Összeszedtem néhány zenekart, akiket bárhol, bármikor szívesen hallgatok, akiknek a dalai között legalább egy akad, amelyik folyton ott lóg a lejátszási listámon. Egészen sokszor előfordul, hogy egy köny olvasása közben végig ugyanazt az albumot hallgatom, még akkor is, ha egyáltalán nem illik az olvasmányomhoz. Ennek aztán az a következménye, hogy rengeteg dal van, amelyekhez konkrét jelenetek, szereplők társulnak a fejemben. Lehet az régi, új, pörgős, lassú... bármilyen.

The Fray

Úgy jogos, ha velük kezdem, mert ha sorba kéne állítanom valamennyi általam ismert zenekart, szerintem mindenképpen ők lennének az elsők. Közel állnak hozzám, és annyira sokszor hallgattam már meg egy-egy dalt, vagy esetleg egész albumon, hogy logikus róluk írnom először.
Az első dal, amit tőlük hallottam, egy olyan szám feldolgozása volt, amelyet már amúgy is imádtam: a Sixpence None the Richter Kiss me-je. Ez egy elég lassú változat, de nagyon szép, nem csoda, hogy az amerika banda egyből belopta magát a szívembe. Ezt követte a How to save a life, ami hatalmas kedvencem lett, és azok közé a dalok közé tartozik, amelyeket bármikor meg tudok hallgatni. Akusztikus, vagy eredeti formában, mindegy. Májusban egyszer egy hétig hallgattam folyamatosan, minden délután a How to save alive albumot. Nem tudom, hogyszor játszottam le az első az utolsóig, mind a 12 számot. Nyárra már áttértem a Heartbeatre, és egészen sokszor vezettem le az energiáimat azzal, hogy jó hangosan daloltam Isaac Slade-del. A You found me folyton a telet juttatja az eszembe, ugyanakkor imádom futás közben hallgatni, a Where the story endsnek pedig rettenetesen szeretem a szövegét.

Oasis

Nos, ettől a zenekartól nem hallgattam végig ezerszer ugyanazt az albumot, mégis rettenetesen fontos eleme a listának, ugyanis van egy olyan számuk, amelyet képtelenség leköröz. Először rákattintva elérkezett az a csodás pillanat, amikor meghallottam a dalt, amely aboszút első helyre kerül nálam. Azt, amelyik bármilyen feldolgozásban fantasztikus, amelyik egyszerűen a legcsodálatosabb az összes közül. And after all...

Nagy vágyam, hogy szerezzek egy pólót, amin a kedvenc sorom van. Egyszerűen szükségem van rá, mert annyira imádom, hogy az leírhatatlan.
 

Maroon 5

Szerintem Adam Levine-nak király hangja van, így aztán 4 olyan album is található a zene mappámban, amin ő énekel. Először a This love-ot hallottam, de ebben nincs semmi meglepő, mivel eléggé ismert dal. Néha-néha hallgattam pár dalt, aztán valamikor az év első felében kezdtem egész albumokat letölteni. Amúgy, ha valakinek a zenéje tetszik, érdemes teljes listát keresni, mert sokszor olyan klassz nem csak azt az egy számot nyomatni ezerszer, hanem meghallgatni mi van körülötte. Ez akkor nagyon ütős, ha valahogy kapcsolódnak egymáshoz, hiszen nem véletlenszerűen rendezik őket úgy, ahogy. A Maroon 5 számomra mosolygós zenekar, főleg vidám dalokkal, meg olyanokkal, amiket akkor király hallgatni, ha az ember szíve valami megmagyarázhatatlan oknál fogva (na, vajon miért?) kicsit gyorsabban ver az átlagosnál.

Fall out boy

Igazából nem rég volt, hogy hallgatni kezdtem néhány FOB számot, és egészen megtetszettek. Szerintem nagyon klasszak, szeretem az akusztikus feldolgozásokat. Ez olyan zenekar, ami valamilyen szinten a Szent Johanna Gimi maradványa, mivel mielőtt elolvastam a sorozatot, soha nem hallgattam őket. Azóta találtam néhány olyan dalt ami (szerintem) nincs benne a kötetekben, és ezek is megtetszettek. Talán a What a catch a kedvencem, de nem igazán tudok dönteni.

