Ami a sivatagban áldás, az óceánon átok...

Tartalom:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Szerdán este leültem a fotelembe, és addig nem álltam fel, míg végig nem olvastam ezt a könyvet. Közben annyi mindent éreztem, annyit sírtam és nevettem, amennyit ritkán szoktam egy könyv alatt. Nem vagyok az az igazi sírós típus, csak ritkán jön rám úgy igazán olvasás közben, ezúttal azonban szabályosan zokogtam. Egyszerre a boldogságtól és szomorúságtól, mert annyira borzalmas, hogy ezt kellett átélniük, de közben mégis olyan gyönyörű.
Komolyan fontolóra vettem a dolgot, és most úgy érzem, hogy nekem ez a kedvenc könyvem. Nem szoktam ilyet mondani, mert ki tudja mit olvasok legközelebb, ezúttal mégis megteszem, mert egy ideig valószínűleg képtelen leszek másra gondolni. Ebből már nyilvánvaló, hogy mi a véleményem. Csodálatos. Fantasztikus. Isteni, és egyéb rajongásban tocsogó melléknevek.
És akkor most szokásos módon megjegyzem, hogy innentől a bejegyzés spoileres, csak saját felelősségre olvasd!

Azt mondod nem vagy különleges, mert a világ nem tud rólad, de ezzel megsértesz engem. Én tudok rólad.

Hazel Grace egy csodálatos, rákos lány, aki otthon él a szüleivel, nem igazán barátkozik, idejét többnyire olvasással tölti plázázás és egyéb általános tiniprogram helyett. Egy csoportfoglalkozáson találkozik Augustus Watersszel, a 17 éves féllábú fiúval, aki egész idő alatt bámulja őt. Végül Hazel visszabámul, a foglalkozás után pedig Gus lecsap rá, megszólítja.
Imádtam a köztük lévő őszinteséget, a kapcsolatuk alakulását: barátságot, szerelmet és mindent ami a kettő között volt. Nem volt se gyors, se lassú, minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Gus fergeteges fiú, és istenem, annyire szeretnék ismerni valakit, aki olyan mint ő! Az összes cinizmussal, viccel és metaforával együtt.
Nagyon bírtam a mélyenszántó beszélgetéseiket, a Mennyei megbánás boncolgatását. Örültem, hogy kiderült, mi lett a hörcsög sorsa, és én is kíváncsi lettem volna a Holland Tulipánember igazi arcára, de minden mégsem derülhet ki. Az amszterdami út a kedvenc részeim közé tartozik. Igaz, Van Houten nagy csalódás volt, a vacsora és a múzeumos rész minden rosszat elfeledtetett velem. Kár, hogy ilyen tapintatlan, alkoholista bunkó lett az íróból. És bár a végén valamilyen szinten enyhülhet vele kapcsolatban érzett ellenszenvem, teljesen sosem fog eltűnni, ugyanis borzasztó dolgokat mondott és tett.
A csavar pedig... Nos, erre nem számítottam. Tudtam, hogy lesz valami baj, de erre nem gondoltam volna. Ahogy ez kiderült, valahogy mintha kicsit háttérbe szorult volna Hazel problémája. Biztosan a komolysága és a veszélyessége miatt került előtérbe ez az új katasztfóra, mégis olyan érzésem volt, mintha két részre osztotta volna a könyvet. Egy komoly Hazel betegségre, és egy komoly másikra.
Az utolsó száz oldalt szerintem végig sírtam, közben néha nyakig könnyesen röhögtem fel, aztán megint zokogni kezdtem, addig, míg a szemeim el nem foglalták az arcom felét. Hűűű.... És körülbelül tizenötször olvastam el azóta az utolsó oldalt. Hihetetlen, de komolyan! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehet ennyire szép. Nekem leaglábbis.

Nagyon tetszik az író stílusa. Úgy pakolta a szavakat egymás után, hogy ne lehessen ne elolvasni a következőt. Megütötte a tizenhét évesek nyelvét, de úgy, hogy közben nagyon is értékes és sokatmondó maradt. És művelt. Igen, olyan művelt volt. Csodát művelt ezen a 300 oldalon, hogy aztán az utolsó sor után rám vigyorogjon a borítóról, mintha azt mondaná: "Úgy nézel ki, mint akinek csőtörés volt a könnycsatornáiban!"

