November utolsó szombatján volt a gimink szalagavatója, és mint ahogyan az szokott lenni, utána hatalmas ereszdelahajam partit csináltak az egyik szórakozóhelyen. Úgy döntöttünk a lányokkal, hogy szombat esti lazításként elmegyünk táncolni egyet, jól érezzük magunkat, és nem utolsó sorban bővítjük az ilyesféle elfoglaltsággal kapcsolatos tapasztalataink listáját. Nos, nem titok, hogy az enyém nem valami tartalmas, de az sem, hogy ezt cseppet sem szégyellem. Szerintem nem ciki.
Az este elég jól indult, csináltunk „gyors” sminket, beszélgettünk, készítettünk néhány elvileg publikálhatatlan fotót, amelyek közül legalább egyet amúgy nagyon szívesen megosztanék veletek, mert miért ne, de nem szeretném, ha ez lenne az utolsó bejegyzésem, szóval ezt inkább kihagyom, mivel fej nélkül elég nehéz lenne posztolgatni. Még vele is az. Na, mindegy. Táncolás előtt még hirtelen felindulásból benéztünk az amúgy már cseppet sem vonzó bohócképű gyorsétterem-lánc egy helyi képviselőjébe, ahol este tízkor mi bizony csirkét és fagyit ettünk.
Vacsi után elsétáltunk a szórakozóhelyre, hogy egy óra elegáns késéssel betoppanjunk, merthogy hiába kezdődik az ilyesmi hivatalosan tízkor, egy árva lélek sem jár arra olyan korán. Tizenegykor felmentünk, és totálisan üres volt a hely, rajtunk kívül maximum öten voltak, de lehet, hogy ezzel sokat mondtam. Leültünk, ittunk egy kicsit, és beszélgettünk volna, de a felcsavart hangerejű monoton dobogás mellett ez nem volt túl egyszerű. Bár, nagyjából sikerült összehoznunk, és egész jókat nevetgéltünk. Körülbelül másfél óra kellett, hogy szállingózni kezdjenek az emberek, és éjféltől egyre nagyobb lett a tömeg. Végre táncolhattunk, ugrálhattunk, vagy akárminek is nevezzük ezt a fenomenális produkciót. Igazából nem volt rossz, de utólag visszagondolva sokkal boldogabb lettem volna, ha nem szól folyamatosan ugyanolyan zene, ha nem kell 15 percet várnom egy ordibálható refrénre, vagy esetleg egy órát valamire, ami miatt muszáj sikítanom egy hatalmasat, és belevigyorogni az éjszakába. Ha az erkélyre kilépve nem csap meg a cigaretta bűze, és nem látok olyan embereket is rágyújtani, akikről életemben nem gondoltam volna. Nem mintha nagy dohányzóellenes lennék, vagy ilyesmi. Szerintem ezt mindenki maga dönti el, nem hinném, hogy bele kéne szólnom más dolgába, azt meg pláne nem, hogy jogom van hozzá. Egyszerűen csak büdös, fölösleges és káros, szóval semmi haszna nincs.

Összegezve, nem éreztük magunkat rosszul, de én mondjuk jobbra számítottam. No, semmi nagy durranásra, sorsfordító eseményre, vagy hasonlóra, csak mondjuk jobb lett volna kicsit elszakadni magamtól, legalább a gondolataimtól. Akkor biztosan olyan szélesen vigyorogtam volna, és annyira csak a zenére meg a barátaimra figyeltem volna, hogy észre sem veszem, ahogy köszönés nélkül megyünk el egymás mellett valakivel, akivel… Igazából nem is tudom mit szerettem volna régen.

Részemről egy mozi+kávé sokkal nyerőbb befektetés, és bár hiszek benne, hogy erre is szükség van néhanapján, mostanában kicsit elborzaszt, mennyire túlzásba viszik néhányan az ismerőseim közül. Mértékkel, emberek, mértékkel! Nem feltétlenül kell botrányosnak, undorítónak, kiábrándítónak lenni, mert a szórakozás nem azt jelenti, hogy heti rendszerességgel minden kontrolt elvesztve bukdácsolsz ide-oda, és már meg se ismered a veled szembejövő embereket, annyira nem vagy magadnál. Számomra kicsit nehéz megérteni, mi lehet ebben az élvezet, vagy inkább azt, hogy miért ilyen gyakran, de lehet, hogy egyszerűen csak mások vagyunk. Mindenesetre én biztos képtelen lennék minden egyes hétvégén ugyanoda menni, ugyanazt csinálni, pontosan ugyanazt a dumdum zenét hallgatni, és mindig ugyanúgy elfelejteni az ugyanolyan mennyiségű pia elfogyasztása után. Ez mind együtt számomra nem hívogató, ilyen formában. Aztán majd meglátjuk, sikerül-e találnunk egy helyet, ahol javulásnak indul a tendencia, és nem fogjuk félháromkor megunni.

Amúgy ha már az este előtt készült képeket megtartom magamnak (haha, lemaradtok a gyönyörről!), a bejegyzés végére búcsúzóul beszúrok egy képet, amit még valamikor a kezdetekkor készített rólunk egy lány: