2013.10.10. 16:31, Emmlyl
"Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet."
Ez az idézet George R. R. Martintól van, akinek a neve sokaknak ismerős lehet. Nem, nem ő az első a listámon, mivel (még) egyetlen könyvét sem olvastam, és (még) nem voltam halálosan belezúgva A tűz és jég dala című gigantikus hosszúságú (ha jól tudom hét kötetes, sok-sok oldalas) regénysorozatába. Ezt a két mondatot mégis elég sok helyen láttam már, és szerintem nagyon találó. Nincsenek benne hatalmas szavak, vagy megindító gondolatok. Egyszerűen csak… igaz.
Ezen a vonalon továbbgondolkodva tengernyi eseményt „megéltem” már, és ezek alapján annyi félefajta személyiséggel rendelkeztem eddigi életem során, hogy egy valódi, diagnosztizált, erősen skizofrén hajlamú ember hozzám képest kispiskóta. Szóval akkor ők lennének azok, akiktől a legszebb élményeket kaptam, a legjobb szuperképességeket, a legtöbb pillangót és fájdalmas nevetőgörcsöt, vagy nagyritkán könnyeket:
J. K. Rowling
Furcsa lehet, hogy pont ő az első, akit megemlítek, de úgy érzem, ez így tisztességes, mivel neki sikerült legeslegelőször úgy elvarázsolnia 700 oldalon keresztül, hogy miután elfogytak a lapok, képtelen voltam másról beszélni, totálisan lázba jöttem, és mentem a következő kötetért, vagy éppen vártam a megjelenésre. Szerintem nagyon nem vagyok egyedül, elég sokan lehetnek rajtam kívül, akiknek a Harry Potter volt az első igazi könyvélményük. Egy olyan kötet, amelyet nem kényszerből olvastak el, amely egy másik világot hozott az életükbe, és egy igazán jó sztorin át mutatta be azt a hét évet, amíg a szemüveges gardróblakó tehetséges, bátor varázslóvá avanzsált. Igaz, az utolsó könyv már elég rég jelent meg, még mindig vannak a neten lelkes fanfictionírók, akik ujjaiból azóta is vicces, kisebb-nagyobb sikerű történetek származnak. Egyszer-kétszer én is felnézek az oldalakra, csak úgy nosztalgiázni, vagy beleolvasni egy számomra kedves történet egy-egy fejezetébe, és halálra röhögni magam.
Sarah Dessen
Hát… ő csodálatos. Először is, (és ez a legfontosabb szempont!) megalkotta a világ legeslegjobb fiúját, akivel bármikor, és gyakorlatilag bárhová elmennék, csapot-papot félbehagyva. Igen, ő Owen Armstrong, aki olyan csodás karakter, hogy néhány hétre még a saját (akkori) hősömről is megfeledkeztem – hála az égnek… Szóval, az első könyvem az írónőtől a Figyelj rám! volt, és istenem, egyszerűen imádtam! Másodikként (majd’ egy hónappal később) az Altatódalt olvastam el. Ez is nagyon tetszett, és bár már nem volt rám olyan nagy hatással, mint az előző, azért ott van valahol a top könyvek listán. Azt nem tudom pontosan, melyiken. Utoljára pedig a Tökéletest kaptam kölcsön, amely megelőzte az Altatódalt, és egy komplett számlistám van, telis-tele olyan dalokkal, amelyeket olvasás közben hallgattam. Igen, még mindig emlékszem, mik voltak azok, pedig kicsit több mint egy éve volt.
Dan Brown
Egy igazi zseni. De komolyan. Három könyvét olvastam, A Da Vinci-kódot, az Angyalok és démonokat, illetve a nemrég megjelent Infernot. Nos, eddig minden, de minden, akár igaz, akár nem, csodálatos volt. A téma, az a rengeteg érdekesség, amiről lehet, hogy alapjáraton nem hallana az ember, a művészet összefűzése a rejtélyfejtéssel, az izgalmas kalandok, a nagy okfejtések, a szereplők álláspontjai, na meg maga Robert Langdon, a mikiegeres órájával, és azzal a sok tudással, ami olyan klasszá teszi. A többi könyvéhez még nem volt szerencsém, és bár egyes állítások szerint vannak közöttük gyengébbek (ami nem csoda, hiszen én a klasszikusnak számító, híresebb regényeket olvastam), szívesen megpróbálkoznék még néhánnyal.
