//emmlyl.gportal.hu/portal/emmlyl/image/gallery/1443959877_87.jpg

 

"Minden lehetséges. Csak ami lehetetlen, az tovább tart. "
Okay? Okay.

#1 The Sea of Tranquility

2014.08.25. 14:30, Emmlyl
Címkék: Books
A nyugalom tengere

Azzal az utasítással kaptam kölcsön a könyvet, hogy olvassam el hamar, mert jó, és mert ha nem teszem, akkor többet nem kapok. Szóval lényegében meg lettem fenyegetve. Nem mintha sosem olvasnék, csak hát mostanában tényleg borzasztóan el vagyok maradva. Lényeg a lényeg, elkezdtem, aztán alig vártam, hogy folytathassam. És ezt folyamatosan éreztem, munka és alvás közben (vagy előtt/után), mert tegnap este akármennyire is szerettem volna folytatni, befejezni, egyszerűen képtelen voltam rá, olyan fáradt voltam. Egyszer majdnem el is vesztettem, hol tartok, ugyanis lebukott a fejem az álmosságtól.Na mindegy, végül reggel felkeltem, és első dolgom volt elolvasni az utolsó 150 oldalt, ami amúgy fergeteges volt. Bár ez egy olyan könyv, aminek nem csak az utolsó, hanem az első 150 oldala is fergeteges, de ha jobban belegondolok, meglehet, hogy az utolsó talán mégiscsak jobban az. ( Ma nagyon ködösen fogalmazok, már régen írtam, és most éppen virtuálisan hadarok, hogy csillapítsam a vágyaimat, szóval nézzétek el nekem.)

 

 

 

 

 

A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.

Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.

 

 

 

 

Igyekszem tartózkodni a spoilerektől, de azért nem ígérhetek semmit, szóval csak saját felelősségre, mint mindig. ;)

 

Szeretem azokat a könyveket, melyeknek a címe valahogyan visszaköszön a történetben, de csak egyszer-kétszer, és az is olyan, mintha egészen véletlenül történne, mégis méltó a borítóhoz. Ilyen volt például az Alkonyat, ami a történet szempontjából nem volt életbevágó, mégis megemlítették, és akkor és ott nagyon tetszett. Ha a könyvet nem is szeretem már, a címe még mindig tetszik. Az első résznek. Vagy például ott van a Hopeless, melyben kicsit összetettebb szójátékkal van dolgunk, és talán még életbevágó is.

Először sokáig gondolkodtam, miért pont A nyugalom tengere, aztán feladtam, mert úgy döntöttem, majd kiderül, nem érdekel. Amúgy sem volt időm rengeteget agyalni, mivel ez egy kimondottan jó könyv, és eléggé elmerültem a történetben. Ha jól tudom, ez Katja Millay bemutatkozó könyve, és ahhoz képest le a kalappal, én nagyon élveztem, sőt, mondhatni imádtam. Szinte minden sorát.

Napsugár

Hajlamos vagyok kötekedni a főhősnőkkel, de Napsugár esetében egyszer sem éreztem ellenszenvet, szerettem őt, akármit csinált. Három évvel korábban valóban megölték őt, és ezt a halált jobban annyira nagyon át tudtam érezni, hogy szinte teljesen azonosulni tudtam ezzel a lánnyal. Mert ha valakitől elveszik a zenét, amikor az az élete, akkor... akkor meghal. És én ezt elhiszem.
Nem mondom, hogy minden döntése helyes volt, vagy hogy egyszer sem reagált furcsán, másképp, mint ahogy kellett volna, de mindig meg tudtam érteni őt. És nem feltétlenül azért, ami történt vele, sokkal inkább azért, amilyen ő maga lett.
Eleinte furcsa volt egy elnémult lány szemszögét olvasni, aztán érdekes, végül hozzászoktam, és nagyon megtetszett. De azért nagyon vártam, hogy megszólaljon... És ez nem azért volt, mert betegesen rajongok a gondolatjelekért, hanem azért, mert ha egy néma lány megszólal, na, az már jelent valamit.
És az a valami nagyon is jelen volt, még akkor is, amikor ezek ketten nem tudták, mindenki más viszont igen.
Azon a napon valami összetört, és egy ideig úgy tűnt, lehetetlen összerakni újból. Aztán kiderült, hogy valóban így van, de az élet már csak ilyen. Néha összetörnek dolgok, melyeken nem fog a ragasztó. És ha nem utál minket annyira, kaphatunk helyette valami mást, ami ha a darabokra hullott veszteségünket nem is tapasztja össze, a lábunkat jó erősen a földhöz rögzíti.

Talán erre van szükségem. Hogy valaki elmagyarázzon engem saját magamnak.

Josh

Josh egészen fantasztikusra sikeredett. Egyszerű és bonyolult, rejtélyes, de közben annyira talán nem is. Szerettem a szemszögét olvasni, azt, ahogy előrehaladt a történetben, és azt is szerettem, ahogyan befejezte. Imádtam, hogy Napsugárnak szólítja a lányt (nem írok másik nevet, mert az egyik színtiszta spoiler lenne, a másik meg nem való a Napsugár után). Hogy nem nyálas, de azért mégis romantikus. Hogy hihtetlenül erős srác. Megértő. Szerettem a féltékenységét, a reakcióit és a döntéseit is. Igazából még a legrosszabbért sem haragudtam rá annyira, pedig talán megtehettem volna. Ennél már csak az csodálatosabb, hogy Napsugár is úgy volt ezzel, mint én. És nem hisztizett, pedig fájdalmas volt. Még egy ok, amiért közel állt hozzám ez a lány.