Lifehouse

A nyáron számtalanszor meghallgattam a You and me című számukat, szóval muszáj felírnom a listára. Van még néhány szép dal, de ez az egy az, ami igazán ütött. Akkor hatalmas szerelem volt, ami azóta ugyan kellőképpen mérséklődött, még nem múlt el teljesen.

Green Day

Már csak a 21 guns miatt is megemlítem. Jézus, nagyon szeretem azt a dalt! Na meg a When September ends, a Boulevard of broken dreams és a Basket case. Mind nagy kedvenceim. :)

Snow patrol

"If I lay here, if I just lay here... Would you lie with me, and just forget the world?"

Van még néhány banda, akiket szeretek, de nekik már tényleg csak egy-egy számuk van, ami igazán belopta magát a szívembe, így róluk majd később írok, amikor erősen Wonderwall központúan részletesen beszámolok azokról a dalokról, amelyen szerintem a kegeslegjobbak a világon.

Tegnap reggel, miután borzasztóan elpazaroltam az időmet (sorozatot néztem, tornáztam és ezután még elkezdtem visszanézni egy másik sorozatból egy részt, mert sok időm volt...), majdnem lekéstem a buszt. Szerencsére éppen időben sikerült kiválasztanom a hatszákilencvenedik pólóm előkaparása után, hogy mit is veszek fel, így aztán nem maradtam le róla. Na, ezután Fortuna szabad utat adott a nagyvilágba, így miután az Inter City járatunkra egy darabka jegy sem maradt, sebessel kellett mennünk. Ez nem proléma amúgy, csak kicsit frusztrált, hogy ha nem érjük el a csatlakozást, akkor aztán egy órán át üldögélhetünk majd a vasútállomáson, a következőre várva.
A vonatozást túlélve (nagyon hosszú volt az út), megérkeztünk Szegedre. Még valamikor nyár végén találtuk ki, hogy le kell mennünk, legalább egyszer körülnézni együtt a városban, mielőtt leadjuk azt a jelentkezési lapot. Mivel jövő ilyenkor már nagy valószínűséggel idegroncs leszek, sőt, az is elképzelhető, hogy még a hajam is kihullik (ez nagyon nagy félelmem), jobbnak tűnt most útra kelni, és még viszonylag ép állapotban megcsillogtatni magam Szeged utcáin, jó benyomást keltve a népben.

Ahogy leszálltunk a vonatról, rögtön megláttuk a dómot, és toronyirányba indulva közeledtünk a célpont felé. Megnéztük a teret, próbálkoztunk néhány rendkívül művészi fotó készítésével (ez egyébként sikerült), és azon töprengtünk, kit lehetne leszólítani, aki csinálna hármunkról egy klassz képet. A potenciális áldozataink közül egy elment, egy túl fáradtnak tűnt a feladathoz, egy pedig lesmárolta a mellette álló lányt, szóval benyomtuk az előlapi kamerát.
Az alábbi kép egy gyorsan ellőtt fotó, a már említett mesterművek közül. (Ez csak azért többesszám, mert jól hangzik; a többi borzasztó lett.) Elkészítéséhez némi szakértelem szükséges, de próbálkozni szabad. (Döntsd meg a telefonod, és nyomkodd a képernyőn lévő kis jelet.)

Itt pedig, ha nem is látszunk olyan jól, azért akartunk egy képet, így édesnégyesben. Kitti, a tornyok és én.

