This is a story I have never told2013.10.17. 18:24, Emmlyl
"Az idő nem valami olyasmi, amit könnyűszerrel fel lehetne osztani; nincs körülhatárolt közepe, eleje vagy vége. Hiába teszek úgy, mintha magam mögött hagynám a múltat, ha az nem hagy el engem."
- Sarah Dessen -
Most, hogy már tényleg ősz van, és gyakran ott ülnek a szürke felhők az égen, a járdán hatalmas pocsolyák terülnek el, a fák alatt pedig színes levelek borítják a füvet, rájöttem, mennyire szeretem ezt az évszakot. Ez elég érdekes, mert ha valaki megkérdezi tőlem, melyik a kedvencem, rögtön kivágom, hogy nyár, vagy esetleg tél (ez ugyebár attól függ, melyik van éppen. Nyilván mindig az ellenkezőre vágyik az ember.), most mégis elgondolkodtam. Hiányzott már ez az egész. Lehet, hogy a hangulatom miatt, vagy csak szimplán elegem lett a nyárból - nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy tegnap, amikor jöttem haza, és kinéztem a busz ablakán, tetszett a látvány. Igaz, kicsit megáztam mire eljutottam a bejárati ajtónkig, de nem baj.
Kedden, miután végre kicsengettek az utolsó óráról, a barátnőimmel beültünk egy kávézóba. Imádom azt a helyet, olyan szép, kicsi és barátságos, és természetesen irtózatosan finom kávéjuk van. Szóval, hárman háromfélét ittunk, jó barátnők lévén mindenki megkóstolta mindenkiét, aztán lassan szürcsölgettük a sajátunkat, és beszélgettünk. Ebédidő volt, szóval egy kis sütire is beadtuk a derekunkat, két darabot rendeltünk a legújabb fajtákból, erdei gyümölcsöset, illetve barackosat. Ó, nagyon klasszul néztek ki, ami az alábbi képen látszik is. A látvány magáért beszél, legalább olyan király volt az ízük is, mint a kinézetük. A kávék pedig: én madártejeset ittam, a bal alsó sarokban van a poharam. Az enyémhez hasonlóban pörkölt mogyorós ízeítésű kávé van, a túloldalon, az a szép tejszínhabos tetejű pedig fehér forrócsoki.
Ma már kicsit jobb idő volt, de még mindig hideg. Így aztán, mivel a héten többször is esett az eső, és az ilyen napokon valahogy mindig kell néhány percet arra szánnom, hogy a gondolataimba merüljek, addig kergetve saját magam, míg bele nem őrülök, úgy döntöttem, írok egy bejegyzést az őszről, hogy miért lehet szeretni vagy éppen a hátunk közepére se kívánni.
Először is, szerintem az őszről sok embernek egyből a borús hangulat, a szomorúság jut az eszébe, ami végül is logikus, mivel a sok eső miatt egy idő után olyan szinten deprimáltak leszünk, hogy hozzánk képest egy Edward nélküli Bella valóságos hippi. (Jézus, ez a nő mennyit bénázott...) Ez alapján a hetekig tartó rossz idő a melankolikus lelkek számára mindenképpen pro. Én személy szerint a sok nyári mászkálás után már vágytam rá, hogy csak úgy beüljek a fotelembe egy bögre teával meg egy jó könyvvel, feltegyem a kedvenc albumomat, és a kinti szélvésztől függetlenül addig olvassak, amíg nyitva tudom tartani a szemem, vagy szívrohamom nem lesz az aktuális szerelmem borostájának, akcentusának, göndörödő fürtjeinek, csillogó szemének, vagy isten tudja milyen klassz tulajdonságának ecsetelésétől. Ha viszont rám jön a futhatnék, akkor egyből csúf dologgá válnak az út szélén összegyűlt pocsolyák, vagy a szél. Ilyenkor általában levezetem a mozgási kényszeremet valami benti edzéssel, úgyis van 20 gigányi kardió a laptopomon, amiből bármelyiket megcsinálhatom a saját szobámban is.