A legjobbak... Nagyon aranyos a repülős rész. Amikor Gus kinéz az ablakon (MÉG SEMMI SEM FESTETT ÍGY AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉBEN!), és az utána következő nem tudunk aludni, szóval nézzünk filmet jelenet. A múzeum. Hazel csodálatos szerelmeslevele. Az amszterdami vacsora. Tojásdobálás Isaac-kel, videójátékozás... és minden más. De a legeslegjob... az Gus levele Van Houtennek.

Készül(t) a könyvből egy film is, mely nyáron kerül majd a mozikba. Nagyon kíváncsi vagyok rá, bár kicsit furcsa lesz Anselt látni Shailene mellett, miután A beavatottban a testvérét alakította. Érdekes lesz, az biztos. Remélem, sikerül majd elvonatkoztatnom Calebtől, és teljes mértékben Gus lesz a szememben a srác. Klassz lenne!

Olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem. (...) Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét.

Szeretem, Augustus.
Szeretem.

Hát, én is...

Köszönöm a könyvet a GABO kiadónak!
Értékelés: 10***

xoxo, Emmlyl

Már csak egy hét, és tavaszi szünet... Igaz, ezen a néhány napon elég sok dolgot kell lezavarnunk, valahogy csak kihúzzuk. Aztán egy kis szünet, és utána már összevissza lesz minden. Nemsokára vége lesz a tizenegyediknek, elmegyünk nyári szünetre (hű, de várom már!), és végzős leszek. Durva, nem? De azért ne szaladjunk ennyire előre, mert most olyan csodálatos tavasz van, zöld levelekkel meg virágokkal, hogy kár lenne csak úgy túllépni rajta. A sulink előtti parkban például annyira gyönyörűek a fák, hogy öröm rájuk nézni! Alig várom, hogy végre  május legyen!

Már csak 21 nap, és megjelenik A hűséges. Nagyon várom már, rettentően kíváncsi vagyok, mivel lep meg az írónő. Sajnos a csattanóról lehullt a lepel, és nagyon rossz, szóval, ne olvasgassatok sokat a neten a folytatással kapcsolatban, és NE nézzetek meg hatszázhuszonkétezer képet a pinteresten, mert véletlenül is belesétálhattok egy-két spoilerbe. Előtte hétvégén pedig jön a könyvfesztivál, ahol megjelenik majd az Elakadó lélegzet folytatása. Igazán kijárna már a szívemnek egy darabka Evan, de azt hiszem, ezt a két hetet még kihúzom valahogy. :D
A Teen wolf harmadik évada is befejeződött, már két hete. Miután megnéztem az utolsó részt (ilyen évadzárót, te jó ég!!!), akartam is írni egy bejegyzést, de annyira a hatása alatt álltam, hogy nagy blabla lett az egész, így inkább nem tettem közzé. Mintha csak Veronica Roth beszállt volna az utolsó részek megírásába, nem? :D Amúgy kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatásban. Egyik barátnőm azt mondta, lehet, hogy nyáron jön. Hát, boldog lennék, ha így lenne, ugyanis több hónapnyi Stiles-hiány esetén még a végén elvonási tüneteim lesznek.
Elhatároztam magam, a tavaszi szünetben rendbe rakom a fejemen található hajnak nevezett valamit, mely leginkább egy szivárványra.... hajaz () mostanában, ugyanis már elviselhetetlen, nem bírom tovább. Találtam egy C-vitaminos kezelést, ez talán kicsit világosít a festett részeken. Igazából már magától is kezd veszíteni abból a csúnya és a vártnál sokkal sötétebb barnából, melyet még tavaly októberben kapott. Talán ez bejön, és akkor egyáltalán nem kell leszívatnom. Nem igazán szeretném még jobban tönkre tenni a hajam. Ha így oké lesz, befestetem világosbarnára, vagy valami sötétszőke árnyalatra, hogy azt is kipróbáljam, és levágatom. Bizony, rövid hajam lesz! Akkor is, ha Ursulává varázsol majd, nem érdekel.

EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Valamikor februárban láttam A beavatott előzetesét, és rögtön tudtam, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom. Egyik hétvégén aztán rá is szántam magam, és cseppet sem bántam meg. Sejtettem, hogy tetszeni fog, de azt nem gondoltam, hogy ennyire klassz lesz majd, azt meg pláne nem, hogy így. Nem ismerek sok disztópiaregényt, mindig is más műfajokban olvastam, de úgy tűnik, ez is bejön nálam. Szóval, gyorsan kivégeztem az első részt, aztán meg is rendeltük a másodikat, mert muszáj volt folytatnom. Legszívesebben azonnal meg is írtam volna a bejegyzésemet, de végül úgy döntöttem, megvárom, hogy kijöjjön a film. Nem volt könnyű, de sikerült, kibírtam. :D

És itt most megjegyezném, hogy a bejegyzésem néhány helyen spoilert tartalmaz, szóval csak saját felelősségre olvasd!:)

Amit legelőször megemlítenék, az az, hogy nagyon szeretem Trist. Elég gyakori, hogy nem vagyok teljesen kibékülve a főhősnővel (Bellát például annyira ellenszenvesnek találtam, hogy nem is olvastam el végig a könyveket), de ebben az esetben valamiért már a kezdetektől fogva szimpatikus volt a lány. Persze ez nem azt jelenit, hogy tökéletes karakter. Természetesen vannak hibái (főleg az első részben), de én teljes mértékben elfogadtam. Nem problémáztam, illetve, ha jobban belegondolok, annyira magával ragadott a sztori, hogy csak olvastam és olvastam, arra koncentráltam, mi zajlik éppen, és bizonyos esetekben lehet, hogy észre sem vettem a hibákat.
A második részben pedig felülmúlta önmagát. Lehet, hogy néha rettenetesen nyomasztónak éreztem a hangulatot, mégis tudtam, hogy erre szükség volt, és örültem, hogy nem maradt ki. Valószínűleg csalódtam volna, ha Tris hipp-hopp túlteszi magát az első részben történteken. Szerencsémre nem így történt, még a második kötet utolsó fejezeteiben is akadnak a tetteihez fűződő gondolatok, ami olyan igazivá teszi őt. Szerintem legalábbis.

A regény világa nagyon megfogott. Öt csoportra osztott társadalom: Önfeláldozók, Bátrak, Műveltek, Barátságosak és Őszinték. Különböző színek, tulajdonságok, elvek. És mindenkinek egy választás, nem több. Ha valaki rosszul dönt, a csoportnélküliek közt végzi, ami a regény elején nem tűnik túl vonzó sorsnak. Akadt néhány pont, amikor úgy éreztem, mintha a világ beszűkült volna, és nem létezne más, csak Chicago meg a kerítésen túli föld, ami nem túl nagy. Semmit sem tudunk a falon túli tájakról, néha úgy éreztem, mintha nem is létezne más, csak ez a város. Néhány aprócska információn kívül minden titokban is marad, hogy lecsapjon ránk a harmadik részben.
Egy csomót gondolkodtam azon, hogy melyik csoportot választanám, ha egy hasonló helyre csöppennék. Olvasás után természetesen rögtön a Bátrakra voksoltam volna, mivel borzasztóan tetszett a társaságuk, minden borzalom ellenére. Ha bele mernék ugrani egy szakadékba, tuti, hogy hozzájuk mennék, és fergeteges adrenalinhajhászó életmódot folytatva ugrálnék ide-oda, le és föl, futnék, verekednék, csupa félelmetes dolgot művelnék. Távol áll tőlem a tetoválásos dolog, alapjában nem is tetszik igazán, de hozzájuk annyira illik, hogy ha közéjük tartoznék, lehet bevállalnék valami picit. Mondjuk, olyan kis madarat, mint Tris. Talán. Ó, és valami szexi fekete szerelésben lennék!
Önfeláldozónak valószínűleg nem lennék jó, mert bár nem tartom magam teljes mértékben önzőnek, bizonyos esetekben hajlandó lennék olyan döntéseket hozni, melyek kizárják, hogy odavaló legyek. A Művelteket alapjában véve klassznak tartanám. Cseppet sem lennék szomorú, ha olyan igazán okos ember lennék, de egy ehhez hasonló világban valószínűleg inkább egy vonatra ugranék fel. A csoport tagjainak nagy részén látszik, hogy a tudás egy bizonyos szint fölött már nem feltétlen van pozitív hatással az emberekre. Mármint, az érzelmekre nézve biztosan. A Barátságosak cukik, de lehet, hogy egy kicsit unatkoznék náluk. Őszinte... nos, lehetséges, hogy bevállalnám. Igaz, jelen pillanatban nem tudom elképzelni, hogy mindent hajlandó legyek kimondani, szerintem izgalmasnak hangzik. Amúgy a fekete-fehér öltözködést is el tudnám viselni. :D

Mint mindenhol, természetesen itt is megjelenik a szerelmi szál. És ez megint olyan pont, ahol csöpögni fog a véleményem a rajongástól - valószínűleg picit elfogult vagyok, ha már ilyen sok pozitívumot írok. Szóval, az már az elején egyértelmű volt, hogy Négyes lesz AZ a srác. Arre viszont nem feltétlen számítottam, hogy olyan lesz, amilyen. Imádtam, hogy nem a szerelmi szál volt a középpontban. Azt, hogy Tris nem húzódott be a sarokba pusztán azért, mert Tobias mondott valamit. Igen, volt köztük vita, de valahogy mégis mindig kibékültek. Nem az a megláttam, és lefolytam a székről szerelem ez. Szépen kialakult, összejött, aztán néha darabjaira hullott, hogy utána nagy nehezen újra összerakják. Folyamatosan alakult ki kettejük között a bizalom, bár, őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy ez teljes mértékben megtörtént. Egyelőre.
Tobias nagyon klassz srác, mindkét részben imádtam. Iránta érzett csodálatos fellángolásom teljesen egészséges volt, én legalábbis annak éreztem. Az első részben ez valamivel erőteljesebb volt, mint a másodikban. Ott túlságosan lefoglalt, hogy mi a helyzet a többiekkel, és bár nagyon vártam, hogy egy-egy jelenet erejéig Tris és Tobias alakítgassa kapcsolatát, ezek csak akkor jöttek, amikor tényleg szükséges volt.

Itt megemlíteném, hogy a két könyv között szerintem elég nagy ugrás van. Míg az első (nagyobb részben) inkább a világ bemutatásáról és Tris bátorrá válásáról szól, a második már rendesen benne van a háborúban, nekem komolyabbnak is tűnik. Olvastam, hogy az írónő nem kíméli a karaktereit, és cseppet sem túloztak. Azon túl, hogy az első részben elvesztettük azokat, akiket, a másodikban mégtöbb embertől kellett elbúcsúznunk.
Szerintme valamilyen szinten mind az önfeláldozók, mind a műveltek megérhetők, így nem tudnék teljesen tisztán választani, ha háborúba kéne állnom. Abban az esetben, ha az okokat vesszük figyelembe. Ha a csoportokat is, akkor az önfeláldozók oldalán harcolnék, már csak azért is, mert borzasztó, hogy ennyi embert meg akartak ölni emiatt. Máshogy is megoldhatták volna a dolgot.
A harcolós jelenetek jók voltak, az első rész vége nagyon tetszett, de azt hiszem, a másodikra lett olyan igazi a dolog.

A filmről pedig... Csütörtök délután, miután kijöttem a suliból, megcéloztam a mozit. Abival az első előadásra ültünk be, így a lehető leghamarabb végignézhettem a puha piros székből Tris történetét a vásznon. És nem csalódtam. Pedig kicsit arra számítottam, hogy fogok, mivel az ilyen regényadaptációk általában olyan távoli helyekre kalandoznak el, hogy nem kapjuk vissza a könyvek nyújtotta élményeket. Ebben az esetben annyira jól megoldották a dolgot, amennyire csak lehet. Szerintem 80%-ban biztosan könyvhű volt, és a maradék 20%-ban sem voltak zavaró változtatások. Én sajnáltam, hogy kimaradt Edward, meg a kedvenc Tris-Tobias jelenetem is, de ha jobban belegondolok, ez egyáltalán nem rossz, mivel így a kötet nyújthat néhány pluszt azoknak is, akik a film után kapnak kedvet az olvasáshoz. A vége nekem a könyvben jobban tetszett, a filmben nem feltétlen volt minden logikus, de hát nem lehet minden tökéletes. Klassz két órát töltöttem a moziban, alig várom, hogy jövőre jöjjön a folytatás.
Aztán április 30-án jön A hűséges.... Pont a könyvfesztivál után, amikor is megjelenik majd az Elakadó lélegzet folytatása. Csodás lesz az a hónap! :D

