Sabine és Mehdi. Aranyosak lennének együtt, bár nagyon szeretem Günnit, szóval Sabine ne akarjon már mást.

 

Melyik sorozatnak jobb a szereplőgárdája: harmadik vagy ötödik?

 

Részemről totálisan külön lapon van a kettő, ami érthető, mivel eleve más a stílusuk, a tartalmuk, meg úgy nagy általánosságban minden. Ha nagyon választanom kéne, akkor valószínáleg a Gyilkos elméket mondanám, de csak azért, mert ott több szereplőt szeretek. Klassz karakterek vannak ls jól játszák őket a színészek. A másik viszont haláli és vicces, és ott vannak a főszereplők, akik fenomanálisak. Az utóbbi mondatommal egyértelmávé vált, hogy ez nagyjából döntetlen számomra. (Dr. Reid itt is nagyban manipulálhatna, ha szeretne. Titkon várom, hogy ez megtörténjen.)

 

 

 

Melyik sorozatnak jobb a zenéje: első, negyedik vagy ötödik?

 

Mivel a Heartstrings eleve egy musicalről szól, és Lee Shinnek amúgy is csodás dalai vannak a sorozatban, természetesen ezt választom. Klassz számok vannak benne az előadásos jeleneteken kívül is, és a háttérben szóló dallamok is jól össze lettek válogatva. A férfi a legjobb orvosságban rengeteg dal megfordul, melyeknek nagy része ismert, a többi pedig csakugyan fülbemászó, így nem sokkal marad le a sorban. A Gyilkos elmékben pedig jó zenék helyett klassz idézetek vannak az epizódok elején és végén, ami szerintem nagyon különleges.

 

 

 

Szerintem ez egy nagyon klassz kihívás. Arra gondoltam, hogy hasonló módszerrel lehetne írni könyvekről, esetleg filmekről (bár azokban nem vagyok túl jártas) is.

 

Te milyen sorozatokat választanál?