Hát hazaértem. És most, miután kifújtam magam, a bejegyzésem is célbaér, hogy netes kis zugom barátságos főoldalát elárasszam gyönyörű tájakról készített fotókkal, néhány szóval és sok sok szinte leírhatatlan érzelemmel.
Az igazat megvallva annyi szépet láttam az elmúlt 11 napban, hogy egy részem kételkedik benne: lehetséges ennyi mindent befogadni a szemnek. Azt a sok hegyet, hidat, templomot, épületet, a kanyargó utakat, azt a rengeteg vizet, a pálmafákat... És minden mást.

Rengeteg képet készítettünk, és nagy nehezen sikerült kiválasztanom azt a néhányat, melyeket egyenként feltöltöttem végül a twitteremre, ugyanis közvetlenül a blogomra nem tudtam a méretük miatt, a facebookon pedig nem szeretek túl sok képet megosztani. Ők lennének azok:

Szarajevóban...

...szintén.

Híd Mostarban.

Neretva.

Hideg vízben ácsorgó boldog alföldi lány.

Szerpentiknek sokasága okozta hányingerre küszködő, ámde felhőtlenül jókedvű mosoly, mely - még ha nem is látszik igazán ezen a képen-  éppen azt akarja üvölteni: JÉZUSOM ITT A TENGER!!! És Dubrovnik. Amúgy. Ott, a háttérben.

Orrdörzsölgetés.

Kotorban.

Tenger. Nem lehet betelni vele. :)

Hatalmas pálmafák, és Mi. Igen, ott azok a kislányok a kő mögött. Milyen picik vagyunk! :D

Egy Szép Utca. Mellékesen megjegyezném, hogy ilyet rengeteget láttam, és le is fotóztam őket, csak hát mégse tölthetem fel mindet. Szóval kiválasztottam ezt. Hogy miért pont ezt? Hát fogalmam sincs. :D

Porto Montenegróban, egy mesés pálmafa alatt, jachtok egész hada előtt. Ez olyan igazi nyálcsorgatós hely, kedves látogatók. Végigsétál az ember a kikötőben, és kedve lenne elsírni magát a gyönyörűégtől, a vágyakozástól meg talán egy kicsit az irigykedéstől is. Elgondolkodtató. Talán az efféle helyek miatt lehet sós a tenger?

Álom.

Tengeralattjáró. Bár gondolom, felismertétek. Mindegy, a lényeg, hogy nem csak kívülről láttuk! Ez azért nagy szám szerintem. Mármint, nem hinném, hogy olyan sok ember nézett volna meg belülről is egyet. Amúgy nagyon király volt. Ha visszagondolok rá, kedvem támad megnézni egy klassz NCIS részt, nagyon menő. :D

A Tenger és Mi. Budván. Kikötőben. Este.

Szintén Budván, kicsit korábban. Az időrendem már rég megborult, mostmár látható jelei is vannak, de sebaj.

Porto Montenegro egy fájának gyönyörűséges virága.

Dubrovnik szűk, szépséges, lépcsőkkel tarkított utcáin.

Idióta vigyor egy kávézóban, Tőlem Nektek egy isteni croissant és kávé után.

És újra a tenger, ezúttal Dubrovnikból.

Hogy milyen érzés szembe nézni vele?
A legtöbb dolog egészen más, mint egy fotón, de ezt valószínűleg már tudjátok. Sosem tudsz egy képen mindent átadni, amit abban a bizonyos pillanatban látsz az orrod előtt. Ezért lehet művészet a fotózás, és ezért kellhet nagyon ügyesnek lenned abban, hogy kitaláld, hogyan mutasd meg azt a valamit, ami egy kis kockában mindig máshogy akar festeni mint a mozgó, élő, pörgő valóságban.

A tengert látni... hm. A perc, amikor a semmiből valami lesz, és az embernek kedve támad hosszú percekig bámulni akkor is, ha ugyanolyan marad, ha ugyanúgy csak rengeteg víz és ugyanúgy hullámzik. Vonzza a szemet, magához csalogatja, hogy aztán elvesszen benne. És onnan bizony nem könnyű kitalálni.

Csípi a szemed. De azért próbáld meg kinyitni a víz alatt.

Ha fürdés után megnyalod a karod, érezni fogod a nyár, a víz, a nap ízét.

Viharban hullámzik. Természetesen. Ez gondolom, egyértelmű volt. Na de csak azért mondom, mert már tudom, hogy... belülről még fantasztikusabb!!! Főleg, ha nem ér le a lábad. Csak ne vidd túlzásba, hogy vissza tudj fordulni. :D

Rengeteget ettünk (még a rákot is megkóstoltam, bár olyan ideges voltam, hogy azt hittem, menten leizzadok), a fagyitól kezdve a pizzán keresztül az eurokrémig. Aprópó fagyi. Amikor Dubrovnikban sétálsz, és elgondolkodsz, hogy megéri-e venned KÉT gomból fagyit kb 800 forintért akkor ne habozz sokáig, mert #nagyon finom #2 náluk különös módon mást jelenthet a gombóc szó, ugyanis miután kértem egy csokiskekszet és egy kávésat, a lány jól belenyomta a kanalat, rátette a tölcsérre. Ezt megismételte négyszer. Aztán áttért a kávésra. És én fagyievő bajnok vagyok. De nyolc gombóc, azt kell mondjam, majdhogynem kifogott rajtam. (Persze este megettünk Abussal ketten egy egész dobozzal, de az más, mert ott volt dr. Meier, és vágyakozó lélegzetvételeink után muszáj volt valami édességgel kompenzálni a forró szerelmek és a csodálatos mosolyok hiányát. Na.) Elolvastunk két könyvet. Fejenként. És megfejtettünk egy halom sudoku rejtvényt. És ittunk egy csomó kávét. Meg ettünk baklavát, habos sütit, pizzát és annyi mást, hogy már fel se tudom sorolni. Így hazatérve azt hiszem, a gyomrom kisebb sokkot kapott. Azzal az utolsó esti bakvalalökettel rendesen megkoronáztam a zabálást, és ha most rágondolok, esküszöm, érzem a tömény édes illatát, és olyan érzés fog el, mint a kanyargó szerpentineken kocsikázva! :D

Szóval összességében minden csodás volt, nem győzök áradozni, de egyszer majdcsak abbahagyom. :D

Remélem, Ti is jól vagytok, és élvezitek a nyár kezdetét, ezeket a szép, többnyire szabad napokat. Tessék sokat mosolyogni, olvasni, zenét hallgatni, vagy ki mire vágyik épp! <3

xoxo, Emmlyl