– Jó, akkor megyek ruhát hajtogatni. – Bemegyek a mosókonyhába.
– Nem, nem mész. Ülj csak le!
– Ruhát se tudok hajtogatni?
– Kizárt, hogy az alsógatyáimat hajtogatsd.


Nem mellesleg Josh hihetetlenül szexi lehet fűrészporosan, a bakancsában, abban a garázsban...
Nem olvastam még olyan könyvet, melyben A FIÚ hobbija a barkácsolás. Szóval erről az oldalról is távol áll a kliséktől, bár kétlem, hogy ez a fiú bármiben is normális lenne. Igaz? :)

 

Drew

Drew először megijesztett, mivel rühellem a szerelmi háromszögeket, és komolyan kirázott a hideg, amikor megjelent, és aztán nem tűnt el. De aztán borzasztóan örültem ennek a maradásnak, mert imádtam ezt a srácot, meg a családját is. Saraht nem annyira, de biztosan befolyásolt vagyok. Drew igazán jó barát, és vicces srác. Egy igazi seggfej, egy perverz állat, akinek nagy a szája, és elég spontán meg hülye tud lenni, mégis képes igazán szeretni. Tipikusan kitalált alak.

Így valahányszor felemeltem a fejem, óhatatlanul megpillantottam
őt, meg a „majd én nőt csinálok belőled” tekintetét és az „átlátok a
ruhádon” vigyorát.

Volt egy jelenete, melyet tegnap hazafelé a buszon olvastam, és hirtelen annyira rám tört a nevetés, hogy szerintem vagy egy percig röhögtem a buszon, és a végén már a hajam mögé bújtam, hogy azért ne nézzenek nagyon hülyének az utasok.

– Bocs, Nastya, de az a gerenda már kész.
– A gerenda már kész?
– Ja, késő bánat, az a hajó elment, nincs mit tenni. Csak megpróbáltam valami barkácsolós szóképet használni, de nem sok szakkifejezést ismerek.

Egyébként Tierney határozottan jó hatással van rá. Már ha a füvezést leszámítjuk. :D

Kapcsolat

Hiába van egy könyv bekategorizálve, és feltéve mondjuk, a romantikus polcra, attól még sosem tudhatjuk, mit fogunk a kezünkbe. Hogy csalódunk-e majd, vagy olyasmit kapunk, ami elgondolkodtat, elvarázsol, ami tetszik, amit szívesen olvasunk, meg ilyesmik. Napsugár és Josh kapcsolata tipikusan olyan, amiről szívesen olvasok. Lassú, alapos, de közben, ha jól megfigyeljük, igazából egészen forró is. Na meg a megmentés. Igazából még a titkolózást is elviseltem, de csak azért, mert ők is, és én tudtam alkalmazkodni.
Ez a garázs dolog egyébként hihetetlenül tetszett.

Nem tudom, meddig ülünk Josh kisteherautójában, egymás kezét fogva, miközben ránk borul a sötétség és a sok kimondatlan megbánás. De elég hosszan ahhoz, hogy rájöjjek, nincs a világon olyan emlék vagy titok, amibe jobban megérné kapaszkodnom, mint Josh kezébe.

Borító

A bejegyzésem elején már megmutattam, szerintem melyik a legjobb. Véletlen találtam rá, nem szándékos volt, de sokkal jobban tetszik, mint a miénk. Bár a fagyi is ötletes, az érmék nekem jobban bejönnek.

– Fagylalt.
Ismerem ezt a szót. Szeretem ezt a szót.

Összességében

Ez a regény több, mint sima romantikus alkotás. Érzelmekről szól, de nem csak a szerelemről. Szól még a gyűlöletről, a haragról, az elveszettségről... Egészen sokmindenről. A menekülésről, már ha lehet menekülni valamennyi elől. A fájdalomról, aztán a megbékélésről. A karakterek fejlődnek, a köd fokozatosan tűnik el, hogy a homály egyre jobban letisztuljon. Visszatérnek a hangok, és felszabadul, aminek fel kell szabadulnia. Aztán bezárul, aminek be kell zárulnia. A szavak úgy folynak egymás után, hogy vétek lenne megszakítani őket. Úgy van megírva, ahogy annak lennie kell, és talán ez az, ami a legjobban lenyűgöz.

És a vége... Az az egyetlen egy oldal, az valami csodálatos. Igazából el volt rejtve, már réges régen, annyira korán, hogy épp elég időm volt rá, hogy minden más mellett kimenjen a fejemből az az utalás, amiből rájöhettem volna. De így kétségkívül nagyot ütött, még a hideg is kirázott, azt hiszem. Szép volt, Katja! :)

xoxo, Emmlyl

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
And...

And all the roads we have to walk are winding
And all the lights that lead us there are blinding
There are many things that I would
Like to say to you
But I don't know how....

AKIK A SZÍVEMNEK KEDVESEK

BELÉPÉS

.

 

 

 

 
Látogatók
Indulás: 2013-10-08
 
Chatbox
 
 
 
Dream It, Wish It, Do It
 
Bejegyzések
Friss bejegyzések
2016.01.17. 13:03
2015.08.23. 10:16
2015.08.06. 14:00
2015.07.31. 20:09
2015.06.28. 21:03
2015.03.10. 20:20
2015.02.20. 15:24
2015.01.31. 09:19
2015.01.10. 13:40
2015.01.04. 12:53
Friss hozzászólások
 
After all...

Because maybe,
You're gonna be the one that saves me,
And after all...
You're my wonderwall

👌
 
CSS Codes

 
Most olvasom
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!