2014.07.28. 17:54, Emmlyl
Sehogy sem akar tetszeni a blogom stílusa. Hol a betűkkel, hol az elrendezéssel, hol a színekkel van bajom, és így igen nehezen veszem rá magam az írásra. Ideje lenne kitalálnom valami ütőset, ami kitart egy ideig. Dolgozni fogok az ügyön, mert úgy érzem, többször szánnám magam írásra, ha valamit változtatnék.
Egyébként ez a nyár annyira furcsa, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Egyszerre gyors és lassú, és mivel nem tudom eldönteni, melyik inkább, eléggé határozatlannak érzem magam, amit jobban utálok minden másnál. Szóval mostanában igazi viharok tombolnak bennem, melyek között megfordul az érettségitől való rettegés förtelmes szele, az angol nyelvvizsgával lepaktált iszonytató tájfun és a szünet végének közeledésével egyre erősödő tornádó. Na szóval ez a helyzet az én személyes kis településemen. Azért remélem, nem viszi el a teheneimet a szél. Mert az azért nem lenne fair. Meg amúgy is.
Van egy olyan hátránya a hosszú távollétnek, hogy aztán azt sem tudod, mit kéne leírnod először, másodszor, harmadszor, sokadszor... Utána belekezdesz, és random eszedbe jutnak a dolgok, abszolút logikátlan ritmusban, totálisan megkeveredve. Nem baj, túl kell esni ezen a ponton.
Amúgya mondhatni fölösleges elmebajaimon kívül nincs okom különösebb panaszra, ugyanis bőven volt mit csinálnom az elmúlt hetekben. Miután hazajöttünk a tengerről, sikerült munkát szereznem. Nem egyszer és nem kétszer szaladgáltam össze-vissza a városban, de végül összejött, és kaptam két hetet, azaz 10 munkanapot, napi öt órával. Nem túl sok, de azért ez is valami. Megvolt életem első fizetése. És azért egészen más a saját erőnk árán megszerzett pénzzel gazdálkodni, beosztani meg minden.
Megnéztük a Csillanaginkban a hibát. Ehhez fel kellett mennünk Pestre, ugyanis valamilyen - számomra abszolút érthetetlen - okból kifolyólag nagyon kevés helyen játtszák ezt a csodálatos történetet. Nem tudtam, hogy mit várjak. Borzasztóan szerettem volna megnézni, de mégiscsak féltem, ugyanis olyan szinten imádtam (és imádom még most is meg még sokáig ezután) ezt a könyvet, hogy azt hittem, ezt csak elrontani lehet. Mondhatni kellemeset csalódtam, bejött az ismerősök meg a netes véleményosztogatók jóslata. Életem eddigi legcikisebb mozis élményét is megéltem, ugyanis amikor a szomszédomban ülő, hasonlóan könnyekkel küszködő barátnőm szipogott egy aprót, elszakadt bennem a feszegetett cérna, és olyan hangosan visítottam fel, hogy utána rögtön majdnem el is röhögtem magam. Nagyon gáz volt, de annyira, hogy az már hihetetlenül vicces.
Úsztunk, konditeremben jártunk, elkezdtem a T25 alfáját. Megcsináltam egy hetet, most fogok váltani következő fokozatra. Holnap délutánig még eldöntöm, hogy megcsinálom-e a béta edzéseket a héten, és csak aztán kezdek bele az Insanity-be, vagy rögtön belevágok. Nagyon számolnom kell, mert lassan már csak az augusztus marad, és a végzős év mellékhatásai biztosan kínos összetűzésbe fognak keveredni a tornáimmal. Valószínűleg érdemesebb lenne a 25 perces változatot beiktatni a tanítási napokra.
Azt hiszem, ennyi elég lesz egyszerre, mert a többi témám valószínűleg megér majd egy-egy külön posztot. Addig is, legyetek jók/rosszak, mindegy, csak érezzétek jól magatokat!
xoxo, Emmlyl