Egy csomó dologról tudnék írni, annyi minden kavarog a fejemben! Mégis totálisan megnémultam mostanában, így aztán akárhányszor ideültem, hogy írjak egy bejegyzést, nem lett belőle semmi. Ma pedig nem tudom, mivel kéne kezdenem, hogy kéne felépítenem, csak hogy ne legyek túl csapongó, ne legyen zavaros, amit írok. Azért megpróbálkozom. Mondjuk, szépen sorban.

 

Valamelyik héten folytattam a Teen Wolfot. Még tavaly kezdtem el, de valahol az első évad derekán meg is untam, nem voltam oda érte. Most kapott még egy esélyt, mert nem volt mit néznem, és a neten keresgélve megint ráakadtam. Végigüszködtem az első évadot, aztán elkezdtem a másodikat, és a földig esett az állam. Nem vagyok szakértő sorozat téren, csak néhányat láttam, de akárhogy is gondolkodok, két évad között ekkora különbségre nem emlékszem. Szerintem nagyon sokat javult úgy összességében, és ennél már csak az jobb, hogy nem kezdett lefelé száguldozni a színvonal. Megemelték, és fenn is tartották. Szerintem legalábbis.
Szóval, lényeg a lényeg, a második tizenkét rész úgy szó szerint elvarázsolt. A harmadik szó szerint levett a lábamról, a negyedik pedig... hát, az meg már valahol beteges függőséget okozott nálam. Természetesen elködösült a szemem (betegesen szeretem Stilest), ami egy ilyen sorozat esetében nem meglepő, mivel akárhogy is nézzük, egész sok... hm... mondjuk úgy, hogy helyes szereplő van benne sok szexi jelenettel és kockás hassal meg fekvőtámasszal meg aranyos mosollyal amitől nyakig nyálas leszek. Hétfőn jön az új rész, már alig várom! Nagyon szurkolok Lydiának meg Stilesnak, csak mert szerintem ők összetartoznak, és pont. Bár kétlem, hogy ebben a harmadik évadban annyira összekeverednek, hogy az több legyen, mint barátság, tényleg remélem, hogy a negyedikben végre sor kerül rá.

 

Ha már Lydiánál tartunk, imádom a haját. Nagyon-nagyon tetszik a színe, és komolyan fontolgatom, hogy a következő színváltásomnál megpróbálkozok egy ilyen árnyalattal. Egyelőre még tartok a hajfestéstől, szóval várok vele, de előbb-utóbb úgy is varázsolnom kell valamit a tincseimmel, mert kezd katasztrofális színvilágban tündöklő lenni a frizurám. És ez határozottan zavar.

 

Kijött az új Fray album, a Helios. Őrületesen jó, imádom! Már nagyon vártam, hogy végre meghallgathassam, így amikor sor került rá, körülbelül négyszer mentem végig rajta. Ha nem többször. Azt azért nem mondom, hogy lekörözi az első vagy a második albumot, de ezt valószínűleg csak azért érzem így, mert azokhoz a számokhoz érzelmileg is kötődöm. És ugyebár, ha egy dallamtól végigfut rajtad a hideg, mert olyan dolgokra emlékeztet, amik akkor is szépnek tűnnek, ha néha fájdalmas rájuk gondolni, akkor azt nagyon nehéz lekötődni. De talán ezekkel a számokkal is hasonló lesz egyszer a helyzet.

Ed Sheerantől február hetedikére ígértek új lemezt (több helyen is olvastam ilyesmit), de tévesnek bizonyult az infó. Biztos, hogy lesz, csak még fogalmam sincs mikor. Pedig nagyon szeretném már hallani, mert borzasztóan kíváncsi vagyok rá.

Ma pedig meghallgattam Lea Michele albumát. Szerintem király lett, bevallom, nem számítottam ilyen jóra. Bár néhány számot már korábban meg lehetett találni a youtube-on, és azok bekerültek a gyakran hallgatott listámra, nem hittem, hogy a többi is hasonlóan tetszeni fog. És még is. Pedig annyira nem vagyok Lea rajongó, inkább olyan semleges.

 

Egészen sokszor voltunk mostanában moziban. Megnéztük a Műkincsvadászokat, a Könyvtolvajt és a héten láttam a Téli mesét is. Ha engem kérdeztek, egyértelműen a Könyvtolvaj a nyerő a három közül. Nagyon tetszett, a végére valószínűleg a fejemből előbújható testnedvek mindegyike megtalálható volt a pólóm gallérján. ha egyedül lettem volna, tuti, hogy hangosan ordítottam volna, meg csapkodtam volna, vagy valami ilyesmi, de mivel társaságban ilyesmit azért mégsem tehet az ember, visszafogottan szipogtam, és azt hittem, hogy akkor most rosszabb már nem lehet. Dehát aztán mégis lett. A másik két film is jó volt, annyira különböző, hogy nem is tudom kiválasztani, melyik tetszett jobban. Egyik sem kifejezetten az én filmem, de egynek mindenképpen elment.

 

És végül, a legfrisebb. A héten elolvastam Veronica Roth disztópikus trilógiájának első két részét, A beavatottat, és A lázadót. Nagyon szeretnék jó sokat írni róluk, de annyira friss az élmény, hogy egyelőre magamban tartom. Megvárom, hogy kijöjjön az első részhez tartozó film, és együtt írok majd róluk. Aztán nagyon reménykedem, hogy kihozzák a könyvhétre A hűségest, mert borzasztóan kíváncsi vagyok rá. Akkor jön a Csak lélegezz! folytatása is, szóval nagyon sok olyan kötet jelenik meg a közeljövőben, amire kíváncsi vagyok. Ráadásul nemrég került polcokra az új Leiner Laura könyv is, amiről csupa jót olvastam. Még ki kell találnom, melyikeket veszem majd meg. Nehéz döntés lesz, de meg kell hozni valahogy.