Van egy klassz kihívás a molyon a sorozattal kapcsolatban. Tervben van, hogy írok belőle egy bejegyzést, amiben olyan dolgok is lesznek, melyek a mostaniból kimaradtak (például kedvenc borító).
Értékelés: 10/10
 

Be brave!

xoxo, Emmlyl

Nemrég volt egy éve, hogy kijött a sorozat befejező kötete, az Örökké. Emlékszem, tűkön ülve vártam, hogy március kilencedike legyen, és végre elolvashassam a nyolcadik könyvet, miután az első hetet másfél hét alatt felfaltam. Miko ajánlotta nekem a sorozatot, egyszer, amikor itt aludt nálunk, este egy csomót mesélt róla, teljesen be volt zsongvva. Akkor értettem meg igazán a rajongását, amikor rászántam magam, hogy megpróbálkozzam az első résszel. És elvarázsolt.

Laura leírta, milyen lehet egy igazán jó baráti társaság, mesélt magáról a barátságról, a kapcsolatokról, aztán a problémás tiniszerelmekről, a rajongásról meg a komolyabbra fordult érzésekről is. Nem tudom pontosan, miért imádtam annyira olvasni a könyveket, de biztosan köze lehetett ahhoz, hogy Reni egy olyan lány, akivel nagyon könnyű volt azonosulnom. Nem mondom, hogy nem tudtam volna néha lekeverni neki egyet, legtöbbször mégis megértettem őt. Nem volt nehéz beleképzelnem magam a világába, egész könnyen rájöttem, milyen érzés Rentai Reninek lenni. A sok olvasással, a tanulással, a Cortez iránti rajongással, a legjobb barát iránti szeretettel és úgy összességében mindennel együtt.
Természetesen akadtam meglehetősen idegesítő elemek is, de sikerült mindet lenyelnem. Elég elolvasni a címet és a fülszöveget, szerintem ezekből egyértelműen kiderül, hogy nem egy világmegváltó, borzasztóan mély gondolatokba taszító, nehéz történetről van szó. Lehetetlen hogy ilyesmi megtörténjen, de mégis olyan igazi érzésem volt olvasás közben, és ez lekötött annyira, hogy az akkori téli szünetem második felét végig olvasással töltsem, majd hétfőn rögtön szaladjak a könyvesboltba, hogy megvegyem a hetedik részt.
Reggel olvasgattam a molyon, és találtam egy Szent Johanna Gimi kihívást. Úgy döntöttem, hogy kiveszek belőle néhány kérdést, és ezeken keresztül írom le a véleményemet a sorozatról. Így talán összeszedettebb lesz a bejegyzésem, és nem leszek annyira csapongó, hogy az már zavaró legyen.

Kedvenc női karakter:

Renivel volt a legkönnyebb azonosulnom, és már csak Cortez miatt is őt kéne választanom, mégis Kinga jut eszembe először. Szerintem ő egy nagyon klassz lány, és bár néha elég gonosznak tűnt (főleg az első kötetekben), annyira megszerettem, hogy ő lett a kedvencem. Nem sokan merik kimondani ilyan nyíltan kimondani a véleményüket. Igaz, elég könnyű megsérteni az embereket, ha rendelkezünk ezzel a tulajdonsággal, de azt hiszem, még mindig jobb, mintha összevissza hazudoznánk mindenkinek. Kinga nagyon erős lány, okos és a maga módján szerintem vicces is. Tetszett, ahogy folyton elutasította Renit, de közben valahogy mégis mindig segtett neki. Imádtam a beszólásait és a magánakcióit. Ó, és nagyon boldog voltam, amikor összejött Dave-vel, szerintem összepasszolnak.

Kedvenc férfi karakter:

Szerintem senkit sem lepek meg vele, ha most leírom a C betűvel kezdődő, és ortezre végződő nevet. Szerintem a legtöbb olvasó vagy őt, vagy Ricsit választja, ha megkapja ezt a kérdést, ami érthető, mivel ők ketten vannak a középpontban a fiúk közül. Számomra Cortez a legszélsőségesebb szereplője a történetnek. Azon túl, hogy isteni a srác, és valószínűleg a legtöbb lány tűkön ülve várja, hogy egy hozzá hasonló fiú betoppanjon az életébe, a legerősebb mellett a leggyengébb pontnak is őt tartom. Ez utóbbit csak azért érzem, mert túlságosan valószerűtlen, hogy létezzen hozzá hasonló fiú, ami amúgy hozzá teszem, egyáltalán nem baj. Úgy éreztem túlságosan tökéletes lett. Ez főleg az első négy kötetre volt jellemző, amikor Reni plátói szerelme miatt amúgy én is olvadoztam, annak ellenére, hogy rengeteg túlzással találkoztam. Egyszerűen nincs olyan, hogy egyetlen fiút az iskola összes (!) lánya ennyire imádjon. (Leszámítva Kingát. Hm... Lehet, hogy ezért szeretem annyira.) Nagyon szexi, titokzatos, menő meg minden, de akkor is kizárt, hogy ilyen szinten lefollyanak a padokról a lányok, ha meglátják. 

Legkevésbé kedvelt női és férfi karakter:

Edina és Gomba. Szerintem egyértelmű okokból, melyeken nem kell részleteznem.
Mivel Reni naplóját olvassuk, a legtöbb esetben átragad ránk a véleménye, ezért gyakran olyan érzésem volt, hogy csőlátással nézek a szereplőkre. Ez szerintem Arnold esetében figyelhető meg a legjobban. Hatalmas különbség van az első és a második négy regényben szereplő fiú között. Valamilyen szinten érthető a változás, de őszintén szólva volt olyan rész, ahol már túlzásnak tartottam. Nem mondom, hogy el lett rontva Arnold, vagy hogy mérhetetlen csalódást éreztem, amikor a befejező kötetben meg lett állapítva, milyen önző kutya. Én aztán sosem szerettem, de ezeket a végső megnyilvánulásait nem néztem ki belőle a kezdekeben. És szerintem akkor még nem is voltak ott.

Egy jelenet, melyen nevettél:

Na, a humor egy olyan dolog a sorozatban, melyből soha nincs hiány. Bőven akadtak klassz poénok, még az összességében szomorúbb hangulató könyvekben is. Renit jó néhányszor elkapta a most magamba roskadtam, az élet olyan igazságtalan életérzés. Ilyenkor jó sok oldalt töltenek meg a vívódásai, de szerencsére a fiúk mindig intéztek egy klassz viccet, pont azelőtt a perc előtt, amikor már én is mély, letargikus állapotba kerültem volna. Szóval nagyon nehéz lenne kiválasztanom a rengeteg közül egyet, melyen nevettem, de azért....

"Vert már pofán krampusz?"

Egy jelenet, melyen sírtál:

Az ötödik részben, a nagy nap előtti periódus egészen megviselt. Néhányszor majdnem sikerült elsírnom magam, mivel nagyon át tudtam érezni Reni helyzetét akkoriban. Mégsem ezt választom, ha sírós jelenetről kell írnom. Először a nyolcadik kötet végét említeném meg, amikor a Reni utazása előtti reggelen Kinga és Virág megjelenik a kapuban, és még a mindig határozott Kinga is elérzékenyül. El sem tudom képzelni, hogy elköltözzek tanulni egy másik országba, miközben a legjobb barátnőim itthon maradnak, olyan sok kilométerre tőlem. Másodszor pedig, az a rész, ahol úgy igazán nem tudtam mit kezdeni magammal, annyira folytogatott a sírás, az a jelenet volt, melyben az évkönybe írt sorokat olvastam. Ott, Ricsi, Kinga, Virág meg a többiek búcsúja után ott volt Cortez egyetlen mondata, és ez annyira nagy hatással volt rám, miközben pont azt a dalt hallgattam, hogy muszáj voltam pár percre lerakni a kötetet, és csak bámulni magam elé. Az összes rész közül abban a percben éreztem a legjobban, hogy Cortez mennyire szereti Renit, mindegy miket csinált korábban.

