2014.04.18. 17:43, Emmlyl
Ami a sivatagban áldás, az óceánon átok...
Tartalom:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Szerdán este leültem a fotelembe, és addig nem álltam fel, míg végig nem olvastam ezt a könyvet. Közben annyi mindent éreztem, annyit sírtam és nevettem, amennyit ritkán szoktam egy könyv alatt. Nem vagyok az az igazi sírós típus, csak ritkán jön rám úgy igazán olvasás közben, ezúttal azonban szabályosan zokogtam. Egyszerre a boldogságtól és szomorúságtól, mert annyira borzalmas, hogy ezt kellett átélniük, de közben mégis olyan gyönyörű.
Komolyan fontolóra vettem a dolgot, és most úgy érzem, hogy nekem ez a kedvenc könyvem. Nem szoktam ilyet mondani, mert ki tudja mit olvasok legközelebb, ezúttal mégis megteszem, mert egy ideig valószínűleg képtelen leszek másra gondolni. Ebből már nyilvánvaló, hogy mi a véleményem. Csodálatos. Fantasztikus. Isteni, és egyéb rajongásban tocsogó melléknevek.
És akkor most szokásos módon megjegyzem, hogy innentől a bejegyzés spoileres, csak saját felelősségre olvasd!
Azt mondod nem vagy különleges, mert a világ nem tud rólad, de ezzel megsértesz engem. Én tudok rólad.
Hazel Grace egy csodálatos, rákos lány, aki otthon él a szüleivel, nem igazán barátkozik, idejét többnyire olvasással tölti plázázás és egyéb általános tiniprogram helyett. Egy csoportfoglalkozáson találkozik Augustus Watersszel, a 17 éves féllábú fiúval, aki egész idő alatt bámulja őt. Végül Hazel visszabámul, a foglalkozás után pedig Gus lecsap rá, megszólítja.
Imádtam a köztük lévő őszinteséget, a kapcsolatuk alakulását: barátságot, szerelmet és mindent ami a kettő között volt. Nem volt se gyors, se lassú, minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Gus fergeteges fiú, és istenem, annyire szeretnék ismerni valakit, aki olyan mint ő! Az összes cinizmussal, viccel és metaforával együtt.
Nagyon bírtam a mélyenszántó beszélgetéseiket, a Mennyei megbánás boncolgatását. Örültem, hogy kiderült, mi lett a hörcsög sorsa, és én is kíváncsi lettem volna a Holland Tulipánember igazi arcára, de minden mégsem derülhet ki. Az amszterdami út a kedvenc részeim közé tartozik. Igaz, Van Houten nagy csalódás volt, a vacsora és a múzeumos rész minden rosszat elfeledtetett velem. Kár, hogy ilyen tapintatlan, alkoholista bunkó lett az íróból. És bár a végén valamilyen szinten enyhülhet vele kapcsolatban érzett ellenszenvem, teljesen sosem fog eltűnni, ugyanis borzasztó dolgokat mondott és tett.
A csavar pedig... Nos, erre nem számítottam. Tudtam, hogy lesz valami baj, de erre nem gondoltam volna. Ahogy ez kiderült, valahogy mintha kicsit háttérbe szorult volna Hazel problémája. Biztosan a komolysága és a veszélyessége miatt került előtérbe ez az új katasztfóra, mégis olyan érzésem volt, mintha két részre osztotta volna a könyvet. Egy komoly Hazel betegségre, és egy komoly másikra.
Az utolsó száz oldalt szerintem végig sírtam, közben néha nyakig könnyesen röhögtem fel, aztán megint zokogni kezdtem, addig, míg a szemeim el nem foglalták az arcom felét. Hűűű.... És körülbelül tizenötször olvastam el azóta az utolsó oldalt. Hihetetlen, de komolyan! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehet ennyire szép. Nekem leaglábbis.
Nagyon tetszik az író stílusa. Úgy pakolta a szavakat egymás után, hogy ne lehessen ne elolvasni a következőt. Megütötte a tizenhét évesek nyelvét, de úgy, hogy közben nagyon is értékes és sokatmondó maradt. És művelt. Igen, olyan művelt volt. Csodát művelt ezen a 300 oldalon, hogy aztán az utolsó sor után rám vigyorogjon a borítóról, mintha azt mondaná: "Úgy nézel ki, mint akinek csőtörés volt a könnycsatornáiban!"
A legjobbak... Nagyon aranyos a repülős rész. Amikor Gus kinéz az ablakon (MÉG SEMMI SEM FESTETT ÍGY AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉBEN!), és az utána következő nem tudunk aludni, szóval nézzünk filmet jelenet. A múzeum. Hazel csodálatos szerelmeslevele. Az amszterdami vacsora. Tojásdobálás Isaac-kel, videójátékozás... és minden más. De a legeslegjob... az Gus levele Van Houtennek.
Készül(t) a könyvből egy film is, mely nyáron kerül majd a mozikba. Nagyon kíváncsi vagyok rá, bár kicsit furcsa lesz Anselt látni Shailene mellett, miután A beavatottban a testvérét alakította. Érdekes lesz, az biztos. Remélem, sikerül majd elvonatkoztatnom Calebtől, és teljes mértékben Gus lesz a szememben a srác. Klassz lenne!
Olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem. (...) Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét.
Szeretem, Augustus.
Szeretem.
Hát, én is...
Köszönöm a könyvet a GABO kiadónak!
Értékelés: 10***
xoxo, Emmlyl