Nem szabad elfelejteni, hogy az esős évszak nem fordítja rá a kulcsot a szobánk ajtajára. Attól függetlenül, hogy az idő nem feltétlen alkalmas arra, hogy a városban járkáljunk, néha ki kell mozdulni. Mondjuk, beülni egy vicces filmre a moziba, egy kávéra valahová a barátokkal, vagy keresni egy klassz helyet, ahol normális zene szól, nem öntenek le büdös italokkal, és ha beszélgetni szeretnél valakivel, van lehetőséged rá. Esetleg elmehetünk valamilyen meccsre! Istenem, idén muszáj lesz beiktatnunk egy kosárdélutánt, mert már nagyon rég volt, hogy utoljára mérkőzést néztem a körcsarnokban, és amikor kijöttem, konkrétan semmit sem hallottam.
Csizma! Hopp, egy központi kérdés. Szinte minden lánynak kell egy, lehetőleg pontosan olyan, amilyet kigondolt. Olyan, amely megfelel a kritériumoknak, nem túl lapos, de nem is túl magas sarkú, elég meleg, szép színe van, plusz a személyenként változó kívánságok. Én például határozottan valami natúr dolgot szeretnék, mondjuk feketét, simát, kicsit magas sarkút, mindenféle szegecstől meg kőtől menteset, mert azoktól kiráz a hideg. (Bah!) Irány a bolt, ez általában pro. Persze csak akkor, ha még azelőtt megtalálod az idei szerelmed, hogy égnek álló hajjal, mindenről lemondva besétálsz a nyolcszázhuszonkettedik boltba, és ránézel a kínálatra, hátha megtalálod Őt. De nincs ott.
Ha már a képzeletünk kialakította képeknél tartunk... Vajon hány sorstársamnak jutott most eszébe az az aranyos, helyes, kedves fiú, akivel együtt sétálgathatna, és akármilyen rossz idő lehetne, az ő szívében csak úgy tombolna a forróság? És közülük hány gondolt most arra, hogy ilyen érzésekért cserébe akár még csökkentheti is az elvárásai listáján szereplő kritériumok számát?
Szerintem az ősz totálisan szerelmes évszaknak mondható. Mondjuk, a másik három is, de ez most lényegtelen. :D
Tegyük fel, hogy elmentek sétálni. Ott az a sok pocsolya... Te elesel, ő kinevet, vizes leszel, ő még jobban nevet, te megsértődsz, ő felsegít, mindketten nevettek, mennyire überbéna vagy, elmentek hozzájuk, a ruhád még nem száradt meg, és hopp, már szereztél is egy kifogástalan illatú pulcsit. Ha pedig éppen nincs kivel sétálgatnod, akkor jöhetsz velem olvasni. Azt azért fontos tudnod, hogy mivel ikrek vagyok, gyakran változnak a vágyaim, és míg egyik nap végtelenül vágyom arra, hogy valaki megfogja a kezem, egy másikon gondtalanul ki tudok lépni az ajtón valódi femme fatale életérzéssel. Valahogy ezzel terveztem zárni a sort, eljutva a kezdő idézetig. A múlt és a jelen összefonódásáig, ami lényegében minden másodpercben megtörténik, nagyobb távlatokban gondolva mégis eléggé komplikált tud lenni. Az, hogy a múltam hatással van a jelenemre, sőt, akár a jövőmre is, teljesen egyértelmű. És ha valami olyan dologba ütközök, ami miatt szeretném egy kicsit elhagyni, megfeledkezni róla, egyik percről a másikra apró darabokra törni, nyilván nem bánnám, ha meg sem történt volna. Ennek azonban sokszor az a vége, hogy nemhogy nem sikerül megválnom tőle, még ő hagy le engem. Ezek alapján okosabb lenne, ha kompromisszumképes lennék, és hajlanék valami megegyezésfélére, amiben kikötjük, hogy szép volt, jó volt, tanulságos volt, de vége van. Ez így olyan egyszerű lenne! Mégis, valahol mélyen ott van bennem az érzés, hogy bár megfeledkezhetek a történtekről, ez nem feltétlen jelenti azt, hogy el is engedtem mindent. Én és az érzéseim... túl rég óta boldogítottuk már egymást ahhoz, hogy egyik napról a másikra elfelejtsük a másikat. Ez az ősz nem olyan, mint az előzőek. De attól még ugyanúgy szép, csak éppen egy új oldalról figyelve.
|