"And after all, you're my wonderwall"

Annyi minden után, amit ezek ketten végigkínlódtak, amennyit Reni szenvedett a hülyeségei és a néha amúgy teljesen érthető kétségei miatt, ez a mondat igazán sokat jelentett.

Virág legemlékezetesebb megnyilvánulása:

Itt megemlíteném, hogy akármennyire is romló tendencia figyelhető meg manapság a tizenévesek agyi tevékenységeit illetően, nem hiszem, hogy létezik Virághoz hasonló szinten idióta lány. Olyan érzésem volt, hogy az idő előrehaladtával szegénynek egyre kevesebb ép idegsejtje marad. Ez lehet, hogy azért történt, mert közben Reni érettebb lett, de azt is el tudom képzelni, hogy az emóról hippire váltás is benne van a dologban. Minden baromság ellenére nagyon csíptem Virágot, mert rengeteg vicces jelenet köszönhető neki, és nagyon aranyosak Ricsivel. A legviccesebb tőle:

" -Beírtam a tüneteimet és elég rossz eredmény jött ki-közölte Virág halk, rekedtes hangon a szemében pedig ott volt a riadalom.
-Pontosabban?-kérdezte Kinga gyanakodva.
-Oké.Ne ijedjetek meg, mert gyógyítható. Csak izé. Elég rosszul hangzik - biggyesztette le száját.
-Nyögd már ki!!-parancsolt rá Kinga.
-Szóval. Uhh. A tünetek alapján biztos hogy... nekem.... jaj.Szóval prosztatagyulladásom van - mondta ki. Én mosolyogva szám elé kaptam a kezem, Kinga pedig lehunyt szemmel egyszerűen megfejelte a mosdó csempéjét. Egymás után háromszor."

Kedvenc dalod:

Ez egy másik dolog, ami miatt nagyon szerettem a sorozatot. Rengeteg olyan dalra találtam rá, melyeket alapesetben nem biztos, hogy meghallgattam volna. Sok-sok új szám került a lejátszási listámra, és mindért nagyon hálás voltam. A legjobban az a bizonyos Oasis szám véste be magát a szívembe, de megemlíthetnék még néhány Green Day vagy esetleg FOB dalt is. Régieket, újakat, mindenfélét.

Kedvenc pár:

Először is, Ricsi és Virág. Nagyon tetszett, ahogy összejöttek, az pedig még jobban, hogy együtt maradtak. Végig, mindenféle kilengés, veszekedés meg fölösleges hiszti nélkül. Nagyon stabil volt a kapcsolatuk, és ezt én egyszerűen imádom.

"– Amit a legjobban szeretek Emóban, az az, hogy egyáltalán nem erőltetett. Bírom, ha festékes a ruhája, az arca, a keze, a bakancsa. Bírom, hogy elmegyünk kajálni, és bármit megeszik, sőt, szerintem azt se tudja, mi az a szénhidrát. Bírom, hogy mindig hangosan röhög, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla… Bírom, hogy fura ruhákat hord, hogy idétlenségeket néz, hogy magasról tesz a divatra, hogy minden rohadt „cuki” kép láttán visongani kezd, és állandóan meg kell ígérnem, hogy megszerzek neki valami kisállatot. Bírom, hogy nem nyafog a robogón, hogy bármilyen filmet megnéz, hogy tudok vele playstationözni, hogy lehet vele röhögni és hogy akármikor csinálhatom ezt, mert nem jajgat érte – mondta, aztán hirtelen odanyúlt Virághoz, és két kézzel összekócolta a haját. Virág tényleg nem kezdett el vinnyogni, csak hangosan nevetve hagyta, hogy Ricsi a fél karjával megragadva magához ölelje, majd folytatta. – Kit érdekel, ha ma elfelejtett fésülködni? Ez legyen a legnagyobb hibája – vonta meg a vállát. – Teszek rá. Nézd meg őket – biccentett Edináék irányába, akik hárman igyekeztek a suli felé, konkrétan a teljes őszi divatkatalógusba öltözve. – Belőlük van egymillió. Emóból meg egy."

