Amikor kevesebb időd van, és ezt nem csak azért állítod, mert bejön egy plusz rendszeres elfoglaltság a hetekre, hanem komolyan annyi mindent kell csinálnod, hogy azt sem tudod, mivel kéne kezdened, hirtelen olyan dolgok is eszedbe jutnak, amikkel akkor kellett volna foglalkoznod, amikor éppen végiglustálkodtál egy hosszú nyári napot, és nem csináltál semmi mást, csak feküdtél az ágyon, ültél a fotelben, ittál, ettél, unott képpel bámultad a kislábujjad (vagy a nagyot), azon töprengtél, hogy most mit tegyél, de nem találtál ki semmit, ezért aztán inkább elmentél aludni, vagy hülyeségeket olvasgattál a neten, esetleg képes voltál órákig nézni egymás után a képeket - wehearit és pinterest fanok, drága lelkitársaim, valljuk be, egy bizonyos idő túllépése után betegségnek számít meredten bámulni a képernyőt, még akkor is, ha azok a kis képkockák annyiraaaaa csodálatosak -, vagy olyasmit tettél, ami annyira jelentéktelen volt, hogy már nem is emlékszel rá... Hú. Valószínűleg nevezhetnék a világ leghosszabb mondatainka versenyére - már ha létezik ilyen -, ugyanis magam sem tudom, hol tartok, de körülbelül oda szerettem volna kilyukadni, hogy az ilyen üres pillanatokban nem csinálsz semmit, aztán amikor minden rád szakad, jön az ihlet, az új ötletek, az izgalmas témák, és egyszerűen égsz a vágytól, hogy leírd/elolvasd/megnézd/elmeséld. Na hát most így jártam. 

Csak hogy jobban szemléltessem a helyzetet, elmesélem, hogy most éppen az íróasztalomhoz húzott fotelemben ülök, a laptop a térdeimen pihen, ezerrel pötyögök. A fülemen lévő fejhallgatóból éppen inspiráló dallamok kúsznak a már-már túlhajszolt agyam felé (aminek egyébként most biztosan nem csak a 10%-át használom! Bár amúgy sem, de mindegy.). Körülöttem papírhalmok, mindenhol. Az ágyamon, az asztalomon, és talán még a földön is találnék valamit, ha venném a fáradtságot, hogy lenézzek, de olyan kényelmesen ülök, hogy inkább kíváncsi maradok.
(Amúgy alapjában véve nem vagyok egy rendetlen lány - ez még éppen egy elviselhető fajta kupi, szóval mosatlan ruha meg ilyesmik nem vesznek körül, csak fura biológia jegyzetek, tollak, számológép, ajándékötletek meg egyéb tárgyak, mint péládul a kávésbögrém, de ez nem nagy szám, mert egész nap itt van. És nem azért, mert nem szoktam mosogatni.) 

És akkor a gigantikus bevezető után rátérnék a lényegre is. 

Amikor megnyitottam ezt a blogot, azzal a szándékkal tettem, hogy cikkeket írjak, hogy érdekes dolgokat osszak meg veletek, amikre rábukkanok a neten, vagy egyéb szép, értékes, olvasásra érdemes információkkal halmozzalak el benneteket. Úgy érzem, a könyves/filmes dologgal kezdek jó útra lépni, de hogy gyarapítsam a lehetősgek számát, megkezdek egy idézetes sorozatot is. Az ötlet nagyon egyszerűen villant fel. Ültem, olvastam, elcsodálkoztam, és arra gondoltam, ezt el kell hoznom. Mert enélkül nem lenne teljes a blogom. 

Ez egy brutálisan génkezelt, vagy neoncsövek által megvilágított (ami lássuk be, logikusabb, de a mai világban ki tudja, nem igaz?) málnákkal teli kép, aminek abszolúte semmi köze az idézetekhez, és csak azért tettem ide, mert tetszik a színe. Meg ma ilyen viccelődős és összevissza napom van, ami miatt valószínűleg a bejegyzésem fele (vagy háronegyede) baromság, na de nem baj. 

Szóval az idézetek sok mindenre jók. Egyrészt magunkra lelhetünk bennük. Piszok jó érzés találni valamit, ami pontosan rólunk szól, ami visszatürköz minket, segít megérteni, hogy mégis mi a fene zajlik le bennünk, hogy megvilágosodjunk, és eltöltsön minket az a nyugtató érzés, mely szerint a bajunk ugyan nem tűnt el, legalább azt már tudjuk, hogy mi a diagnózis. Ezen felül pedig még akár kedvünkre való filmekre, könyvekre is bukkanhatunk egy-egy sor elolvasása után, ami megint csak hasznunkra válhat egy érzelmi vihar, vagy egy szimpla unalmas este közepette. Na de lássuk az első adagot, még mielőtt újabb hülye írnivalóm támad, és megint elterelem a témát. 

'Egy titkot megőrizni olyan, mint a gyufával játszani: ha megpróbálod továbbadni, megégethetsz valakit, ha túl sokáig tartod magadnál, akkor te sérülsz meg.'
(Bosszú)

A titoktartás mindenkinél kínos téma. Persze azokra gondolok, akik ismerik ezt a szót, hiszen bőven akad olyan is, akinek véleményem szerint fogalma sincs, mit jelent. Pedig nincs is jobb egy igazi titoknál, amit csak te meg ő tudsz, senki más, és ezért annyira izgalmas meg értékes, hogy majd belehalsz, úgy élvezed. Persze megvan a veszélyes oldal is, az olyasfajta visszatartott szavak, melyek nagyot tudnak ütni. De pont ezért képesek arra is, hogy összekössenek valamit. És ezért kell rájuk nagyon-nagyon vigyázni; mert szinte biztos vagyok benne, hogy ha titkokról beszélünk, nincs más választásunk, csak a sebzés, vagy az alkotás.

'Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.'
(Alyson Noel: Evermore)

 

Ez az idézet már csak azért is tetszik, mert szerintem én egy ilyen ember vagyok. Úgy értem, nem feltétlen arra vágyom, hogy meglegyen valamim, hanem arra, hogy azt a valamit megoszthassam valakivel. A legjobb barátommal. A családommal. Valaki olyannal, aki megérdemli. Vagy olyannal, aki ha nem is érdemli meg, szeretném, ha az övé lenne.

'Irigylem azt, aki hisz. Úgy tudják, hogy létezik valami. Csodás lehet úgy élni, hogy nem félnek.'
(Egy kis mennyország)

 

A Hit, úgy értem, a nagybetűs, igazi hit talán mindenkinek mást jelent. Az viszont egységes lehet, hogy hinni valamiben... az sokat jelent. És mindegy, hogy egy másik világról, egy személyről (nem feltétlen Istenről, bárkiről), egy elképzelésről vagy egy egyszerű reményről van szó. Hitet nem adunk akárminek, vagy akárkinek, azt ki kell érdemelni.
Én szeretek hinni.  

És végül a mai nap kincse, amiről nem írok semmit, mert ha írnék hosszú lenne, meg olyan, amit nem is írnék le ide, és lehet, hogy nem is tudnék leírni, mert csak úgy bennem van, de megosztani lehet, hogy nem lehetne:

'A "szeretlek" szó ellentéte nem a "gyűlöllek", hanem a "szerettelek". Így, múlt időben.'
(I Need Romance)

xoxo, Emmlyl