Leiner Laura
Igazából ez a sorrend teljesen spontán, nem igazán tudom, hogy milyen elvek alapján jöjjön a következő, így az első pont után totális összevisszaság van. Szóval, most akkor a sok külföldi között itt egy magyar. Valaki, aki olyat tudott írni, amiről álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik - Szent Johanna Gimi. Egy hét alatt olvastam el hat, azaz HAT (!) könyvet, és rögtön hétfőn rohantam a könyvesboltba a hetedikért. Olyan szinten szerelmes lettem, hogy arra nincsenek szavak, annyit nevettem, hogy majdnem rekeszizomgörcsöt kaptam, és bizony, az utolsó kötet alatt még sírtam is. Ez nálam olyan nagy dolog, mert amúgy (nem tudom miért, de) nem szeretek sírni, és a kedvenc Nicholas Sparks kötetemen kívül nem sok van, ami könnyeket csal a szemembe. És végül megtoldotta a sort egy Bábellel, pontosabban egy Szaszával, szóval szerintem nem kell tovább folytatnom. :)
Nicholas Sparks
Ha már feljött a sírás. Szóval, ő az egyik kedvenc írom, amit furcsa megemlíteni ilyen sok zseni között, mivel bármelyiküket tudnám így számon tartani. A kedvenc kötetem egyértelműen A leghosszabb út, amit két éve karácsonyra kaptam meg, és azóta többször is elolvastam. Egyszer konkrétan a 20. oldaltól végigbőgtem, csak mert úgy jött ki, hogy egész délután olvastam, és… na igen. Ezen kívül az Utolsó dalt volt szerencsém olvasni, ami szintén nagyon tetszett, érdekes volt, olyan… szép. Szerintem ez jellemző Sparksra. Mindig ír valamit, mindig megjelenik valami, és az a valami mindig szép. Nagyon szeretném elolvasni a Menedéket, rettenetesen kíváncsi vagyok rá, mivel a filmet már láttam, és ó, istenem…! Szóval az lesz a következő. Amúgy elég sok filmet csináltak a könyveiből, és egészen jók lettek, többségében tetszenek, de azért azoknak akik olvassák, sokszor verhetetlen a könyv.
Cassandra Clare
A halál ereklyéi… mi is lesz ez? Hexalógia? :D Igazából ő csak azért kerül fel a listámra, mert imádom Jace-t meg Magnust, és úgy gondoltam, hogy mindenképpen meg kell említenem a megalkotójukat. Eddig négy részt olvastam el, az első hármat egymás után folyamatosan, bezsongva, meg minden, ahogy kell, a negyediket pedig most szeptemberben. Szerintem nem lett volna baj, ha a harmadiknak a végével tényleg bezárul a történet, csak mert kerek volt, meg minden. Hát, meglátjuk...
Kerstin Gier
Rubinvörös, Zafírkék, Smaragdzöld. Mind ott van a polcomon, és néha bizony előfordul, hogy egy-egy jelenet erejéig újra előveszem őket. Az egész sorozat egy nagybetűs hiperventillálás volt számomra. Valahogy sikerült úgy megírnia az írónőnek, hogy tényleg Gwenny lettem olvasás közben, és szinte éreztem, amit érzett. Komolyan, csak megemlítette a „smaragdzöld szempárt”, és görcsba rándult a gyomrom, meg légszomjam lett. Van ez így.
Joyo Moyes
Az utolsó szerelmeslevél, Mielőtt megismertelek. Szerintem ő is zseni. A könyveket ilyen sorrendben olvastam, de ha választanom kéne a kettő közül, akkor egyértelműen a Mielőtt megismertelek nyerne. Ez volt az egyik legérdekesebb könyv, amit olvastam. A legszomorúbb, de közben iszonyatosan vicces, komoly, dugig érzelmekkel, jó karakterekkel, meg mindennel, ami igazán széppé tesz egy történetet. És nem utolsó sorban bármikor megríkatja a legjobb barátnőmet. Az utolsó szerelmeslevél pedig… hát, valami nagyon megható, valami lehetetlen dolog, de szintén gyönyörű.
Jodi Picoult
Ha valaki szeretne keservesen zokogni, akkor kötelező. Még csak egy könyvét olvastam (A nővérem húga), de az olyan volt, aminek a végén tényleg rettenetesen sírtam. Lehetetlen. Amúgy a többi könyve is fenomenális (ez biztos, jó informátorom van, aki talán egy kicsit elfogult a kedvenc írónőjével kapcsolatban, de remek ízlése van), és irtóklassz beszólások vannak bennük (legalábbis néhányban biztosan), amiket néha olyan jó lenne felhasználni a valóságban is! :D
Van még néhány író(nő), akinek egy-egy könyvét olvastam, de őket majd külön bejegyzésben hozom, a könyvükkel együtt. Az „élek-halok értük” listám valami ilyesmi lehet. Velük bárhol, bármikor! :)