A másik pedig Kinga és Dave. Imádom őket, olyan klasszak. Tetszett, ami kiderült Dave érzéseivel kapcsolatban, és hogy emiatt sosem romlott meg a barátsága Zsoltival. Az időzítés is jó volt, az a szalagavatós csók igen emlékezetesre sikerült.

Kedvenc tanár: Vladár :D
Legszebb borító: Útvesztő
Kedvenc kötet: Útvesztő és Örökké
 

Szóval, összességében ez egy olyan sorozat, mely minden hibája ellenére igazán klassz. A célját tökéletesen eléri, olvastatja magát, szórakoztat, megnevettet és esetenként könnyeket is csalhat az ember szemébe.

Nagyon örülök, hogy elolvastam, és köszönöm az élményt Laurának!

Kiadó: Ciceró
Értékelés: 9,5/10

xoxo, Emmlyl
 

Tegnap este csapott meg az ihlet, és miután sikerült összehoznom ezt az új desingt, ideje nekilátnom az írásnak is. Sokáig gondolkodtam rajta, miről mesélhetnék - kivételesen nem túl kevés, hanem túl sok ötletem volt -, és végül emellett döntöttem.

A zöld keverékszín, alapszínei a kék és a sárga. Árnyalatai: világoszöld, sötétzöld, fűzöld, smaragdzöld és méregzöld.  A természet színe, harmóniát teremt és kiegyensúlyozó. Nyugtató hatása miatt használhatják orvosi várótermek festésére. Csökkenti a kimerültséget, a fáradságot, ez a legpihentetőbb szín szemeink számára. A fejlődést, a harmóniát és a termékenységet szimbolizálja. Kristályai a smaradg, a kuncit és a jáde. Míg egy sötétebb, matt árnyalatról bankokra, pénzre, egy sárgásról féltékenységre, betegségre asszociálunk, addig egy moszatzöldről a védelem, az érzelmi gyógyulás juthat eszünkbe, az Oliva zöldjét pedig a béke hagyományos színeként tartjuk számon. A zöld az iszlám vallás szent színe, a kereszténységben pedig remény és megújulást szimbolizál. Az olimpiai zászlón lévő zöld karika Ausztráliát és Óceániát jelképezi. Környezetvédelmet is jelenthet, de ezt valószínűleg mindenki tudja.

A zöld a kedvenc színem, ezért is választottam első alanynak az új, színekről szóló bejegyzéssorozatomban. Még mindig tart Tris és Tobias története iránti (kissé talán beteges, de már gyógyulófélben lévő) rajongásom, így legelőször A lázadó borítója jut eszembe. Miután kiolvastam a könyvet, napokig kint hagytam az asztalomon, mert annyira gyönyörű, hogy képtelen voltam feltenni a polcra. A Barátságosakat jelképező fa van rajta, csodás árnyalatokkal színezve. Szerintem ez az egyik legszebb borító, nagyon-nagyon eltalálták. Ha már a könyveknél tartunk, megemlíteném a Smaradgzöldet. Szintén klassz borító, illetve zöld szöveg. Mármint belül. Az időtlen szerelem trilógia kötetei ugyanis belülről is színesek, betűi a címmel harmóniában lévő pirosban, kékben, illetve zöldben pompáznak. Na meg aztán ott van Gideon de Villers csodálatos smaragdzöld szeme, melybe sajnos nem volt (még) lehetőségem jó mélyen belenézni, de Gwenny-n keresztül láthattam, és így is csodálatos élmény volt... Aztán eszembe jut még Blair csodálatos kabátja egy évadzáró epizódból, egy csomó gyönyörű ruha, cipők és körmök.

Imádom a zöldet, és szükségem van rá, szóval mindig van valami a szobámban, ami ilyen színű. Ha nem lenne, nagyon üresnek érezném. Szóval van.

 

(Források: itt és itt)

 

xoxo, Emmlyl