Később sétálgattunk, elmentünk a koli mellett, fantáziálgattunk a csúcsminőségű, álomszerű (valószínűleg nem létező) albérletünkről, aztán a Kárász utcára érve beszabadultunk a könyvesboltba. És kész. Igazából nagyon király volt, és végig úgy éreztem, hogy oké, én itt akarok dolgozni, ha lesz munkám az egyetem alatt. (Amúgy ez az érzés rámtört a cukrászdánál és a kávézónál is.) Ott volt előttünk néhány kupac idegennyelvű könyv, és nem volt könnyű elszakadni tőlük. Főleg, hogy olyanok is akadtak, mint Dan Brown, Jodi Picoult, Nicholas Sparks (az új könyve is!!!) vagy esetleg egy Harry Potter példány. Arra gondoltam, ha megtalálom a P.S. I love You-t, istenbizony megveszem, és amikor ott volt előttem, elfogott a nagy boldogság. Aztán kinyitottam. Nos, nem angol volt, így ott maradt.
Miután megebédeltünk, megcéloztuk a zsinagógát. Nagyon szép az egész épület! Belülről legalábbis mindenképpen. Gyönyörű a kupola, szép kék színek vannak benne, meg úgy alapjában ahogy kinéz.

A zsinagóga után az Árkád volt a következő hely, ahová elmentünk. Rendesen szétnéztünk, körbejárva minden emeletet. Rengeteg boltba bementünk, ahol klassz pizsiket, szoknyákat, ingeket meg gatyákat, szóval mindent találtunk. Pihenésképpen beültünk egy kávézóba, ahol én finom karamellás macchiatót ittam, barátnőim pedig fehér csokis jegeskávét. Kalandos múdon eljutott hozzánk egy szelet sajttorta is, ami bár finom volt, győzelme mégis esélytelennek bizonyult társaságunkban ülő kis cukrászbajokomé fölött.
A következő képen lévő tüneményt muszáj volt lekapnom. Annyira aranyos! Az egyik cukrászda mellett sétálgatva láttuk meg, és beleszerettem. :D

Voltunk még antikváriumban, burgerkingben (innen rögtön ki is fordultunk..), vettünk a visszaútra újságot, és miután elhangzott a "Fel kell menni, hogy lemehess" mondat, jót nevetve leültünk a padra, hogy megvárjuk a vonatunkat, ami amúgy már benn állt. Amikor ezt észrevettük, gyorsan felszállunk, és kerestünk magunknak egy kabint (olyan régen utaztam már kabinos vonaton!), szétdobáltuk a táskáinkat, hogy a többi utas menjen tovább kevésbé teltet (és hangosat) keresve magának. Végül aztán elindultunk, és egész úton kacagva, a lehető legkevésbé publikus témákat kibeszélve száguldottunk haza.

Nos, tök mindegy, hova jutunk, azért mindenképpen össze kellett állnunk fotó erejéig a mesterrel, hátha a jövőben többször is találkozunk majd. Én jobbról villantom meg káprázatos mosolyom (egy kicsit furcsa képet vágok, de ez nem baj), balról pedig a sajttortakirálynő, többszörös könyv- és írótanácsadóm, J.P. véleményforrásom, alias legjobb barátnőm, Abus. :)

Bár közel sem biztos, hogy két év múlva ilyenkor már Szegeden fogom nyomkodni a laptopom billentyűit, mert szentül hiszem, hogy ezerféle út vezet a jövőbe, és nem tudhatom, melyik lesz az enyém, jó volt ott lenni, és nem bánnám, ha oda kerülnék.

Sziasztok!

Képzeljétek, tegnap kaptam egy díjat Yune-tól. Ezúton is nagyon köszönöm!  Nos, ilyet még sosem csináltam, de itt az ideje elkezdeni, szóval akkor vágjunk bele. A szabályok:

1. Díjat kitenni.
2. Belinkelve kiírni, hogy kitől kaptam.
3. Továbbadni más bloggereknek.
4. Értesíteni a kiválasztott bloggereket.
5. 7 dolgot írni magamról.

