Vasárnap végre elbúcsúzhatunk ettől a (részemről legalábbis) szokatlanul kemény és fárasztó novembertől, és megbarátkozhatunk decemberrel, a még hűvösebb levegővel, a várva várt hóval, meg az ünnepekkel együttjáró kavalkáddal, katasztrófákkal, sütéssel, főzéssel, vásárlással... Ezek alapján a következő hónap sem lesz kevésbé tartalmas a mostaninál, bár, van egy olyan érzésem, hogy az elfoglaltság egy kissé kellemesebb fajtáját tapasztalhatom meg végre, és ebbe igazán megnyugtató érzés belegondolni. Még akkor is, ha benne van a pakliban, hogy semmi sem lesz belőle, és hajtani kell tovább, mintha őrültek lennénk. Szokásos módon tele vagyunk tervekkel, mint például egy tökéletes mézeskalácsház készítése, karácsonyi vásárban járkálgatás, készülődés az ünnepekre, ilyesmik. Aztán ott van az a kirándulás Bécsbe, ami közeleg és közeleg. Remélem, nem lustálkodnak sokáig a fehér kis pelyhecskék, és kimerészkednek végre Holle anyó párnájából, hogy beborítsák a várost, mire megyünk. Igazán klassz lenne!

Miután túléltem az elmúlt heteket, amelyek kétségkívül fárasztóak, nehezek voltak, ésszerűen reménykedtem benne, hogy végre lelassul kicsit az élet, és mondjuk, néha lesz időm olyasmire is, amire mostanában nem igazán volt. Hétről hétre várom, hogy mikor jön el végre a pillanat, így hát most is hasonlóképp mentem el hétfőn suliba. Két nap alatt lenyomunk öt dolgozatot, aztán a héten még meghúzzuk, ahogy kell, és hétvégétől kicsit lazulok, mert ezt már nehezen lehet bírni szuflával. Végül kiderült, hogy továbbra is csak szép álom marad a kép, hogy békésen olvasgatok, vagy csak önfeledten fetrengek és valami klassz albumot hallgatok, az életem drámai vonalain merengve, mivel jövőhéten újra jönnek a dolgozatok, és egyszerűen képtelenség lecsendesíteni a világomat. Szóval, bár holnap talán nem lesz nehéz napunk a suliban, a következő héten két témazáró vár. Szegény Abus hármat is ír! Kegyetlenség...
Tegnap matek óra előtt finom, forró teát iszogattunk, és azon révedeztünk, milyen klassz lenne egy nagy fotelben ülve olvasni, gőzölgő bögrével a kezünkben, miközben odakint esik a hó. Amúgy nincsenek nagy álmaink. Szóval, lényeg a lényeg, még javában a szép gondolatok között jártunk, amikor Mr. Matematikaóra elhessegette a boldogság ködét a szemeink elől, és drága Logaritmus barátjával kézenfogva visszarántott minket a valóságba. De azért a kép még megvan. Talán lesz már egy hétvége, amikor végre semmit sem fogok csinálni, csak spontán elkezdek valamit, amihez kedvem szottyan, és elsőtől az utolsó másodpercig élvezni fogom.

Elkezdtük írni az újévi fogadalmainkat. Úgy tűnik, szép számban lesznek teljesítendő feladataink a következő évben, remélem, tényleg véghezvisszük őket. Igazán klassz lenne, már alig várom! 

Erről jut eszembe. Nem titok, hogy nagyszabású terveink vannak a jövőre nézve, és a lista csak bővül és bővül. Szóval, nemrég kitaláltuk, hogy ha egyszer túllépünk a gimin, és továbbállunk majd egy másik városba, ahová jelentkezni fogunk jövőre, ráadásul az albérlet is összejön, mindenképpen beszerzünk magunknak állat lakótársakat. Ezalatt nem az ellenkező nem vezető képviselőit értem, hanem igazi, hús-vér állatokat. Pontosabban megfogalmazva egy kutya, és halak. Abus borzasztóan vágyik egy kutyusra, én pedig borzasztóan vágyom egy akváriumra, így aztán ezt is hozzácsaptuk az Álmaink lista végeláthatatlan sorához. Fogalmam sincs, honnan jött az ötletem, de mostanában sokszor eszembe jut, milyen klassz lenne, ha lenne egy akváriumom. Irtózatosan jól mutatna, tehetnék bele olyan kis kalózhajót, meg kincsesládát, és szereznék egy aranyos, színes halat, akit Jacknek hívnék, minden este elmesélném neki milyen kibírhatatlan, vagy éppen vicces napom volt. Aztán vennék neki barátokat, és egészen addig gyarapítanánk a családot, míg már a megbeszéléseink kisebb népgyűléssel érnének fel. 
Mindezt titkos hátsószándékkal osztottam meg veletek. Nem mintha nem lenne rettentően hasznos információ, azért valójában csak a következő kép miatt írtam le. Abus, ez neked jön, csak hogy édesebb legyen az a fájdalmas készülés a dupla bioszdolgozatra. 
Vigyázat, egekig szökő cukifaktorú kép következik!

Már csak három hét, és megérkezik a szünet. Ennyit kibírok, féllábon is. Még akkor is, ha a héten párszor majdnem orrabuktam. Amúgy meg... akármilyen kimerítő is tud lenni ez az egész, közben ott vannak a hatalmas nevetések, a nagy beszélgetések, a barátok, akik ilyenkor is tartják bennem a lelket. Már csak miattuk, Miatta is megéri. 

 xoxo, Emmlyl