Úgy döntöttem, Mikonak adom tovább a díjat. Yune is rajta lenne a listámon, de mivel tőle kaptam, ő már kitöltötte.:)

7 dolog rólam:

1. Imádom a mazsolát. Komolyan, szerintem ez az egyik legfinomabb dolog a világon, akár sütiben, akár csak úgy magában.
2. Gyűjtöm a képeslapokat. Mióta gimis vagyok, egy rakat külföldi darabot is kaptam, és mindet kitettem a falamra. Nagyon klasszul néz ki! Fényképekkel meg újságkivágásokkal együtt tapétázok, és már egész jól haladok, nem sok kell, hogy felérjek a plafonig. Amúgy van Párizsból, Barcelonából, Olaszországból, Görögországból, Wormsból, Heidelbergből, Strasbourgból, Baden-badenből, Prágából meg még néhány klassz helyről. :)
3. 12 éve tanulok zongorázni. Még ovis koromban kezdtem, és azóta űzöm az ipart. Egyszer, valamikor a fölső tagozatos éveim alatt majdnem abbahagytam, de végül jelentkeztem a következő évre is, és cseppet sem bántam meg. Szerintem hatalmas ajándék játszani valamilyen hangszeren. Amúgy is bensőséges kapcsolatban élek a zenével, és az, hogy néhanapján nem csak hallgathatom, hanem létre is hozhatom, az valami csodálatos dolog számomra. 
4. Pár óra alatt képes vagyok totálisan belezúgni egy köny szereplőjébe, ami gondolom az előző bejegyzéseim alapján már mindenkinek leesett. A valóságban viszont közel sem megy ilyen gyorsan a váltás, sőt, annak ellenére, hogy ikrek jegyben születtem, és állítólag elég gyorsan tovább kéne lépnem, új célpontot találva magamnak, valahogy ez kimaradt belőlem. Persze egyáltalán nem bánom, hogy így történt, sőt.
5. Szeretnék orvos lenni. Vannak elképzeléseim a szakosodással kapcsolatban is, de még nem döntöttem véglegesen. Mármint, nem mondom el, mit gondoltam ki, mert annyi időm van még, hogy hatmilliószor cserélek álmot. B tervem nincsen, valahogy annyira rákoncentráltam az A-ra, hogy eszembe sem jutott másfelé nézelődni. Őszintén szólva talán azért van ez így, mert hiszek magamban a témával kapcsolatban. Elhiszem, hogy ha valóban ezt szeretném, akkor megteszek érte mindent, és végül majd kikötök egy helyen, amiről még fogalmam sincs, valakivel, akiről szintén semmit sem tudok. A jövőnek ez a titokzatossága nagyon izgalmas dolog.
6. Imádom azokat az "üres" perceket, amikor az aktuális világrengető zenéimet hallgatva olyan szintű boldogság fog el, hogy úrrá lesz rajtam az extázis és olyan "jézus, mindjárt hiperventillálok!!!" hangulatba kerülök. Azokat meg még jobban, akik kiváltják belőlem ezt az érzést. Ebből aztán ezer meg egy probléma származik, de megbarátkoztam velük.
7. Ha valaki fontos számomra, akkor fontos és kész. Nem tudok, és nem is akarok egyik percről a másikra megfeledkezni róla. Szerintem nem is lehet.

"Az idő nem valami olyasmi, amit könnyűszerrel fel lehetne osztani; nincs körülhatárolt közepe, eleje vagy vége. Hiába teszek úgy, mintha magam mögött hagynám a múltat, ha az nem hagy el engem."

- Sarah Dessen -  

Esernyős rohangálás Londonban, városnézés Rómában, esti séta egy kivilágított nagyvárosban, mezítláb ballagni a tengerparton, lejárni a lábunkat múzeumok végigcsatangolása közben, vagy csak csapni egy pikniket, lehetőleg magas színvonalú panorámával, hogy felnézve a fincsi kis baguette-ünkből megpillanthassuk valahol a közelben az Eiffel-tornyot. Nos, utazni király dolog, és úgy döntöttem, HATALMAS kirándulásra invitállak, kedves olvasóm. Szóval, ha van kedved, tarts velem, érezzük jól magunkat, és nézzünk meg mindent, amit csak lehet. Csomagolj, és indulhatunk! (Folytatásért kattints a bővebbenre)